Alföldi Róbert mélyen elítéli Stohl András felelőtlen tettét
2010.05.10. 21:02 - velvet, Független Hírügynökség
A színház vezetősége nevében Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója mélyen elítéli Stohl András felelőtlen tettét - olvasható a színház honlapján nyilvánosságra hozott közleményben. A színház azt is közli, hogy június 2-ig nem térnek el a kiadott műsorrendtől, de a színész szereplésével kitűzött két ifjúsági előadást elhagyják. A tájékoztatás szerint így a május 15-i Holdbéli csónakos és a május 22-i Berzsián és Dideki című előadás elmarad. A megváltott jegyek a váltás helyén 2010. június 2-ig visszaválthatók.
Stohl András a baleset után lemondott az RTL Klub X-Faktor című tehetségkutatójának műsorvezetői posztjáról. Schiwert Takács László, a műsor magyar változat kreatív szerkesztője szerint könnyen elképzelhető, hogy Stohlnak nem lesz utódja, hanem Ördögh Nóra egyedül vezeti majd az X-Faktort.
A színész egyúttal a Nemzeti Vágta szervezőit tájékoztatta arról, hogy a körülmények ismeretében nem tud részt venni a jótékonysági sztárfutamon, amellyel a szervezők egyetértettek – állt egy hivatalos sajtóközleményben. Stohl Andrást egyúttal a Tűzvonalban című sorozatból is kiírják. A produkció alkotógárdája kedden tart sajtótájékoztatót, a várható szereplőváltásról a forgatás helyszínén. A színész balesete kapcsán a filmgyártó cég bejelentésre készül: a szerep marad, de szereplőcsere lesz.
Stohl András szombaton hajnalban a Pest megyei Fót felé tartott, amikor valamiért áttért a szemközti sávba és ott két autóval is ütközött. Mindkét járműben megsérült egy-egy ember, egyikük súlyosan, a másik autós pedig könnyebben. Úgy tudni, a színész-műsorvezető a történtek után elhagyta a helyszínt, de a rendőrök otthonából előállították, majd vérvételre vitték. A műsorvezető késő délutánaz RTL Híradó kamerája elé állt és elismerte, hogy ittas volt a baleset idején. Hozzátette, a történtek után mindkét érintett autóhoz odament, és csak azután távozott, hogy megérkeztek a mentők.

Kommentek
2010.05.11 00:29:22aljaskuszobab
veér farkas: fel sem ő mondja? és? de a nevét használják, ugye? akkor szerepel benne. vagy szerinted ha most elkezdeném használni dzsudzsák nevét a garázsban varrt tornacipők árusításához nem nehezményezné?
az, hogy a média törvény szerint nem reklám, nem jelent semmit. reklámozza a műsort? igen.
épp úgy, ahogy a fizetett interjúk vagy a turnék is.
2010.05.11 00:30:19lord barbazoo
veér farkas, eddig komolyabb embernek tűntél. jársz te színházba? az egész játék, illúzió, misztérium. szerinted hogy tud ebben résztvenni az, akiről mindenkinek az első gondolata, hogy ez volt az a megveszekedett barom, aki... egy pillanat alatt oda a varázs (sokan írták, hogy már a tévés ripacskodása miatt se nézték meg színházban!) talán nem véletlen, hogy először a gyerekdarabokból szedték ki. (anyu ezt a bácsit mutatták a tévében a múltkor?)
2010.05.11 00:36:22Senta.
2010.05.11 00:06:41Senta.:
Attól, hogy nem akarom átharapni a torkát, még nem a lieblingem. Majd egyszer keresd ki az "igazságérzet" szót az értelmező szótárban.
Én sem akarom átharapni a torkát, nem is tettem, sőt reméltem, hogy a "pofon" pozitív változást idéz majd elő benne. Azt a kommentem biztosan pont nem olvastad... véletlen. Épp csak értem a munkáltatói reakcióját. Biztosan az is elkerülte a figyelmedet, hogy magam is jeleztem, valahol geciség az aranytojást tojó tyúk nyakát azonnal elvágni és levesbe hajítani, ha már nem tojik... bár a kegyetlen praktikuma vitathatatlan. Frankón szelektálsz a soraimban, gratulálok... ahogy neked tetszik... épp úgy.
Node most megyek szótárt böngészni, a K betűnél te is üsd fel, ott, hogy "kispöcsű"... míg én tanulmányozom az izagás... őőő..izgaság...ssszameg... hogy van? igazságérzet ... ez az! ... szó jelentését.
2010.05.11 00:40:14Veér Farkas
2010.05.11 00:25:02Senta.:
Ezek sajnos nem tények, csak a te feltételezéseid.
2010.05.11 00:29:22aljaskuszobab:
Nem reklámozza. Ajánlja.
Amúgy meg arról volt szó, hogy reklámban SZEREPEL. Melyik szót nem ismered a "reklámban" és a pont között?
2010.05.11 00:30:19lord barbazoo:
Konkrétan van egy csomó színész haverom, meg voltak színésznő csajaim is. Ha elmegyek a színházba megnézni őket, nem az jut eszembe, hogy melyikkel milyen volt dugni, vagy melyiket támogattam hótt részegen hazáig.
Pedig kicsit közelebbről ismerem őket, mint a szíhnhőázba járó közönség Stohlt.
És tisztában vagyok vele, hogy amit a színpadon látok, az nem a valós élet, és a Rómeót játszó színész esetleg naponta mással csalja a feleségét. Ennek ellenére megnézem a darabot, ha jónak gondolom.
2010.05.11 00:42:27aljaskuszobab
veér farkas: amúgy komolyan nem értem mi a köze ehhez a vitához annak, hogy a törvény értelmében mi a "reklám". ez nem egy jogi vita. a köznyelvben is van egy elég egyértelmű definíciója annak, mi az, hogy reklámozni.
amikor kis korodban a szüleid "kitiltottak" valahonnan, akkor elkezdted elmondani nekik is, hogy a kitiltás a Btk. szerint mást jelent?
