horoszkóp

Ezért nem szabad ittasan telefonszámot megadni

2013.01.02. 16:52

Ha már annyi elszúrt randit olvashattam nálatok, én is megosztom veletek a sok rossz közül az egyiket!” Így kezdte levelét Fruzsina, amit még az óévben írt meg nekünk, de a sztorinak csak 2013-ban jutott hely itt a Randiblogban. Az új esztendő első olvasói történetében a srác gyakorlatilag mindent elront, amit egy randin el lehet rontani a rossz helyszínválasztástól a szerencsétlen csajozós dumákig, és így tovább. Jóval tovább. Ebben a blogban továbbra is gyűjtjük a rémálommá vált randik történeteit, ezért, ha önnek is van egy sztorija és szívesen beszélne róla, írjon egy beszámolót a Randiblog email-címére! A beszámolók természetesen mindig álnevekkel jelennek meg, igazából Fruzsinát sem Fruzsinának és Ábelt sem Ábelnek hívják.

Ábellel egy koncerten ismerkedtem meg, bevallom, volt már bennem alkohol, és benne is, így egész jófejnek, aranyosnak tűnt. Megadtam neki még hajnalban a számom, másnap hívott is. Megbeszéltük, hogy akkor szombaton randi. Kicsit furcsa volt, hogy egyáltalán nem érdekelte, velem mi van. A koncert hét közben volt, hajnalban értem (estem) haza, másnap pedig meló, szóval pocsékul éreztem magam, de tudtam, hogy erről csakis én tehetek, hülye fejemmel minek ittam. Viszont Ábel egész végig azon vinnyogott a telefonban, hogy mennyire rossz volt felkelnie, igaz, a főnök hazaküldte kb. 11-kor, és visszafekhetett aludni, de akkor is. Azt persze elfelejtette megérdeklődni, én hogyan szenvedtem végig a napot. Ezt betudtam annak, hogy hát fáradt, OK, biztos ezért figyelmetlen. Eljött a péntek, és felhív, hogy legyen inkább vasárnap a találka, mert a szombat nem jó neki. Elmondása szerint érzi, hogy egyre rosszabb a hangulata, és szombaton még rosszabb, „tök szomorú” lesz, és ilyenkor legszívesebben ki sem mozdul otthonról. De vasárnapra már tuti elmúlik, gondolom, mint ahogy a boszorkány gyíkká változtatta a John Cleese által alakított parasztemberkét. Már ekkor el kellett volna küldenem a fenébe, de jóindulatúan adtam egy esélyt Ábelnek, meg nem szeretek valakit az első gikszer miatt, ráadásul látatlanban leírni.

Eljött a vasárnap is, és az igazi őszi, mocskos, lucskos, esős idő is. Az egyik pláza elé, délutánra beszéltük meg a randit, és az idő miatt evidens volt, hogy bemegyünk. Ő elmondta, hogy éhes, üljünk be enni. Jeleztem, hogy én már ettem otthon, de felőlem üljünk. Ha Ábel mondta volna előre, hogy ebéd lesz, nyilván nem eszek otthon, de sebaj. Beültünk, rendelt is magának, engem persze elfelejtett megkérdezni, kérek-e valamit. Gondolom, úgy volt vele, hogy ha nem vagyok éhes, akkor biztos szomjas sem. Nem várom el, hogy az első randin fizessenek nekem, sőt, mindig felesben szeretem rendezni a számlát, még egy többéves kapcsolatban is, de legalább gesztus szinten megkérdezhette volna. Ismét sebaj. A kaja után jött a randi gázos része.

Eleve olyan kaját rendelt, hogy konkrétan bűzlött utána a szája. Sajnos a felkínált rágóból sem kért, pedig nem ártott volna. Azt hiszem, a tömény hagymaszagú száj első randin nem éppen megnyerő. Ezek után össze-vissza kerengtünk a plázában, ami nekem nem igazán jött be. Alapból nem szeretek céltalanul, körbe-körbe sétálgatni plázákban, egy randin pedig pláne. A beszélgetés is kezdett ellaposodni, éreztem, hogy totálisan nem illünk össze. Olyan kérdésekkel bombázott, hogy milyen húsokat szeretek (csirke vagy disznó), fagyi vagy jégkrém, és hasonlók. Kérdezett a korábbi kapcsolataimról, elmeséltem nagy vonalakban neki. Ábel elmondta, hogy két komoly(!!) kapcsolaton van túl, egy 3 hónapos, és egy 4 hetes... Majd megkérdezte, hogy mi a hobbim, na végre értelmes kérdés, el is mondtam, mivel töltöm a szabadidőm. Visszakérdeztem, mire: „hát igazából nem csinálok semmit. Csak ülök, és bámulom a falat, vagy játszok a gépen. Na, de jöttél te, remélem, már lesz mit csinálnom, és nem fogok unatkozni.”

Ekkor éreztem azt, hogy wtf? Mi vagyok én, időkitöltő? Alapból nem akartam már tőle semmit, de ez volt a csúcs. Egy olyan ember, aki ennyire sekélyes és üres, hogy bámulja a falat, esetleg csüffög valami játékkal? Ugyan már... Ha próbáltam én a kezembe venni az irányítást, akkor zsákutcába kerültünk, abszolút nem volt közös témánk. Ő nem olvasott könyvet soha, velem ellentétben, nem érdekli sem a tudomány, sem az irodalom, zeneileg pedig „mindenevő”, ami az esetében azt jelentette, hogy nem tudja eldönteni, milyen zenét szeret.

Gondoltam, megkegyelmezek Ábelnek, és persze magamnak is. Mertem remélni (persze, rosszul ítéltem meg), hogy ő is érzi, mennyire cinkes az egész, és mennyire nem illünk össze. Közöltem, hogy nemsokára haza kell érnem, gyorsan kitaláltam egy kamu szöveget. Mondta, hogy egy darabon elkísér, hát legyen. Útközben viszont egyre nyomulósabb lett, átölelte a derekam, és folyton megállt valami kirakat előtt („Nézd, ez milyen szép.”), és leplezetlenül le akart smárolni. Én igyekeztem ellenkezni, de bunkó módon sem akartam leoltani, hogy na most már állítsd le magad. Ő jött volna közelebb, én folyamatosan húzódtam el, és söpörtem le magamról a kezét. Nagyon kínos volt az egész, és marha nagy kő esett le a szívemről, mikor kiértünk végre. Az eső persze még akkor is esett, felajánlotta, hogy ő tartja az ernyőt. Majd kb. 5 perc séta után kijelentette, hogy hozzam már én az ernyőt, mert neki elfáradt a keze, és nem tudja tartani. Ezek után pedig ki is oktatott, hogy tartsam már úgy, hogy ne ázzon meg ő is... Életemben busznak még ennyire nem örültem, felvágódtam gyorsan, és megfogadtam, hogy ha akár 1 ezrelék alkohol is van a szervezetemben, nem hallgatok magamra pasiügyben, legalábbis másnap nem!