
Csatornát vált a népszerű magyar sportműsorvezető
Korábban a Digisport kommentátora volt, ám most új munkáltatója van.
Korábban a Digisport kommentátora volt, ám most új munkáltatója van.
Jövő héttől Köböl Anitával erősít az ATV csapata.
„Egész idáig azt hittem, a főnököm egyben a barátom is, ám ezek szerint nagyot tévedtem” – mondja Young G a mai hírösszefoglalóban.
„Kezdődik a #BOCHKOR itt, a TV2-n” – mondta Sváby András az ATV-n. Maga is megosztotta a bakivideót, íme.
Érthető is, hiszen 11 évig dolgozott a csatornánál.
A producer-műsorvezető-showman reagált a reggeli nagyipornós sztorira.
Egy nagyon 18+-os képet osztott meg a belső cseten egy pornófilmből, és a kép most napvilágra került. Plusz további hazai hírek itt, kávé mellé.
Hajdú kedden a Facebookon jelentette be, hogy távozik a csatornától, a Bors pedig már ennek az okát is kiderítette.
Nem esett kétségbe, hogy az ATV nem hosszabbította meg a szerződését.
Az ATV belső vizsgálatot indított ügyében, amíg pedig a helyzet tisztázatlan, a tévés nem is lesz látható a képernyőn.
Férfi kollégája a sliccére helyezte kezét, majd felhívta a lakására.
Az ATV pedig vélhetően milliókat bukott a műsorvezető távozásán.
Két időpontot is kapott a műsorvezető a csatorna vezérigazgatójától, mind a kettőt lemondta. Továbbra is függőben az ügy.
Hogy marad-e az ATV-nél vagy nem. A Bors úgy értesült, hogy nincs túl sok esélye a botrányos pénteki interjú után.
A műsorvezetőnő a Velvetnek azt is elmondta, hogy melyik műsorban lehet majd látni.
Tvrtko a hazaköltözéséről szóló hírt nem is cáfolta, de nem is erősítette meg. Lesz műsora az ATV-n, az biztos.
A július óta tartó válás másik oldala: most Hajdú adott interjút nekünk, így kiderül, hogy ő miként látja a jelenlegi helyzetét, a TV2-t és Puzsért.
Úgy-ahogy sikerült neki, de azért megint mondott valamit, amit 100%-os bizonyossággal nem kellett volna állítani. Aztán kimentette magát.
Schobert ezt a vasárnap esti Frizbiben jelentette be, aztán tornázott egy kicsit Hajdú Péterrel.
Talán visszahúz a szíve?
Megkérdeztük Hajdút, mit szól ahhoz, hogy Havasnak egyáltalán nem tetszik a műsora, ráadásul szerinte a nőkhöz sem ért.
Annyit segítünk, hogy az illető 17 éve nem járt a TV közelében.
Nem tudni, marad-e az őszi műsorsávban Erdélyi, mert nincs elég szponzora az ATV-nek, melyből ki lehetne fizetni a műsorvezetőt.
Havas Henrik az ATV-től talán búcsúzik, de Story Tv-s bulvárshow-ja biztosan folytatódik.
Megunta, hogy szomszédai ötéves unokája órák óta, megállás nélkül hangoskodik az egyébként csendes, Kingston melletti utcában, ezért drasztikus módszerhez folyamodott egy 56 éves asszony.
A Bors szerint az ATV-t illeti meg azon új könyvnek a jogdíja, amiben Albert Györgyi híres nőkkel készült interjúit gyűjtötték össze.