2010.05.11 00:42:29Veér Farkas
2010.05.11 00:36:22Senta.:
Ja, már dugtunk?
Te voltál az, akiben az elefánt is csak harangozni tudott?
(Bocs, nem emlékezhetek mindenkire...)
2010.05.11 00:44:13Fidel figyel
ne ítélj,hogy ne ítéltess! ne csámcsogjatok más nyomorán, inkább foglalkozzatok a saját BOLDOGulásotokkal. Ezek a cikkek nem érnek annyit sem, hogy elolvassátok,mégis ezt teszitek minden nap. feltettétek már a kérdést magatoknak, h miért? tegyétek fel, és őszintén válaszoljatok rá...izgalmas lenne, megéri. i did it.uff
2010.05.11 00:44:14Veér Farkas
2010.05.11 00:42:27aljaskuszobab:
Nem gondoltam, hogy egyeseknek ezt ennyire nehéz felfogni.
Bocs, mindig túlbecsülöm az embereket.
2010.05.11 00:44:44pupak30
ah minden fórumon megy ez az álszent Stohl fejét követelő szöveg, van még elég patkány rajta kívül is sőt. ha ő most nem lenne ismert arc, ez a kutyát nem érdekelné, meg az az ember sem aki megsérült.
2010.05.11 00:47:00aljaskuszobab
ajánl vagy reklámoz... ez szerinted abból a szempontból, hogy a hírnevét használják fel hozzá, azért, hogy egy műsor nézettségét növeljék fontos különbség?
2010.05.11 00:54:17lord barbazoo
veér farkas, gratulálok a színész barátaidhoz (most itt lehetne egy odavetett mondat, de én nem gondolom, hogy értelmes emberek vitájában helye lenne a személyeskedésnek), de szvsz az emberek 95%-ára igaz, amit leírtam.
2010.05.11 01:00:22pupak30
neki legalább volt néhhány jó éve. subaru terepjáró stb. nem irigylem tőle, meg azt sem, ami most fog majd következni. jó magyar szokás szerint ki fogják közösíteni, tönkre fogják tenni. pedig csak azt csinálta amit még jó pár magyar állampolgár minden hétvégén
2010.05.11 01:01:13Veér Farkas
2010.05.11 00:54:17lord barbazoo:
SZVSZ meg kb. az emberek 0,95%-ára igaz, amit írtál.
Bármennyire is nem tetszik ez neked meg itt sokaknak, az emberek (általában) nem hülyék, a sztereotípiáitok meg hamisak.
2010.05.11 01:02:47bobez
2010.05.10 23:23:54pazvega: a demagógia csúcsa. Rossz lehet neked, hogy olyan világban élsz, ahol szerinted mindenki vezettett már részegen. Szánalmas.
A többiektől kérdezem, hogy vajon milyen munkahelyről nem vágnák ki az illetőt, ha nem a Buci lenne? Kicsit zavarba jöttem. Csak erre Dél-Magyarországon jellemző, hogy még a plusz 5 perc kajaszünetért is kivághatnak embereket? Komolyan mondjátok, hogy ha ezt egy tanár/jogász/orvos/eladó/mérnök stb csinálja, másnap nem röpül? Na jó, az orvos lehet, hogy nem. Dolgoztok ti egyáltalán bárhol? Eszem elmegy.
A reprezentatív helyekről azért röpülnének a munkavállalók, amiért Bucit kivágták. Az alljamelókból pedig (raktáros Géza, árufeltöltő Gizike), megsúgom, azért, mert mindenki pótolható.
Amúgy kíváncsian várom az ítélethirdetést.
Láttam már játszani. Nem tölti be a színpadot.
2010.05.11 01:03:55bobez
2010.05.10 23:23:54pazvega: a demagógia csúcsa. Rossz lehet neked, hogy olyan világban élsz, ahol szerinted mindenki vezettett már részegen. Szánalmas.
A többiektől kérdezem, hogy vajon milyen munkahelyről nem vágnák ki az illetőt, ha nem a Buci lenne? Kicsit zavarba jöttem. Csak erre Dél-Magyarországon jellemző, hogy még a plusz 5 perc kajaszünetért is kivághatnak embereket? Komolyan mondjátok, hogy ha ezt egy tanár/jogász/orvos/eladó/mérnök stb csinálja, másnap nem röpül? Na jó, az orvos lehet, hogy nem. Dolgoztok ti egyáltalán bárhol? Eszem elmegy.
A reprezentatív helyekről azért röpülnének a munkavállalók, amiért Bucit kivágták. Az alljamelókból pedig (raktáros Géza, árufeltöltő Gizike), megsúgom, azért, mert mindenki pótolható.
Amúgy kíváncsian várom az ítélethirdetést.
Láttam már játszani. Nem tölti be a színpadot.
2010.05.11 01:05:25lord barbazoo
asszem, veér farkas, te a holdon élsz. ha neked lenne igazad, hidd el, mindenki örömmel foglalkoztatná tovább bucinkat.
2010.05.11 01:05:25bobez
2010.05.10 23:23:54pazvega: a demagógia csúcsa. Rossz lehet neked, hogy olyan világban élsz, ahol szerinted mindenki vezettett már részegen. Szánalmas.
A többiektől kérdezem, hogy vajon milyen munkahelyről nem vágnák ki az illetőt, ha nem a Buci lenne? Kicsit zavarba jöttem. Csak erre Dél-Magyarországon jellemző, hogy még a plusz 5 perc kajaszünetért is kivághatnak embereket? Komolyan mondjátok, hogy ha ezt egy tanár/jogász/orvos/eladó/mérnök stb csinálja, másnap nem röpül? Na jó, az orvos lehet, hogy nem. Dolgoztok ti egyáltalán bárhol? Eszem elmegy.
