horoszkóp
000 Par8129408

A másodpilóta idézhette elő a Germanwings-katasztrófát

2015.03.26. 12:50

A másodpilóta idézhette elő a keddi repülőgép-katasztrófát – közölte Brice Robin marseille-i ügyész csütörtökön, miután kiszivárgott, hogy a Germanwings 4U 9525-ös járatának tragikus balesete idején a pilóta nem tartózkodott a pilótafülkében. A terrortámadást ennek ellenére kizárta.

Csak a 28 éves Andreas Lubitz, a másodpilóta nevét közölték, a Telegraph Patrick S.-ként azonosítja a másik pilótát. Lubitz nem volt kezdő a szakmában, az amerikai Federal Aviation Administration (FAA) légügyi hatóság bizonyítványát is megkapta. Ehhez perszer magas elvárásoknak, többek között pszichológiai alkalmasságnak kell megfelelniük.

Robin szerint a másodpilóta ráadásul szándékosan nem engedte vissza szintén német társát , így felmerülhet az öngyilkosság is, bár Robin hozzátette, szándékosan nem használja ezt a szót. Az ügyész szerint a benti pilóta nem szólt egy szót sem, legalábbis a fekete doboz nem rögzítette a hangját az utolsó tíz percben. Fonák módon arról beszélt az ügyész, hogy az egész baleset volt, holott többször kijelentette, a pilóta szándékosan kezdett süllyedni a géppel.  Robin így fogalmazott:

Hallani, ahogy a pilóta megkéri a másodpilótát, hogy vegye át a gép irányítását, és hallani ezzel egy időben egy hátramozgó szék hangját és egy egy becsukódó ajtó hangját. Ebben a pillanatban a másodpilóta egymaga irányítja a repülőt. Amíg egyedül van a másodpilóta megnyomja a gombokat a repülő monitoringrendszerén, hogy elkezdje a repülő magasságcsökkentését. Ez a magasságmódosításási cselekedet csak szándékos lehet.

New York Times  ugyanis azt írta, az egyik pilóta a fekete doboz felvételei alapján  kizáródott a pilótafülkéből . Hiába dörömbölt, hiába próbálta az utaskísérőkkel együtt betörni az ajtót, ez nem sikerült, bentről pedig nem kapott választ. Ekkor a gép már erősen süllyedt, majd az Alpok egyik hegyoldalába csapódott 150 ember halálát okozva. A kizáródást a fülkéből azóta a német ügyészség is megerősítette.

újabb Airbus-gond

Fura égett szagot érzett a személyzet a spanyol Vueling légitársaság Airbus A320-asán csütörtökön, ezért visszafordultak Barcelonába – írja az Index.

Fontos információ tehát, hogy a 2001. szeptember 11-i merényletek után megszigorított biztonsági intézkedések része lett, hogy a pilótafülke ajtaja csak belülről nyitható. Ez az előírás globálisan elterjedt, és már volt része légibalesetekben és veszélyes helyzetekben.

kizárták a megőrült kapitányt

Az amerikai JetBlue Airways 191-es járatán is sokan azt hihették, a katasztrófa felé tart a repülő. A New York-Las Vegas járaton ugyanis szokatlan esemény történt 2012. március 27-én. Clayton Osbon kapitány a repülő becsapódásáról kezdett beszélni, illetve arról, hogy nem mennek ők Vegasba, mire sikerült kiterelni és kizárni a pilótafülkéből a tényleg gyanúsan viselkedő férfit. Ő az utasok között folytatta a térítést, Jézusról, az al-Kaidáról és egy fedélzeten elhelyezett bombáról beszélt, miközben pánikrohamot kapott. Az utasok végül egy üléshez szíjazták, majd a gép megszakítva útját leszállt a texasi Amarillóban. A férfit leszállították a gépről, későbbi bírósági tárgyalásán bűnösnek találták, de pszichiátriai kezelést szabtak ki rá börtön helyett.

mozambik tragédiája

A LAM Mozambique Airlines 470-es járatának lezuhanásában is szerepet játszott ez a protokoll. Az Embraer 190-es 33 emberrel a fedélzetén a mozambiki fővárosból, Maputóból szállt fel és az angolai fővárosba, Luandába tartott. A repülő 2013. november 29-én zuhant le egy namíbiai nemzeti park közepén. Az utólagos vizsgálatok kiderítették, hogy a másodpilótát valahogy kizárta az első pilóta a pilótafülkéből, majd szándékosan zuhanásba állította a gépet. Mindenki életét vesztette a tragédiában.

Szerencsés landolás

A Delta Airlines 1651-es járatánál is kizáródásos eset történt idén január 29-én, akkor az egyik pilóta biztonságban le tudta tenni a gépet a Las Vegas-i reptéren. A 168 utas sértetlen maradt.