Nong Nat 31 évvel ezelőtt Kejsarin Chaichalermphol névvel született, és a pornózás kedvéért vette fel rövid és egyszerű művésznevét. A thaiföldi lány hatalmas népszerűségnek örvend az interneten, úgyhogy a rajongók teljesen kiakadtak, amikor bejelentette, hogy visszavonul.

A visszavonulás oka pedig az, hogy 2012-ben férjhez ment egy 70 éves amerikai milliomos építészhez, és most készen áll arra, hogy a beteg férfi mellett elkötelezze magát. 

Harold Nasland és Nong Nat cirka fél éves ismeretség után házasodott össze, ám a kapcsolatuk - legfőképp az ágyban - nem működött pofonegyszerűen a Mirror cikke szerint. 

Házasságunk első néhány évében nem túl gyakran szeretkeztünk, mert keveset találkoztunk, és különben sem a szex miatt házasodtunk össze. Gyógyszereket kellett szednie a szívére. Attól rettegtem, hogy ha túlságosan felizgatom, ott hal meg

- mesélte el félelmét az expornós, aki a távkapcsolat és a szexuális problémák miatt több alkalommal is más pasikkal csillapította vágyait. Még az is megfordult a fejében, hogy elhagyja férjét, aki viszont hallani sem akart válásról. Nasland azt mondta, addig nem engedi el a nőt, amit az nála jobb férfit nem talál maga mellé. 

Úgy tűnik viszont, hogy a válságnak vége van, és kezdenek jól alakulni a dolgok. Nong Nat már csak a vízumot várja az Egyesül Államokba, hogy a férjéhez költözhessen és segíthessen neki az üzleti életben. 

A nő egyébként 2003-ban bíróság előtt állt, a pornográfia ugyanis illegális Thaiföldön. Szerencséje volt, mert megúszta egy kis pénzbüntetéssel, és hat hónapos felfüggesztettet kapott.