A reprezentatív helyekről azért röpülnének a munkavállalók, amiért Bucit kivágták. Az alljamelókból pedig (raktáros Géza, árufeltöltő Gizike), megsúgom, azért, mert mindenki pótolható.
Amúgy kíváncsian várom az ítélethirdetést.
Láttam már játszani. Nem tölti be a színpadot.
2010.05.11 01:05:37bobez
2010.05.10 23:23:54pazvega: a demagógia csúcsa. Rossz lehet neked, hogy olyan világban élsz, ahol szerinted mindenki vezettett már részegen. Szánalmas.
A többiektől kérdezem, hogy vajon milyen munkahelyről nem vágnák ki az illetőt, ha nem a Buci lenne? Kicsit zavarba jöttem. Csak erre Dél-Magyarországon jellemző, hogy még a plusz 5 perc kajaszünetért is kivághatnak embereket? Komolyan mondjátok, hogy ha ezt egy tanár/jogász/orvos/eladó/mérnök stb csinálja, másnap nem röpül? Na jó, az orvos lehet, hogy nem. Dolgoztok ti egyáltalán bárhol? Eszem elmegy.
A reprezentatív helyekről azért röpülnének a munkavállalók, amiért Bucit kivágták. Az alljamelókból pedig (raktáros Géza, árufeltöltő Gizike), megsúgom, azért, mert mindenki pótolható.
Amúgy kíváncsian várom az ítélethirdetést.
Láttam már játszani. Nem tölti be a színpadot.
2010.05.11 01:09:06bobez
Bocs a duplázásért. És én kérek elnézést megincsak, hogy mások minden hétvégén a sárga földig berúgnak, majd ittasan kocsiba ülve két autóval ütköznek.
2010.05.11 01:09:40lord barbazoo
de nem kívánok egy 'nem/de igen/ de nem/pedig de' jellegű, anyázásba torkolló, meddő vitába belemenni.
2010.05.11 01:12:10Senta.
2010.05.11 00:42:29Veér Farkas
Nem, nem, egyértelműen más muffban kongattál... nem szép, hogy nem emlékszel rá... pláne, hogy a nagy okos fejed is kifért rajta valaha... te vérnősző pederaszta állat.
Az enyém elszaladna egy ilyen otromba fasztól. Így:
[link]
2010.05.11 01:17:29pupak30
bopez: látod ez a baj ezzel az országgal itt mindenki egyből elkezd köpködni, meg fejeket követelni, csak azért mert ha másnak szar lenne akkor legyen neki is szar. a rendőrség majd kinyomozza a bíróság meg kiszámolja, lehet, ha jó ügyvédei lesznek még börtönbe sem kell mennie. és akkor mi van ?
2010.05.11 01:17:55pazvega
bobez, ugyanabban a vilagban elunk, akar elfogadod, akar nem. Es igen, rengetegen vezettek mar reszegen, es parkoltak tilosban. Meg en is, huha, most mi lesz.
Ok, nekem volt annyi eszem, hogy max a legkozelebbi sarokig mentem csak, azt is probaltam laposkuszasban. Autopalyara biztos, hogy nem mereszkedtem volna.
En a kommentek nagy reszet talalom undoritonak, meg ezt az egesz arab orszagokra jellemzo lincshangulatot.
2010.05.11 01:19:31ugor
stóll eddig is az egekben hordta az orrát, remélem kap vagy 2 év letöltendőt akkor talán rájön, hogy hol a helye
2010.05.11 01:19:40pupak30
haha nagy volt ez a film
2010.05.11 01:29:38bobez
Nem tudom, amúgy kegyetlenül nem bírtam az ipsét, olyan tenyérbemászó, színpadon pedig ripacs. De ripacs szerepben, szóval hitelesnek hiteles volt. Most kezdem sajnálni. Nem ő, hanem általában mondom, az összes alkoholista sofőr a továbbiakban remélem megdöglik egyedül, vagy megkapja a büntetését. Még józanon sem normális némelyik. Passzióból nem kellene másokat veszélyeztetni.
2010.05.11 01:37:26pazvega
nos bobez, emiatt ne aggodj, mindenki megkapja, amit erdemel. Meg az is, aki mas halalat kivanja.
2010.05.11 01:48:48pistola
ha megússza is a börtönt, vagy majd utána, de jobban teszi, ha 5-10 évre elhagyja az országot. én azt tenném. hülye lúzer.
2010.05.11 01:50:35Veér Farkas
2010.05.11 01:05:25lord barbazoo:
Nekem van igazam, csak a vezetők azt feltételezik, hogy neked.
Egyszer el kéne menniük az elefántcsonttoronyból az emberek közé szétnézni.
2010.05.11 01:53:33Veér Farkas
2010.05.11 01:12:10Senta.:
Á, szerintem te lehettél mégis, pont úgy ugrottál, mint a mellékelt film végén. Csak olyan volt, mint a kútban.
2010.05.11 02:41:17ave
Az korrekt! Mi marad munkanak? :)
Szerintem ez eleg jo lecke, mindenkinek.
2010.05.11 03:09:17Bergeroth
1. Részegen vezetett: Szabálysértés.
2. A baleset után nem segített a másik kocsiban lévőknek, meg sem kérdezte mi bajuk lett, inkább cigit lejmolt: Balesetet okozott, majd elmulasztotta a segítségnyújtást.
3. A barátnőjét odahívta, hogy vállalja magára az egészet: Hatóság félrevezetése.
Lehet, hogy jó színész, de ha valaki ezek után nekiáll megvédeni őt, hogy "de miért? de miért?", az egész egyszerűen egy elmebeteg.
2010.05.11 04:29:00békacomb
Oszt honnan tudjátok, hogy a nőjére akarta tukmálni?Ott voltatok?
