
Az ókori görög olimpiák győztesei kétszer lassabban futottak, mint a mai versenyzők
Noha akkoriban ünnepelt hősök voltak, napjainkban azonban mezőny végén kullognának.
Noha akkoriban ünnepelt hősök voltak, napjainkban azonban mezőny végén kullognának.
A félmaratonra készülő férfi vele együtt élő beteg barátnője miatt nem mozdulhat ki a lakásból, így teraszán kényszerült lefutnia a 21 km-t.
A rockzenekar frontembere 51 éves, 10 éve fut rendszeresen, de eddig csak félmaratonokat teljesített. Most Bécsben lefutott egy egészet.
Twitteren szétszedik a srácot, aki azt hitte, romantikus gesztus, ha futás közben teszi fel a barátnőjének A Nagy Kérdést.
Azt írta, sose felejti el ezt a napot. Nem is csodáljuk.
Felhőtlen boldogság és példamutató vidámság áradt a hercegné arcáról, amikor elmentek férjével és sógorával futni egyet a BBC kedvéért.
Az Oscar-díjas színész elment a saját filmjeit bemutató mozimaratonra, és felolvasott egy novellát a rajongóinak.
Itt az ultimate maratoni kvíz - felismeri, hogy melyik városról van szó?
Tim Peake három óra 35 perc és 21 másodperc alatt futotta le a London Maratont a Nemzetközi Űrállomáson.
Egy maratonfutó másodjára próbált elfutni Floridától a Bermudákig. Csak nem jött a össze a vízen. Jé.
A színésznő Londonban állt rajthoz, és nem csak a teljesítménye, de a lábai is megérdemlik az ünneplést.
Egy amish férfi tradicionális viseletben sprintelte végig a maratont. 3 óra alatt lefutotta.
Otthagyta a csapat többi tagja a célnál, ő pedig eltévedt és két napig bolyongott.
Akinek ez nem tetszett, azoknak meg felajánlotta, hogy eltakarodhatnak a Facebook-oldaláról.
Felejtse el az autót, felejtse el a tömegközlekedést, csak akkor jut el valahova a belvárosban, ha ön is maratont fut.
Kiran Gandhi fel akarta hívni a figyelmet a sok megaláztatásra. Az eredmény egy nagy vérfolt.
Miért a maratonmánia? Tényleg kellenek a városlezárós versenyek? Mi értelme a beszélgetve futásnak? Futórejtélyek!
Az egykori topmodell 42 kilométer után is elképesztően összeszedett és szép.
Egy brit férfi világrekord-kísérleten kísérte egy havernőjét. Mire meglett a rekord, egymásba szerettek.
A merénylők útját követi végig a felvétel, amelyen jól látszik a második robbanás is.
Rebekah DiMartino a 17. ember, aki elveszítette lábát a bostoni maratonon történt robbantás óta.
Aucklandben maratonfutást rendeztek, az indulók egy része pedig jelmezben teljesítette a távot. Huh.
A Spar Budapest Maraton miatt azt javasolnánk, mindenki maradjon otthon.
Az iráni futó Floridából Bermudára akart eljutni a vízen, de végül a parti őrségnek kellett kimentenie.
Annyira bejött neki ez a séta dolog, hogy egy maratoni futással is megpróbálkozik.
21 km-t futott le, mégis volt ereje vicces képeket készíteni, sőt még a sminkje is fentmaradt.
Az újabban rövidhajú színésznő lefutotta a teljes távot, és utána nem nézett ki túl jól.
Robbanásokat lehetett hallani a célvonalban - többen megsérültek. A celebek Twitteren aggódnak.
Egy brit férfi 228 km-t futott le a Namíb-sivatagban zsebében gyűrűvel, ahogy befutott, feltette a kérdést a barátnőjének.
A harmincéves, angol nő azért indult el a London Maratonon, hogy jótékony célra gyűjthessen pénzt.
Wim Hof elpusztíthatatlan fizikumának meg se kottyan se a jégfürdő, se a perzselő sivatagi hőség. 52 éves, holland.
Flea korábban sosem futott, nem az a futóalkat, sokáig inkább zenélt és drogozott.
Az óriásmellű nő szorgalmasan edzett, de most közleményben jelentette be, orvosi tanácsra mégsem indul. Mivel állítólag gyerekre gyúrnak, a lapok szerint ez már fél beismerés.
Az utóbbi időben gyakran lerészegedő Jordan kijelentette visszafogja magát, mivel lovasversenyekre és a londoni maratonra szeretne felkészülni.
A maszájok a színész manhattani lakásának vendégei, kettejük még sohasem hagyta el korábban Kenyát.
November elsején rendezik meg a New York City Marathont, amin Katie Holmes és P.Diddy után idén Edward Norton fut jótékonyságból.
Tom Cruise már el is kezdett edzeni a Boston maratonra a jelentések szerint, írja a DigitalSpy.
A vasárnap reggel 9-kor kezdődött, több mint 35 ezer résztvevővel indult londoni maratoni futóverseny legidősebb résztvevője a 101 éves brit Buster Martin a start előtt elszívott egy cigarettát, és elmondása szerint szívesen bedob egy-egy sört futás közben is.
Miután Deutsch Anita a Barátok Közt szereplője a szeptemberben megrendezett éjszakai futás 6.5 kilométeres szakaszát teljesítette, ismét indult egy versenyen.