A jóképűségéért kiutasított arab lett itthon az év férfija

2013.07.09. 08:24

Általában december végén szokás visszatekintő összesítéseket csinálni, de a Kockahas blog kilóg a sorból, mert itt mindig a blog születésnapján, július 9-én mutatjuk a toplistát az elmúlt egy év legvonzóbb és legkevésbé vonzó férfijairól. Ez már a negyedik alkalom, hogy egy újabb esztendőt van szerencsénk összefoglalni, egy olyan esztendőt méghozzá, amikor egy gyakorlatilag ismeretlen férfi tarolt több kategóriában is. Több adat bizonyítja, hogy nézőink szerint a világ leglenyűgözőbb, legizgalmasabb férfija tavaly július 9. óta az az arab férfi volt, akit két társával együtt arra hivatkozással utasítottak ki Szaúd-Arábiából, hogy túl jóképűek. Hogy a fiatalember mennyire népszerű, arról számok a hajtás alatt, de végül természetesen Justin Bieber is megkapja a magáét.

A legtöbb nézőt vonzó 5 poszt

Szóval ez a bizonyos Omar Borkan Al Gala egyrészt az elmúlt egy év legtöbb nézőt vonzó posztjának főszereplője volt, látogatók tízezrei voltak kíváncsiak arra az alaphír megjelenése után egy héttel, hogy hogyan is nézhet ki az illető, akiről korábban nem közöltek fotókat. De nemcsak rekordszámú néző volt kíváncsi a vele foglalkozó posztra, a poszt lájkrekordot is döntött: tegnapig 2,8 ezren voltak, akik nemcsak megnézték a fotókat, hanem a Facebookon ajánlották is ismerőseiknek. És izzott a szavazócsík is, a vizsgált időszakban 6203 kattintás érkezett – ilyen sokan senki másra nem szavaztak az elmúlt egy évben. A nedves bugyik győztek mellesleg, kb. kétharmados többséggel.

A túl jóképű arab – kattintson a képre a posztért!
A túl jóképű arab – kattintson a képre a posztért!
Fotó: asiantown.net

De nézzük tovább a legolvasottabb posztok listáját. Érdekes módon a második helyezett férfinak is van valamicske köze az arab világhoz: Moustafa Ismailnak hívják, és egyiptomi származású, igaz, Amerikában él. Ő azért került bele a blogba, mert övé a világ legnagyobb bicepsze. A harmadik helyezett poszt még keletebbről érkezett, egy kínai testépítő-bajnokságról, ahol azonban sajnos pocsékul sikerült a műbarnítás. Az év negyedik legnézettebb posztja az ifjabb Schwarzenegger izmait mutatja. Arnold Schwarzenegger fia volt az egyetlen híresség, aki bekerült a legizgalmasabb 5 közé, az ötödik helyezett poszt ugyanis megint nem celebes volt, hanem egy retróösszeállítás az 1800-as évek férfiaktjaiból. Úgy látszik, olvasóink az elmúlt egy évben nem a vetkőző celebekre voltak a legkíváncsibbak.

Az 5 leglájkoltabb poszt

Megnéztük azt is, melyik 5 posztot lájkolták a legtöbben az elmúlt egy évben. Itt nemcsak az első, de a második helyezett is ugyanaz, mint a legolvasottabb posztok listáján, a jóképű arabot a gigabicepszes egyiptomi követi 1167 lájkkal/ajánlással. Egy-két klikkel maradtak csak le tőle azok a brit tengerészgyalogosok, akik idénre aktnaptárat készítettek, és akiket 1043-szor osztottak meg a közösségi oldalon. A negyedik és ötödik helyezett poszt gyakorlatilag ugyanannyi lájkot kapott (356-ot, illetve 355-öt), az egyik városi műugrókról szólt, a másik orosz gömbsúlyzókról.

A szavazócsíkon a legtöbb szavazatot kapott 5 poszt

De távolról sem a lájkolás a legobjektívabb tetszési mutató, hiszen ebből rögtön ki vannak zárva azok, akik nem használják a Facebookot, illetve akiknek nem tetszik az adott posztban látható illető. Ezért is vezettük be két éve a posztok alján található szavazócsíkot, amin egy évvel ezelőtt annyit változtattunk, hogy most már nem lehet végtelen számú szavazatot leadni ugyanarra a férfira, hanem egy gépről (elvileg) csak egyet. Azt az egyet viszont bárki leadhatja, akinek véleménye van. Mindenesetre ezért van az, hogy a szavazógépes számok jóval alacsonyabbak idén, mint egy évvel ezelőtt.

