A hamarosan induló PokerStars.hu – Sztárakadémia című TV2-ős reality pókerműsor reklámjában Hargitai Bea neve is feltűnt, ami többek között azért is izgalmas, mert a playmate úgy vágott bele a forgatásba, hogy előtte azt sem tudta, mi fán terem az ász vagy a király.
A Senorita Szöszi csúfos bukása, és új kapcsolatának kezdete után Hargitai fokozatosan kivonta magát a médiából. Mint azt korábban elmondta, azért, mert anélkül is maximálisan elégedett. Persze az is szempont volt, hogy nem talált olyan műsort, amit érdekesnek tartott volna – mostanáig.
Már tudja, mi az a blöff
„Meg akartam tanulni pókerezni, mert már az összes ismerősöm tudott játszani, és érdekelt is. Fogalmam sem volt arról, hogy mi a játék lényege, így ez egy jó alkalom volt arra, hogy megtanuljam. Az is tetszett, hogy egy pszichológus is jelen volt a felvételeken” – magyarázta a Velvetnek döntését Hargitai Bea, aki a képzés ellenére nem állítja, hogy egy új Szilasi Viktória lett belőle. „Nem mondom, hogy megtanultam pókerezni, de ha látom a tévében vagy az interneten, szórakoztatónak találom, és már tudom, mi az a blöff.”
A hírességeket – az egyébként túsztárgyalóként is ismertté vált, és a 22 ember megölésére készülő egyetemistát feljelentő – Végh József kriminálpszichológus világosította fel az emberi test reakcióiról, hozzánk hasonlóan Hargitai Bea is ezt tartotta a képzés legérdekesebb elemének. „Nagyon durva volt. Amikor elemeztünk egy pókerarcot vagy egy játékost, akkor megmondta, hogy kinek milyen kártyái vannak, mik azok a jelek, amikből leszűrhetjük, ha valaki blöfföl. Neki egészen biztosan nem lehet hazudni, hiszen már abból rájön, ahogy a szempilládat rebegteted, vagy ahogyan pislogsz egyet. Ez azért félelmetes”. Hargitai a Velvetnek elmondta, hogy Végh tanai után a baráti beszélgetések alkalmával is figyeli az intő jeleket, ám eddig még senkit sem kapott hazugságon. Állítása szerint arra pedig vajmi kevés az esély, hogy ő bukjon le, Hargitai Bea ugyanis nem hazudik.
Nem tudja, milyen ételeket főz
„Eléggé őszinte vagyok, már-már fájdalmasan, mert nem hiszek a hazugságban, előbb-utóbb úgyis kiderül. Ha valaki megkérdezi a véleményemet, akkor az igazat mondom. Félek is egy kicsit, nehogy megbántsak valakit, ezért általában mindenkinek azt tanácsolom hogy ne nagyon kérdezzék a véleményemet, mert ha van vaj a fülük mögött (sic!), akkor őszintén elmondom, amit gondolok.”
A modell egyébként ingázó életmódot folytat, két hetet Budapesten, kettőt pedig Prágában tölt párjánál, a TV2 egykori ügyvezető igazgatójánál, David Stogelnél, akivel állítása szerint még mindig nagyon boldog. Időközben a főzéssel is megbarátkozott, igaz, általában fogalma sincs arról, hogy hívják az ételt, amit elkészít. „Nem tudom, hogy hívják azokat az ételeket, amiket főzök, mert csak úgy benyúlok a hűtőbe, és készítek valamit” – mondta a Velvetnek Hargitai Bea, aki többek között a csípős, fűszeres ételeket is kedveli. Úgy véli, ezek a magyar konyha jellegzetességei lehetnek.
Még több a velveten
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.



Kommentek
2010.03.05 12:33:37Bodzamese
:)
2010.03.05 12:39:13nemb arna
2.:)
2010.03.05 12:42:43derelye vágó
3 :)
2010.03.05 12:46:37lolcatz
huahaha
2010.03.05 12:51:29Charly McCoor
basznám , de semmi több , arra és semmi másra , pont arra alkalmas , többet nem is érdemel
2010.03.05 12:59:48akikaztmondjákni
Ez hogy eltünt mostanában!Nem mintha hiányzott volna...Én azt hittem Dubajban volt.Erre most tudom meg, h inget mosat Prágában.
Valaki sunázza?:)
2010.03.05 13:07:39Bodzamese
és az ország KAnnácskájával mivan? nagyon eltűnt.
2010.03.05 13:29:42RAMBO
Ehh, az összes celebpicsa közül ezt az egyet bírom.
2010.03.05 13:31:32OmegA404
Ha lehet jelenkezni rá én nagyon...
Nem nagyobb volt melle régen?
Kannácska biztos megtalálta fizees keresletet.
2010.03.05 13:34:20Fagyálló
őrület
2010.03.05 13:46:38Babu2000
Mekkora egy ribanc.... Persze Magyarországon ez a "sztár".
2010.03.05 13:48:39leofarkas
sunáztam
2010.03.05 13:58:18justsingmariah
Legalább őt szeretjük, mert jó fej. :-)
2010.03.05 14:06:09gonosztojás
Aha.Ő is beállt "aranyásónak".
Szerzett egy eltartót magának.
2010.03.05 14:15:00Eprecske01
Cuki, de szerintem kicsit túljátsza a szerepét!
2010.03.05 14:39:25Krisiun
én is basznám...
...szájba egy hólapáttal
2010.03.05 14:39:36Hamlet
sunáznám, de nagyon béna címlapképet raktatok ki róla!
2010.03.05 16:46:00Lináresz
Tolnám a púzóját,egy hónapig parazitaként laknék benne.
2010.03.05 16:56:02Bougheau Tschichka
Ereszt az implantátum vagy mi a fene?
2010.03.05 18:50:57kakaósbögre
ez a szutyok valahogy nem kéne.
2010.03.05 22:31:06talking42
„Nem tudom, hogy hívják azokat az ételeket, amiket főzök, mert csak úgy benyúlok a hűtőbe, és készítek valamit” – mondta a Velvetnek Hargitai Bea, aki többek között a csípős, fűszeres ételeket is kedveli. Úgy véli, ezek a magyar konyha jellegzetességei lehetnek." - Vajon miből esett le neki ez az okosság?
Le a kalappal a pali előtt, aki megzabálja amit ez összerak. Ostoba lúd.
2010.03.05 22:54:20kyskalacs .
én csipázom ezt a dilis nöt.
2010.03.05 23:03:15Tommy30
csak foz vmita mai menu:kolbaszos spenot.ezt talalta 2 furulyazas kozott!
2010.03.06 10:43:50jani371
És sz..ni ki tanitotta mag?