2010.05.11 05:06:37Durcas
hat nem azert...de ha az ismertsege miatt extra jovedelemmel jutalmazzak, akkor a baromsagat is extra buntetessel illenek... a szivem nem fog erte megszakadni.
es azert akik annyira vedik hogy mert szegennyel megtortent stb...nem eloszor csinalja...es ami ebben a lenyeg: nem eloszor derul ki!!!
2010.05.11 05:48:02omrof
Olvasgatom a kommenteket és szomorúan látom, hogy nem emlékeztek arra, hogy nem ez az első és nem is a második balesete és érdekes módon mindig ittas volt. Ez előtti baleseténél úgy kaparták össze és akkor fogadkozott hogy ő többet nem... de elfelejtette.
Igenis büntessék meg! Amikor vezet, ő nem színész, hanem közönséges állampolgár, aki visszaél az ismeretségével
2010.05.11 06:01:18SzaGyu
2010.05.10 22:58:09erdő67
Azért mert személyesen ismered, az nem mentség arra, hogy rendszeresen iszik, felelőtlen és ártatlan emberek életét veszélyezteti!
Megérdemli ha mindenhonnan "KIKÖZÖSÍTIK" Ennyi.
2010.05.11 06:02:29gorillka
2010.05.11 01:17:55pazvega
bobez, ugyanabban a vilagban elunk, akar elfogadod, akar nem. Es igen, rengetegen vezettek mar reszegen, es parkoltak tilosban. Meg en is, huha, most mi lesz.
Én még nem vezettem részegen, de egy pohár bor után sem, és a baráti körünkben is elfogadott, hogy kiosztjuk a szerepeket, hogy aznap ki nem fog inni, mert vezet. Szerinted ez ciki (?), életszerűtlen, szerintem meg felnőtt, felelős gondolkodás.
Az is igaz, hogy nem mindenkinek az alkohol jelenti a feszültség oldását, az egyedüli kiutat bárhonnan is.
Sajnos a magyar jog nem veszi szándékosságnak az alkoholos befolyásoltság alatt (és tudatmódosító szerek hatása alatt) okozott baleseteket.
Az emberek kicsit érzékenyek erre a témára, mert a nyilvánosságból élő "művészek" (nem csak Buci) sajnos nagyon gyakran néznek a pohár fenekére és ülnek utána volán mögé.
És például egy szadai vagy mogyoródi ember hálát ad az égnek, hogy éppen nem vele szemben jött az úton, és a jövőben sem szeretne vele találkozni.
A munkahelyelvesztéshez csak annyit, hogy láttam Gregor Bernadettet a Playboyos/CKM-es megjelenés után színházban. Nem tudtam elvonatkoztatni, tönkrevágta az előadást.
Biztos bennem van a hiba.
Ugyanez áll Bucira is.
Majd lecsendesül a vihar és újra játszhat.
Nagyon jó lépés tőle is, hogy nem erőlteti, ez a legjobb, amit ebben az esetben tehet (jó tanácsadói vannak).
A totális tiltással még az emberek sajnálatát is kivívja és ünnepnap lesz, amikor újra megjelenik...
2010.05.11 06:04:49gorillka
2010.05.11 04:29:00békacomb
Oszt honnan tudjátok, hogy a nőjére akarta tukmálni?Ott voltatok?
A tanuk nyilatkozták közvetlenül az eset után.
Ez már a sokadik ilyen kérdés. Tessék tájékozódni.
2010.05.11 06:14:02kanyar
mindig is utáltam ezt az emberkét, de amit most csinálnak az emberek vele az is szánalmas és nevetséges
hirtelen mindenki szentnek képzeli magát, és itél + önbiráskodik
ébresztő! MA IS sokan lopnak csalnak gyilkolnak,, tele vagyunk sokkal-sokkal nagyobb genny/szemétládákkal,, nem velük kéne inkább foglalkozni?
2010.05.11 06:41:37ultimatesurvival
Szerintem, amit tett, az tényleg elítélendő, de:
Személy szerint szerettem, ahogy játszik és megmondom őszintén, hogyha innen onnan kiírják, akkor én nem fogom már tovább nézni azt a sorozatot, darabot, akármit. De ez persze csak az én véleményem.
Másfelől meg ki tudja, hogy milyen gondokkal, problémával küzd a magánéletében, ami persze nem menti fel az alól, amit tett.
2010.05.11 06:44:13ultimatesurvival
Ja és azért, mert a másik lop, csal, pedofil vagy drogozik, csak még nem bukott le, attól ugyanúgy szeretik, ahogy szinészkedik. Tehát ki tudja ki milyen ember a magánéletben...
Természetesen kapja meg a bűntetését, de azért meg játszani hagyhatnák. Mondjuk egy kicsit megpihentetném.
2010.05.11 06:48:03dom7
Kezét-lábát eltörni az ilyen embernek!
2010.05.11 07:01:25kicscsávók
Lassan írom, hogy mindenki megértse:
Nem ez volt az első balesete, amit részegen okozott. Viselje a következményeket.
2010.05.11 07:06:53individualista zsömle
Sok szakma képvisel mentalitást, értékeket (többé-kevésbé). Egyikünk sem járna szívesen olyan pszichiáterhez, aki látványosan marokszámra eszi az antidepresszánst, nem tudnánk komolyan venni egy drogcsempészésből meggazdagodott rendőrt, és bizony a pár plusz kilót felszedett modelleknek is távozniuk kell a kifutóról.
Stohl egy brand. Egy felépített termék. Ebből él. Sajnos ebbe nem fér bele az, hogy többszörösen ittasan vezet, a baleset helyszínéről autóval távozik és megpróbálja a barátnőjére kenni.
Nem azért veszíti el a munkáit, mert itt olyan igazságos és erkölcsös lenne a munkáltatói kör. Hanem azért, mert nincs más választásuk.
2010.05.11 07:16:38Werwolf
nagyon sajnalom a sebesülteket, szörnyü az egesz es Stohl ketseg kivül felelötlen es hülye volt.