A legtöbben megintcsak erre a bizonyos túl jóképű arabra szavaztak, amint azt fent már említettük. Jóval lemaradva tőle, 2194 szavazattal Brasch Bence lett a második helyezett. Bár őróla is nagyon sok nézőnknek volt véleménye, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyarokkal önök általában szigorúbbak, mint a külföldiekkel. De Brasch Bence azért nem is szerepelt annyira rosszul, az olvasók kb. 40%-nak jött be. A Ken babává operált műférfi is megosztó személyiség, a harmadik legtöbb szavazatot kapta, 1873-at. Meglepő, hogy nála a pozitív szavazatok voltak többségben, 60% kattintott a nedves bugyira. A 2012-es Sziget fesztiválon bulizó, illetve annak mobil kondiparkjában gyúró srácokról 1387 nézőnknek volt véleménye, és a magyarokat már megint leszavazták, de most kiugró arányban, erről többet lejjebb. Az ötödik legtöbb kattintást pedig Robert Grabarz brit magasugró váltotta ki az olimpia idején egy meztelen fotóval. 1278-an szavaztak rá, és szinte pontosan fele-fele arányban érkeztek negatív és pozitív szavazatok. Ennyit az abszolút szavazatszámról, most nézzük, ki az, akinél a legnagyobb arányban voltak a pozitív szavazatok.

Az 5 poszt, ahol a legnagyobb arányban voltak a nedves bugyik

Ez az ötös lista azt az öt férfit mutatja, akitől tényleg szinte minden olvasónknak nedves lett a bugyija. Az első helyezett, a Kockahas blog 2012-2013-as szezonjának legvonzóbb férfija egy kubai modell lett. Rubén Cortadának hívják és fürdőnadrágokat reklámozott szőrös mellkassal, a rá érkezett sok száz szavazat több, mint 80%-a pozitív volt. A második helyezett a tetovált Sylvester Stallone lett, rá majdnem ezren szavaztak, és a szavazatok 78%-a a nedves oldalra érkezett. Ezen a listán a fent már említett, agyonlájkolt brit tengerészgyalogosok lettek a harmadikok 73%-os tetszési aránnyal, érdekes módon őket többen lájkolták, mint ahányan a szavazócsíkra kattintottak. A negyedik helyezett Ryan Gosling, nyilván ő mostanában nem hiányozhat egy jópasis listáról sem. Bokszolós-nézős gifjeitől nézőink 72%-a gerjed be. 71%-os tetszési indexszel pedig a fent már szintén említett városi műugrók lettek az ötödikek.

Az 5 poszt, ahol a legnagyobb arányban voltak a száraz bugyik

És van még egy ötös listánk, természetesen azokról a férfiakról, akiknél a negatív szavazatok a legnagyobb arányúak voltak. Ez tehát az az öt (illetve igazából nem is öt) férfi, akit olvasóink egy év alatt a legkevésbé vonzónak találtak. Nem mondhatnánk, hogy igazságosnak vagy indokoltnak találjuk, hogy a Szigeten gyúró fiatalokat ennyire lepontozták nézőink: 85% kattintott a száraz bugyira annak a posztnak az alján.

Szintén kicsit misztikus, hogy a blogban bemutatott seregnyi modell közül miért pont a víz alatt pózoló Antonio Navas verte ki annyira a biztosítékot, hogy nézőink az év második legkevésbé vonzó férfijának szavazták meg. Az ezernél is több szavazatnak 79%-a volt negatív. A harmadik és ötödik helyezett Justin Bieber lett két külön poszttal. Amikor azt mutattuk, mennyire kigyúrta magát, 77% fújolt, amikor azt, hogy levetkőzött a reptéren, akkor meg 74%. A negyedik helyezett pedig a fent már említett egyiptomi bicepszrekorder lett, akinek gigantikus karjaitól a kattintók háromnegyede, azaz 75%-a viszolygott.

Hát ezek voltak az elmúlt egy év legjei a Kockahas blogban, holnaptól a szokásos posztokkal várunk vissza mindenkit immár ötödik évfolyamunkban.

627
625