A sztárügyvéd, dr. Magyar György, tegnap jelentette be a hatóságoknak, hogy nem kívánja tovább képviselni a nyuszilányt a kutyaharapásos ügyében. Az ügyvédnek elege lett abból, hogy Kannácskát soha nem tudta elérni telefonon és, hogy a playmate soha nem hallgatott a tanácsaira. „Hivatalosan is bejelentettük a hatóságoknak, hogy lemondtam Kelemen Anna védelméről”- nyilatkozta dr. Magyar György a Borsnak. Az ügyvéd a régóta gyűrűző kutyaharapásos ügyben képviselte Kelemen Annát, amelynek legújabb szakaszában a playmate ellen eljárást indítottak maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés gyanúja miatt. Mint a Velvet is beszámolt róla, a Zeusz nevű kutya szétmarcangolta egy idős nő karját, amit azóta háromszor kellett műteni, és az asszony még mindig nem tudja mozgatni az ujjait. Az idős hölgy kártérítést követelt, de Annácska erre nem volt hajlandó az ügyvéd tanácsa ellenére sem.