Sajnalom viszont öt is. Remelem, nem hullik darabokra az elete.
2010.05.11 07:26:34teleszivecske
Na most már elég legyen Stohl büntetéseiből. Elkövette a bünt, bünhödni fog érte esetleg börtönbe.De attól ő még jó szinész marad mi az hogy mindenhonnan kirugják mikor ez volt a lételeme. Akkor már ne is dolgozhat mert büntetésbe teszik egy életre?? Én még ilyent nem láttam .Hány iszákos,durva szinész van a világon de még egyiket sem büntették azzal,hogy leléptetik a vászonról és a szinpadról... Ez csak nálunk fordul elő, sehol a világon.. Ott van O.J.Simpson ugy volt szinész ,hogy állitólag gyilkos volt.
2010.05.11 07:29:49Tibike15
majd egy fél év múlva úgyis újra felveszik valahova
röpke 4-5 év és úja balesetet csinálhat
a celebek nem tűnnek el csak átalakulnak
magyarország így szeretlek
2010.05.11 07:31:19Tibike15
Csak még egy dolog, a mekiben mindig lehet munkát találni, ha nagyon megszorulna a Stohl :)
2010.05.11 07:34:50gorillka
2010.05.11 07:26:34teleszivecske
Bajor Imre is iszákos, de nem vezet mellette autót, mert tudja magáról, hogy iszákos és hogy veszélyes lenne.
Stohl valószínűleg magának sem ismerte be, hogy iszákos. "pár pohártól nem lesz semmi bajom, simán haza vezetek"
Ez a része veszélyes. Nem csak nála, hanem minden alkoholistánál.
Talán ez az ügy átbillenti az elvonó felé, de az már nem segít a combnyaktöréses bácsin.
Ha Stohl "csak" sima színész lenne, nem lenne belőle ekkora ügy. De nem az, hanem mint előbb is írták brand.
Egy önállóan eladható termék: "Stohl Buci", "mint" Tiger Woods.
Nem csak a szakmai teljesítménye, hanem az életmódja is beletartozik és a marketingesek ezért döntöttek a teljes kivonás mellett, mert így mentik a menthetőt.
Egy kicsit pihentetik, nem kell aggódnod, hamar vissza fog térni.
Meg lesz a napi Buci.
2010.05.11 07:47:43Missing Link
most őszintén: ha a közeljövőben kimegy a színpadra, kinek nem a balesete fog eszébe jutni? nekem a mai napig EZ jut eszembe császár elődről, csináljon bármit.
ha rendező lennék, én sem díjaznám, hogy hamlet beléptekor, mindenki egy közúti balesetre gondoljon.
sportolóknál meg nem az a bukta pl amerikában, hogy indulsz vagy nem egy versenyen, ha botrány ér, hanem hogy visszalépnek a szponzoraid, akik nem tudják felvállalni a tettedet, ugyanúgy, mint a színházban. Kinek kell, hogy a gyártó futócipőjéről a sportoló botránya jusson eszébe az embereknek?
ebbe buknak bele.
2010.05.11 08:01:17anyahajókabinajtóhajtogató
Persze, ne száműzzük az országból? Vagy a bolygóról? Miért nem elég a bűntetés? Álszent egy társadalom. A többi ember is elveszíti a megélhetését ha részegen balesetet okoz nem? Pfffffffffffffffffffff
2010.05.11 08:11:34BoYsAnDGirLs
Szép napot!
Az, hogy jól döntött-e Alföldi Róbert nem kétlem. Azon elgondolkodtatok, hogy mi lesz S.Andrással?? Hogyan fogja majd túltenni magát ezen az egész ügyön, hogy mindenki "elfordul" tőle? Lesz lelkiereje mindezen túllendülni???
2010.05.11 08:15:28BoYsAnDGirLs
anyahajókabinajtóhajtogató! Igen, mindenki elveszíti a megélhetését, ha ilyen ügybe keveredik.., de az ismert embereknek sokkal nehezebb túllépni véleményem szerint.
2010.05.11 08:16:18Jimbo75
Szar ügy, a végén még dolgoznia kell majd.
Úúúúúúgy sajnálom:-))))
2010.05.11 08:27:04Cuncimokus
Magyarorszagon a rendorseg impotens.
Hat akkor buntessen a kozvelemeny. Igenis vegyek vissza tole a szerepeit.
Kovacs 23 Istvant ezert lecsuknak. Bucikat ki fogjak mosni. A sittrol.
2010.05.11 08:28:30hazárdember
Azért ez már sok, hibázott, lehet, hogy ülni is fog de , hogy kibasszák mindenhonnan, ez egy nagy genya magyar képmutatás, fúj..
Nehogy már egy vérbuzi okoskodjon, engem meg az ő viselkedése háborít fel, igaz nem okoz ittasan balesetet.
Kezdem sajnálni a Stohlt, és ezt komolían mondom, gondoljatok bele, hogy valóban tönkre vágják az életét.Az x-faktort,vágtát, kaszást
megértem, hogy storno, a sorozatot, meg a nemzetit nem, nem lett rosszabb színész, ha vki buzi lehet a privátban , akkor ha valaki gázol és megkaoja a büntetését, akkor ennyi, attól még nem lesz rosszabb színész...
2010.05.11 08:28:35Cuncimokus
Boysandgirls:
> Azon elgondolkodtatok, hogy mi lesz S.Andrással?? Hogyan fogja majd túltenni magát ezen az egész ügyön, hogy mindenki "elfordul" tőle? Lesz lelkiereje mindezen túllendülni???
Ki a f.t erdekel?????????? Nagyarcu kis tetu. OK, elfogadom, az alkoholizmus betegseg. Legyen. De akkor ne uljon volan moge!!!!!!
2010.05.11 08:28:46Pong
Először is Alföldi Róbert kussoljon be! Igazán várhatott volna az itéletig, köcsög stréber.
