Vonat gázolta el a piros jelzés ellenére áthaladó autót
Személyautóval ütközött egy vonat a Vas megyei Lukácsháza mellett pénteken.
Személyautóval ütközött egy vonat a Vas megyei Lukácsháza mellett pénteken.
Autóval ütközött egy vonat vasárnap délelőtt Hajdúnánás és Tiszavasvári állomások között
A 15 hónapos kisfiú karcolásokkal megúszta a balesetet, pedig a vonat több méteren át tolta maga alatt a kocsiját.
Az első fóti vonat nem sokkal a baleset után indult Budapestről, a teljes út taxival nagyjából ötezer forinton, de ha sofőrszolgálattal megy haza, az is tízezer forinton belül lett volna.
Az elsődleges információk szerint a vonaton nem sérült meg senki, de a Mazda vezetőjére rágyűrődött a karosszéria.
Baleset miatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, Komárom és Ács között, ahol kedd hajnalban egy közúti baleset történt, és az összetört autó roncsai a vágányokra szóródtak.
Személyvonat elé hajtott egy autó Debrecenben, a Vezér utcai átjáróban.
Vonat gázolt el egy fiatal nőt szombat délelőtt Isaszegen. Valószínűleg megijedhetett a szerelvény dudálásától, azért esett a sínek közé.
A helyszínen meghalt egy kerékpáros Debrecenben, akit a Metro áruházzal szemben lévő vasúti átjáróban egy mozdony gázolt el pénteken, a Balmazújvárosi úton.
Emiatt, a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest állomások között nem közlekednek a vonatok.
Legalább húsz ember meghalt hétfőn délelőtt fél 9 órakor Brüsszel közelében, amikor két személyvonat összeütközött
több vágányon is szünetel a forgalom, 15-30 perces késések is előfordulhatnak.
Egy ember meghalt, amikor autó és vonat ütközött szerda délután három óra előtt a Hajdú-Bihar megyei Mezőpeterdnél.
A vonat vezetője észlelte a sínek mellett haladó nőt, rá is dudált, de az 55 éves kaposfő-pósteleki nő mégis a szerelvény alá került.
A Békéscsabára induló vonat alá esett egy ember szombaton nem sokkal dél után Budapesten, a Keleti pályaudvaron.
A Székesfehérvár-Budapest vasútvonalon a sínekre borult egy személygépkocsi szombaton késő délelőtt a 7-es főút kápolnásnyéki szakaszán.
A hétvégén a modell is a La Manche alatti alagútba szorult vonatozók között volt, de volt annyira fontos személy, hogy ne kelljen a vonaton éjszakáznia.
A horvát főváros rendőrségének közlése szerint a Sisakból érkező vonat egyelőre ismeretlen okból nem fékezett le, és belerohant a betonból készült vészütközőbe.
A vasúti közlekedésben is gondot okoz a havazás és az erős szél miatti hóátfúvás, valamint a hideg; több a késés, elsősorban a Miskolcot és Nyíregyházát érintő vonalon, valamint Budapest elővárosaiban.
Két lovat gázolt el a vonat Ürömnél, ezért Óbuda és Solymár között pótlóbuszok járnak, késésekre kell számítani
A vonat a Ford Escort a jobb oldalát kapta el, ami ezután a töltés melletti árokba vágódott, utasai megsérültek.
Ismeretlen okból lépett a vasúti pályára a nő.
Az orosz híradások szerint a vonat 14 kocsijában összesen mintegy 660-an utaztak. A szemtanúk állítólag egy hangos robbanást hallottak, mielőtt a vagonok kisiklottak.
Egy személyvonat gázolt kedden délután Nagytétény és Budafok-Albertfalva állomások között.
A vasúti átjáróba húzott betontömbnek ütközött és megrongálódott egy tehervonat Balatonföldváron; a rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen tettesek felkutatásában.
Csütörtök reggel egy személyautó hajtott a vonat elé a rábapatonai vasúti átjárónál. A 33 éves vezető azonnal életét vesztette.
A Mávinform tájékoztatása szerint kedd reggel Gyömrő és Maglód között zárlatos lett a felsővezeték, a maglódi állomáson ráadásul egy biztosító berendezés is elromlott.
Kerékpárost gázolt a Hortobágy InterCity kedden kora délután.
A balesetet, amit a kisgyerek szerencsésen túlélt, biztonsági kamera rögzítette.
Ismét egy öngyilkos ember miatt késnek a vonatok, ezúttal a szolnoki és a szegedi vonalon.
Fákat döntött ki a viharos szél Vas megyében, a tűzoltók szinte egész éjjel dolgoztak.
Tehervonat ütközött személygépkocsival egy útátjáróban kedden kora reggel Galambos és Kiskunfélegyháza között, az autó vezetője életét vesztette.
A jelentések szerint a fiatalember egy frissen szerzett ismerősével bandukolt vissza kempingjébe hajnalban a sörfesztiválról a vasúti síneken, amikor elütötte a vonat.
A síneken álló üres autóba szaladt bele Karcag és Püspökladány között a Záhony felé tartó személyszállító vonat szerda este nyolc óra körül.
Halálra gázolt egy férfit a vonat szerdán a budapesti rákoshegyi vasútállomásnál.
Életét vesztette egy fiatal férfi, akit elütött egy vonat vasárnap hajnalban Csongrád megyében.
Hajnalban Isaszeg és Gödöllő között a sínekre dőlt egy fa.
Halálra gázolt Kőbánya-Alsónál a Délibáb InterCity kedden este egy embert, aki vélhetően öngyilkossági szándékkal ment a sínekre.
Egy ember meghalt, öten megsérültek abban a vonatbalesetben, ami péntek hajnalban történt Sátoraljaújhelynél