


Sarolta hercegnő anyák napjára néhai nagymamájának, Diana hercegnének rajzolt
Angliában az anyák napja a nagyböjt negyedik vasárnapjára esik.

Szivárványokkal üzennek egymásnak a német gyerekek a karanténból
Egy kezdeményezés arra buzdít minden gyereket, hogy egy ablakba kitett szivárványos rajzzal jelezze, hogy ő is otthon van.

Önkéntesek renoválták Angliában az óriáspéniszű, domboldalra vésett több száz éves rajzot
Az 1600-as években született meg a rajz, senki nem tudja pontosan, hogy miért és kik által.

Csak akkor látja, mi van a képen, ha megrázza a fejét
Egy nanotechnológiai mérnök publikálta a fekete-fehér vonalaknak tűnő képet. Igazából valami más (is) van rajta. Ön látja?

Egy magyar lány viccesen megrajzolta a mindennapi küzdelmeit
Bea termékmenedzser és nemzetközi kapcsolattartó egy ipari gyártó cégnél.

Harry herceg még soha nem örült ennyire róla készült rajznak
Örömét még az sem csorbította, hogy kicsit furán festett rajta.


Napi elmekór: egy uborka miatt terroristának nézték az óvodást
Egy rajz és egy rosszul ejtett szó elég volt, hogy feljelentség a rendőrségen.

Kitalálja, ki a rajzon szereplő celebnő?
Annyit elárulunk, hogy egyáltalán nem olyan szigorú, mint az arcképen.

Portrérajzoló rajzolta meg a nők punciját, akik alig ismerték fel a sajátjukat
A rajzoló arra kérte az önként jelentkező nőket, hogy tükörrel nézzék meg magukat, majd szavakkal írják le, mit látnak. Videó.

David Beckham most a lánya egyik rajzát varratta magát
Ezzel párhuzamosan pedig a fiainak is szentelt egy új tetkót.

Salma Hayek a rajzolással próbálkozik, de nem megy neki túl jól
Nem tudjuk, hogy mióta tanul rajzolni, most azonban elérkezettnek látta az időt, hogy megossza egyik művét a világgal.

Ilyen a tökéletes mell és a hozzá passzoló pénisz a Szigeten bulizók szerint
Megkértük a szigetlakókat, hogy rajzolják le nekünk, számukra milyen egy tökéletes mell, vagy egy tökéletes farok. Csodás műalkotások születtek.

Ikertornyok: Az A-Ha énekese a Take On Me-ből és az oktogoni lábrugdosó
Újabb csúcsot ért el a rendőrségi fantomrajz-művészet. Ugyanitt egy nőt rugdosó férfit keres a rendőrség.

A férfiak így rajzolják le a tökéletes mellet
A tökéletes seggek és pinák után megkérték a férfiakat arra, rajzolják le, milyen a tökéletes mell. Videó.

Felismeri a celebet a karikatúra alapján?
Annyira nem nehéz, még akkor sem, ha bezavarhat az erőteljesen rózsaszínre festett száj.

Nők, akik lerajzolják a számukra tökéletes farkat
Az Elite Daily azt kérte pár nőtől, rajzolják le, milyen a tökéletes farok. Megtették. Videó.

Faszt rajzolt a pilóta a FlightRadarra
Nem tudni, hogy a pilóta szándékosan volt vicces, de lehet, hogy a végeredmény szempontjából ez mindegy.

Ki ez a két lány, és mik ezek a menő rajzok?!
Muszáj megismernie Csató Csengét és Biacsics Renátát, akik kávéznak, rajzolnak, és csodás dolgokat dobnak papírra.

Kozsó az agyműtétje után rajzolgatással lábadozik
Az énekes fél oldala lebénult a műtét után, nem tudott beszélni, képtelen volt mozogni. Most már lábadozik.

Rajzolt macskaszemekért őrül meg Japán
Vegyen egy papírcsíkot és egy tollat/ceruzát! Rajzoljon szemet, tartsa a macska elé, kacagjon!
Ilyen alkotni, ha egy igazi bagoly ül az ember kezén
Napi cuki: bagoly vigyázza az illusztrátor minden kézmozdulatát.
Minden idők legjobb kézpornója
Mindössze pár jó vonal, és a tenyerünkből egy teljes pornójelenet rajzolódhat ki!
Pöcsöket rajzolt egy éven át minden nap a felesége táblájára
Kihívásként indult, a férj végül teljesítette fogadalmát, amit videóra vett.
Nevessen ön is a celebfanok művészetén!
Szegény rajongók jóhiszeműen megrajzolják kedvencüket, de a végeredmény néha mindent alulmúl.
Így látják magukat a Sziget szerelmespárjai
Párokat állítottunk meg a Szigeten azzal, hogy rajzolják le magukat vagy egymást. A végeredmény romantikusabb, mint gondolná. Lefegyverző fotók a szerelemfesztiválról!
A japánok Szörnyellája igazából Csobot Adél
Valaki ismeretlenül is Csobot Adélról mintázta a 101 kiskutya újrarajzolt főgonoszát.
Fütyit rajzoltak a Marsra
A kép a NASA szerverén is fent van, nem tűnik kamunak. Más kérdés, hogy mikori.
Nézze meg az álmában rajzoló művész képeit!
Lee Hadwin négy éves kora óta tud álmában rajzolni, bevallottan rosszul. Most elárverezteti munkáit.
Lolát ágyugolyófejű kislányként ábrázolták
Az énekesnőről egy rajongója készítette az élethű rajzot.
Ilyen, ha tetves a napocska
Gyerekeknek írt ki fejtetűről szóló rajzpályázatot az ÁNTSZ, íme, a díjazottak.
Mészáros Dórából szexképregény-hős lesz
Muris pályázatot hirdetett a napokban Mészáros Dóra a saját blogján. A sztriptíztáncosból a tervek szerint képregényhős születik, amit Fodor Attila grafikus fog megalkotni, ám a történet megírásához segítségül hívták az olvasókat is.
Rajzverseny keretében alázzák Kiszel Tündét
Egy internes oldal egy kissé ízléstelen játék után egy rajzversenyen segítségével próbált borsot törni Kiszel Tünde orra alá.
Rajzzal akarta kifizetni közüzemi tartozását egy ausztrál férfi
Rajzolt pókkal akarta rendezi közüzemi tartozását egy férfi Ausztráliában, ám nem fogadták el a fizetési eszközt, írja az MTI.
Péniszbotrány miatt kirúgták a pomponlányt
Kellemetlen helyzetbe került a New England Patriots amerikaifoci csapat, mégpedig a 18 éves Caitlin Davis miatt - írta a TMZ.com.
Tagadod, hogy mindenről a szex jut az eszedbe? Próbáld ki!
Egyeseknek az életben, másoknak a papíron megy a szexuális kiteljesedés.
Boros Lajos csak a jobb agyféltekéjét használja, ha magát rajzolja
A jobb agyféltetére specializált rajztanfolyamon vett részt Boros Lajos a Sláger Rádió műsorvezetője, de a Blikkből nem derül ki pontosan, miről is szól a tanfolyam.
Előkerültek Hitler Disney-rajzai
Egy norvég múzeum igazgatója úgy véli, megtalálta Adolf Hitlernek a II.