Aztán meg minden tiszteletem, hogy Véér szinészek között mozog, hiszen, ha Popper Petinek, s a "Szines pokol" c. könyvének hihetünk, ők az emberiség legalja.
Nekem is vannak személyes barátaim, viszont elképzelhetetlen, hogy hogyan pusztit az alkohol közöttük, pedig jobb cuccra is lenne pénz. Szakmai ártalom.
Tiszteletre méltó azok véleménye, akik megpróbálnak 20K FB csoporttal vitatkozni.
2010.05.11 08:29:52Professzore
@Kisama: Mondjuk letöltendőt kap. Te színházigazgatóként szerveznél úgy évadot, hogy belekalkulálod az egyik színészed tartós "betegségét"? Ugye nem.
De tegyük fel, hogy ugyanez egy "átlag" emberrel történik, a nyilvánosság teljes tudatlanságában (mint ahogy történik minden másnap-harmadnap egyébként): hogy fog alakulni vajon ennek az átlagembernek az élete, a megrendelői köre vagy a foglalkoztatójának a hozzáállása, miután rabosítva lett és bírósági eljárás van ellene érvényben (nagy eséllyel arra, hogy pár évre, ha felfüggesztve is, de üdülni küldik)?
És egy kicsit továbbgondolva a történteket: egyáltalán nem biztos, hogy az az öreg bácsi, akinek a combnyakja tört, valaha újra lábra fog tudni állni.
2010.05.11 08:32:22gftamas
Csak magának köszönhet mindent.... Remélem a bíróságon is kap majd valamit tette elismeréseként.
2010.05.11 08:58:30gonosztojás
Remélhetőleg nemsokára egy zártabb intézetben kérdezik az új hálótársai az itt elterjedt komment-szlogent:
"Az hogy sunázlak..az volt már ma?"....
2010.05.11 08:59:12sdragon
A törvény előtt minden ember legyen egyenlő. Büntessék meg, mint állampolgárt az aktuális törvények szerint. De ne kezdjük sajnálni, mi lesz vele, mert Ő a Buci. Ha egy egyszerű emberrel történik és elítélik, Ő mennyi ideig nem kap normális munkát az erkölcsije miatt?
A másik, nem a média állt el mellőle, hanem Ő mondta le a megbízásait, ez nagy különbség. A munkáltató pedig mérlegelheti, hogy akarok-e egy ilyen tehetséges, de már nem először bűnt elkövető emberrel együtt dolgozni.
Nekem nem az a bajom, hogy balesetet okozott, hanem, hogy elment a helyszínről és nem vállalta a tettét. Ez a legsúlyosabb tett, amit egy autóvezető elkövethet.
2010.05.11 09:07:25gonosztojás
ismerősöm több mint egy évig ült egy olyan baleset miatt, amijeges, csúszós úton történt, a másik fél súlyos sérülése tehát közvetve következett be.
De találtak benne két doboz sört,és ezért letöltendőt kapott.
Sajnálkozás..meg a faxom stohlnak, az..
2010.05.11 09:08:12Pastora
Mindenkinek üzenem aki egy fikarsznyit is védi, hogy képzelje el, hogy mondjuk éppen a gyermeke vagy a szülei meghaltak a Stohl által okozott balesetben. Mert, hogy nem rajta múlt, hogy nem halt meg senki. Gondolom máris nem védenék annyira. Nekem az édesanyám halt meg egy hasonló részeg barom miatt. Szóval felőlem ha soha többé nem jön rendbe az élete az sem érdekel, sőt kívánom neki, hogy szenvedjen legalább annyit további élete során mint egy olyan valaki aki értelmetlenül vesztette el egy szerettét. Remélem egyetlen nyugodt éjszakája sem lesz többet.
2010.05.11 09:08:45gonosztojás
Tényleg..jut eszembe..
neves focistánk biciklis gázolásának története hol tart?
2010.05.11 09:11:18gonosztojás
Pastora
Ez a paraszt nem olyan rég majdnem elpatkolt részeg vezetés miatt amikor nagy sebességgel felborult egy kanyarban.
Szerinted ez visszatartotta ezek szereint?
2010.05.11 09:16:33bogyóc
Mocsok dolog amit művelt,megérdemli a büntetést,de! Az is mocsok dolog,hogy a bors odaállítja a baleset résztvevőit az árokba csúszott kocsi mellé,és be vannak állítva,pózolva mutatnak a kocsira. Na ez is undorító,a csámcsogás magyar módra. Szemétség. Nem védeni akarom. De nem halt meg senki hál istennek,akkor miért kell daraboka szedni még jobban?
2010.05.11 09:22:24MacskaJancsi Jr
Kapja meg, ami a jár neki (a törvény által), de a munkáját (tehetségét), nem kéne kétségbe vonni. Én a Machbetben láttam, ott nagyot játszott.
Az pedig az ország mentáli állapotát illusztrálja, hogy még a kollégái és (teátrálisan) lesz@rják.
2010.05.11 09:26:48szita szita péntek
A közszereplő a népszerűségéből él. Ha úgy tetszik ez a vállalkozásának a "tőkéje". Ha bebukja ezt csődbe megy - most épp ez történik.
A színház, a film ipar elsősorban nem a szakmai tudása miatt alkalmazza a neves színészt, hanem azért, mert a népszerűsége átsugárzik a műre -> növeli a bevételt. Ellenkező esetben káros a produkcióra.
Mit nem lehet ezen érteni?
2010.05.11 09:28:23gonosztojás
hehe..
Többen az "X" kávézóban látták, ott meg nagyot okádott...
2010.05.11 09:28:46deflorator
2010.05.10 23:13:38Senta.
"Az egy dolog, hogy ostobaság (deflorator) a tanúk miatt, de mást szarba belerángatni, felelősséget nem vállalni szerintem gerinctelenség is."
