
Élet
Amerikának is lesz Eurovíziója
Öt-tíz adást szentelnek majd az amerikai változatnak, amelyben az 50 állam képviselői fognak egymással megküzdeni, már jövőre.
Öt-tíz adást szentelnek majd az amerikai változatnak, amelyben az 50 állam képviselői fognak egymással megküzdeni, már jövőre.
Az Eurovízió eddigi mezőnyét a nők uralják, be is mutatunk ötöt, akik még dekoratívak is.
„Lesznek azért még ők elegánsak is! Az élő adásokra nagyon csinos holmikkal készülünk” – igyekezett megnyugtatni a kedélyeket Náray Tamás.
Demjén Ferenc bejutott a Madách Színház musicalpályázatának versenyzői közé, noha neki fogalma sem volt a nevezésről