Az ember ismerkedik, szerelmes lesz, megüti a bokáját. És ezek a sérülések tudnak annyira fájni, hogy utána az ember levonja a következtetést, hogy "na, ezt a hibát soha többé nem fogom elkövetni". És ezzel az ember felállít magának egy randizási szabályt. Amint az ebből a blogból az elmúlt hónapokban kiderült, nekem például olyan sommás megállapításokra sikerült jutnom az évek során, hogy jobb nem szóba állni egy olyan férfival, aki ilyen terpeszben ül le, vagy hogy egy nő inkább kicsit késsen, mint hogy a férfi előtt érjen oda a randira.

Ugyanilyen randizási szabályokat foglal itt össze a datingish bloggere, méghozzá ötöt. Ezek szerint azonnal dobni kell azt, aki (1.) az exével bármilyen kapcsolatot tart fenn vagy (2) pornót néz (ezt a témát mi is alaposan kitárgyaltuk). A hölgy szerint továbbá (3) mindig a férfinak kell hívnia, viszont (5) a nőnek nem kell mindig igent mondania, csak azért, mert elhívták (csajok: kéressétek magatokat időnként). És ő is egyetért azzal, hogy (4) először a férfinak kell szerelmet vallania (ami szintúgy nemrég volt téma itt a Kő' Kólában). Tanulságos, ha az ember tudja, hogy mások milyen randizási alapelveket alkalmaznak, de két dolgot észben kell tartani.

Egyrészt mindenkinek saját szabályai vannak, és ez így van jól. A párom és én évek óta remekül megvagyunk, holott a fenti 5 szabályból kettőt (lehet találgatni) folyamatosan és durván áthágunk. De ettől még nem gondolom, hogy a fenti bloggerinának ne segítene, ha ragaszkodik az elveihez. Másrészt biztosan sokan lesznek, akik azt mondják, hogy általános objektív szabályt egy olyan szubjektív dologra, mint a randizás, nem lehet felállítani. Azonban ez önmagában szintén felfogható szabályként: senkit semmiért nem szabad kizárni, mindig minden lehetőséget nyitva kell hagyni. Persze, minden kapcsolat más és más, de én nagyjából ugyanaz a személy vagyok valamennyi kapcsolatban, és ehhez képest miért ne lehetne szabályokat felállítani? Ön milyen szabályok szerint randizik? Vagy önnél is az a szabály, hogy nincs szabály? Várjuk a kommenteket.