Így, hogy lebukott, nagyon rossz fényt vet rá. Nézőpont kérdése, hogy gerinctelen vagy vesztes. Mindenképpen szánalmas.
2010.05.11 09:29:53Lolcsika
Azért az is érdekes, hogy ahol hajnal 5-ig bulizott - nyilván nem egyedül ivott -, ott senkinek nem jutott eszébe elvenni tőle a kocsikulcsot.
Másrészt az alkoholizmus szenvedélybetegség. Az eddigi munkahelyein senki sem mondta, hogy András, ... hónap elvonóra légy szíves befáradni?
2010.05.11 09:32:54Lolcsika
"Mivel eddig nem tanult az ejnye bejnyéből, mindenki elhatárolódik tőle és meg is érdemli."
Ez csak azt mutatja, hogy eddig sem álltak mellette (hagyták függővé válni), meg most sem.
"mást szarba belerángatni, felelősséget nem vállalni szerintem gerinctelenség is"
Részegen kevés ember hoz racionális, etikus döntéseket.
2010.05.11 09:33:49Hegyirablo
Az általam nagyon kedvelt Alföldi Róbertnél most a szálka és a gerenda tipikus esetét tapasztalom, nem nagyon kellene pont neki a felelőtlenségről beszélnie, ha csak nem ő a világ egyetlen monogám homoszexuálisa!
2010.05.11 09:35:44deflorator
2010.05.10 23:55:16Veér Farkas
"Vagy akkor az összes színész, aki feltűnik a tévében, mind reklámban szerepel?
Ezek szerint láttam egy A sebhelyes arcú c. reklámot Al Pacinóval, egy Piszkos Harry címűt Clint Eastwooddal, stb.?
További hülyeségek?"
Igen, magát a filmet is reklámozni kell, ezt maguk a színészek teszik. Ezért kapnak olyan sok fizetést. Ismert színészek esetében maga a név is sokat számít, de azért ők is mennek filmbemutatókra ahol nyomják a maszlagot, hogy ez életük legjobb filmje stb.
Vajon milyen hatással lett volna Schwarzenegger filmes karrierjére, ha kiderült volna, hogy homoszexuális, és a kapcsolatban ő a nő? Hiteles lett volna a Terminator 2-ben? Vagy őt is mellőznék, mint a cikivé vált Tom Cruise-t, akinek a színészi képességei természetesen nem változtak a vallása miatt?
Szembe úszol az árral (és a tényekkel), de mivel nem vagy pisztráng, ezért csak vergődsz mint egy fuldokló.
2010.05.11 09:52:29sdragon
"A reklám a kommunikáció egy formája, rendszerint egy bizonyos áru vagy szolgáltatás megvételére, illetve igénybevételére ösztönző, esetleg egy egész márka, cég, terület vagy pusztán csak egy cél javára szóló hirdetés."
Veér farkas csak a fizetett reklámokat tartja reklámnak, pedig egy ajánlás ugyanúgy annak számít.
2010.05.11 09:58:09bobez
2010.05.11 01:37:26pazvega
...mindenki megkapja, amit erdemel. Meg az is, aki mas halalat kivanja.
én vállalom, Pazvega. Te még senkit nem veszíthettél el.
Én már igen. És tudom, ha valaki véletlenül megölné a szeretteimet,- nem Buci most!- akkor elborulna az agyam.
De vállalom a felelősséget, vagy amit megérdemlek, az érzéseimért.
Bucinak meg józanodást. Utoljára.
2010.05.11 10:07:43vernarancs
2010.05.10 23:58:23Veér Farkas
Szerintem teljesen igazsagos a mi Stohl korul megy most. Egy csatornanak, szinhaznak jogaban all megitelni, hogy kockaztatja-e a nezettseg elveszteset azzal hogy kiket szerepeltet. Ha neki az uzleti erdekei ellen szol a dolog akkor donthet ugy, hogy nem dolgozik az adott szinesszel. Ha teszem azt nem lenne alkesz csak egyszeruen nem lenne mar nepszeru akkor is pont igy lecserelnek. Ez nem itelkezes, ez uzlet.
2010.05.11 10:09:42Brames Jown
Sose bírtam Stohlt. Ezen a videón is szánalmas
[link]
2010.05.11 10:16:46sdragon
A megítéléssel kapcsolatban nem tudom emlékeztek-e, amikor valamelyik kereskedelmi adón, büntetésüket letöltött "celebek" főztek. Az egész ország felháborodott.
2010.05.11 10:29:36Bikicsunáj Vicsáj
alföldi vajon meddig marad ott?
2010.05.11 10:34:59gfuller
Először is a sérülteknek jobbulást kívánok, az összes érintettnek (mind a sérültek, mind Buci családjának) pedig kitartást és erőt, hogy fel tudják dolgozni a történteket. Nem tudom, az megvan-e az itt habzó szájjal Stohl Andrást sárba tipró kommentelőknek, mikor a néhai(Isten nyugosztalja) Kaszás Attilát ő próbálta mesterséges lélegeztetéssel életben tartani a mentők kiérkezéséig? Az más kérdés, hogy ennek ellenére is meghalt sajnos... Kíváncsi lennék, mennyien lennének képesek erre.
Ugyanez az ember most már sokadik hibáját követi el. Valószínűleg senki nem volt még részeg ember közelében, nem is ismer olyat, így elképzelni sem tudja, hogy az olyat tesz, amit józanul nem követne el. Természetesen nem akarom védeni, sőt, a véleményem megvan a tette miatt, de nem ítélem el, nem az én tisztem. Kapja meg a büntetését ami tettéért jár, majd próbálja meg rendbehozni az életét. Most majd meglátszik, kik a barátai...
Én nem vagyok az, nem is ismerem)
2010.05.11 10:36:12Bozdurgán
Mondjuk alföldinek a saját "munkásságát" kellene elitélni.
Stóhl meg csúnya rossz fiú, de miért kellene kirúgni a gyárból mert szabadidejében csúnya dolgokat csinált?
