horoszkóp

A celebvilág szerencsés és szerelmes kivételezettjei

2009.09.20. 08:24

Sokan szoktak panaszkodni, hogy itt a Velveten csak a gyilkosságokról, válásokról és egyéb horrorsztorikról van szó, az egyszerű jó híreknek pedig nem jut hely. Ma teszünk egy kivételt, és megint olyan párokkal foglalkozunk, akik a celebek körül szokásos felhajtás ellenére nem szállnak be ebbe a mókuskerékbe, hanem élnek szépen csöndben boldogan - együtt. Olyan párok következnek, akik legalább 15 éve együtt vannak már, de egy évvel ezelőtti hasonló posztunkban nem szerepeltek.

Danny DeVito még 1982-ben vette el a Cheers című vígjátéksorozatból ismert Rhea Pearlmant. A fent jobbról látható pár tagjai egy forgatáson ismerkedtek meg egymással, azóta három gyerekük született és 27 évnyi házasság után köszönik, remekül megvannak. Majdnem ugyanilyen hosszú együttléttel büszkélkedhet Gábor Zsazsa és kilencedik férje, Federic Von Anhalt herceg. A magyar származású celeblegenda sokáig kereste az igazit, de úgy tűnik, 69 évesen végül megtalálta.

Huszonegyedik házassági évfordulóját ünnepli az idén Tom Hanks és második felesége, Rita Wilson. Bár a feleség kevésbé ismert, színésznőként is dolgozik, és például a Bazi nagy görög lagzi is az ő produceri kezei alól kikerülve aratott világsikert. Házasságuk alatt Tom Hanks a világ pénzügyileg legsikeresebb színészévé vált és két Oscar díjat nyert. Velük nagyjából egyidőben házasodott össze Kevin Bacon és Kyra Sedgwick, akik közül az előbbi rengeteg kasszasikerben szerepelt, míg az utóbbi - a két gyerek nevelése mellett - inkább televízióműsorokban tűnt fel.

Kevin Kline és Phoebe Cates egy évvel vannak lemaradva a két fenti, 1988-ban összeházasodott pár mögött. Igaz, nálunk a feleség sokkal korábbra nem tehette volna az esküvőt, egyrészt mert addig a Szörnyecskék és egyéb filmek forgatásával volt elfoglalva, másrészt mert a házasságkötéskor csak 25 éves volt. Férjénél 16 évvel fiatalabb, idén volt a huszadik házassági évfordulójuk. John Travolta és Kelly Preston is megingathatatlan párnak tűnik, pedig első esküvőjüket 1991-ben érvénytelennek minősítették, mert egy francia szcientológus adta össze őket. A ceremóniát egy hétre rá megismételték, és az azóta eltelt 17 évben - a Travolta melegségére célozgató pletykák ellenére - remekül megvannak.

Szintén 1991-ben vette el Steven Spielberg azt a nőt, akit korábban az Indiana Jones és a végzet temploma női főszereplőjének választott ki. A hölgy neve Kate Capshaw, és rendezősztár férje kedvéért áttért a zsidó vallásra, majd hat gyermeket szült. A kapcsolat annyira jól működik a mai napig munkaszinten is, hogy Capshaw a tavaly bemutatott új Indiana Jones részben is megjelent. És végül 16 évnyi házasságukkal álljon még itt Warren Beatty és Annette Bening. A színészpár férfitagja korábban Hollywood első számú nőcsábászának számított, és Diane Keatontól Madonnáig megannyi dívával kezdett ki. De végülis Annette Bening mellett horgonyzott le 1992-ben, akivel négy gyermekük született.