Erre van redőrdségünk ,meg bíróság.
2010.05.11 11:06:14Ludas Manyi
סלובקיה
Megmondaná valaki, hogy mik ezek az olvashatatlan írásjelek a híreket elválasztó vonalak elején???
2010.05.11 11:12:52elszabadult hold
2010.05.11 10:36:12Bozdurgán
Talán azért , mert mégsem egy sima gyárban dolgozik.Akkor nem kéne.De így megérdemli , hogy egy darabig a sárban hempergessék.
2010.05.11 11:14:04Chrismenbmw
Ha jól emlékszem most harmadszorra törte rommá magát az autóját és embereket, én csak egyszer tenném az életbe soha senki többet nem szólna hozzám, igenis tessék rendes eljárást lefolytatni ellene, és ha kell ítéljék is el, Ő már többszörösen visszaeső....
2010.05.11 11:15:13Entombed
shane54 is megkapta amit kellett. Igazából csak külföldön tudja eladni magát, itthon sokan megvetik.
Nem mindegy, hogy a balesetnél mik voltak a körülmények. Ittas, drogos stb. Ezt sokkal jobban megvetik, mint aki figyelmetlenségből okozott balesetet.
Mindenesetre szerencséje volt VVStóll-nak , hogy nem egy 10-15 évnél régebbi autóval találkozott, mert akkor nem játszhatna a "homokozóban" szerepet, hanem börtönben csücsülhetne. Így sajnos kimaradt az RTL VVBörtön show-ja... :-)
Nem tudom, hogy a közönség kikből állt, vagy a Bors ír valótlanságokat, de én biztosan nem tapsoltam volna meg...
2010.05.11 11:27:13firdarrig
Földön fekvő emberbe nem rúgunk!!! Akkor sem, ha amúgy bunkó az illető.
Elég rossz képet fest rólunk ez a rengeteg kárörvendés és gyűlölködés...
2010.05.11 11:29:10oras
Számomra az a szomorú, hogy ez a - minden bizonnyal tehetséges - ember nem elég intelligens ahhoz, hogy megértse, ő mint sikeres színész, mint "celeb", akár akarja, akár nem, egyfajta példaképe az egyszerű embereknek, s főleg a fiataloknak. Ha ezt megértette volna, soha nem ül be ittasan a volánhoz. Vonatkozik ez egyébként bármely politikusra, ismert és népszerű emberre, vagy akár egy pedagógusra, orvosra stb., tehát mindenkire, akire munkája, beosztása, eredményei alapján felnéznek mások. S persze nemcsak az ittas vezetésre gondolok, amit egy értelmes és intelligens ember nem követ el, hanem egyéb dolgokra is, amit tilt a törvény, vagy a jó erkölcsbe ütközik.
Sajnos, elég sokan vannak, akik a sikert nem képesek a helyén kezelni, s ahelyett, hogy igyekeznének méltó példaképpé válni, felnőni ehhez, azt hiszik, hogy ők felette állnak a többi embernek, a törvényeknek stb.
Nos, ezek számomra az ostoba emberek, bármilyen sikeresek is úgy egyébként...
2010.05.11 11:36:09stellaz1
"Tényleg..jut eszembe..
neves focistánk biciklis gázolásának története hol tart?"
Nos... nem volt a balesetkor részeg, ellentétben a kerékpárossal, aki ki sem volt világítva, csak egy láthatósági mellény volt rajta. Ráadásul nem szelelt el. Ennek ellenére büntit fog kapni, és a riportban azt mondta, hogy a körülményk ellenére is igazságosnak érzi, hogy őt tartják nagyobbrészt felelősnek (bár a kerékpáros hibáját is számításba veszik).
Érzel némi anomáliát buci esetéhez képest?
2010.05.11 11:42:38sunázósün
stellaz1
Nem büntit fog kapni, már megkapta.
Mivel mindent elismert, lezavarták gyorsítottban.
Pénteken tárgyalta az ügyet a Nyíregyházi Városi Bíróság, és a testület megállapította a bekk felelősségét a gázolásban. Az ítélet szerint Bodnár egyéves, fogházban letöltendő börtönbüntetést kapott, ezt azonban egy év próbaidőre felfüggesztették, így a futballistának nem kell rács mögé vonulnia.
Az említett szankció mellett Bodnár 250 ezer forint büntetést is köteles fizetni, továbbá a bíróság másfél évre az autóvezetéstől is eltiltotta. A büntetés kiszabásánál a bíróság figyelembe vette, hogy az áldozat ittas állapotban kerékpározott, s több KRESZ-szabályt is megsértett. Az ítéletet az ügyész, valamint Bodnár László és védői is tudomásul vették, így az a mai napon jogerőre emelkedett. 2009.09.11.
2010.05.11 13:28:48pazvega
bobez, de igen, veszitettem mar el en is valakit. A baratom halt meg motorbalesetben, ahol 100%-ig nem o volt a hibas, hanem a masik, kiskoru vezeto, akinek meg engedelye sem volt a traktorra. Es a baratom szulei voltak az elsok, akik gondolatban felmentettek a vetkest es a szuleit, mert lattak, hogy igy is, ugy is kettetort az eletuk, es az igazi lelkiismeret-furdalasnal talan nincs is rosszabb.
En Stohl Andrast se nem kedvelem, se nem utalom, es igen, kapja meg a neki jaro buntetest. En csak az alszenteskedest utalom...
2010.05.11 17:48:26trolll
2010.05.11 13:28:48pazvega
de ennek a csávónak láthatóan nincs lelki problémája több ilyen eset után sem, olvass utána
2010.05.11 18:45:48chris313
2010.05.10 23:06:09erdő67
az alkoholista szar ember... aki részegen autót vezet, még szarabb...
2010.05.12 16:55:27fraki
Szerintem Alföldi egyeztetett Stohllal a nyilatkozat előtt.