Spanyol pap szívatott meg brit házasulandókat

2011.09.15. 15:52

Hálás téma az esküvői katasztrófákról sztorizgatni, volt például a múltkor a műanyagtortás pár, vagy akiknek mindent elrontott a fotósa, másnak a videósa, illetve egyszer lakodalmas balesetekről is készítettünk videóösszeállítást. Ha úgy vesszük, mindannyiuknál rosszabbul járt viszont Gary és Marie Mead, egy brit pár, akik korábban Las Vegasban papíron már összeházasodtak, de akartak maguknak egy szép templomi esküvőt is egy gyönyörű mediterrán helyen, Spanyolországban. Odamentek, pap sehol, templom zárva, az esküvő elmaradt - be se tudtak jutni a templomba.

Az esetben az lehetett a legbosszantóbb, hogy Meadék hatalmas feneket kerítettek a dolgoknak, 74 embert csődítettek oda Spanyolországba Nagy-Britanniából, természetesen koszorúslányok is voltak, a tortát pedig otthonról hozták magukkal. A papot és a templomot egy ismerős pár ajánlotta, a tiszteletessel találkoztak is korábban, és segítségével betanulták az eskü szövegét spanyolul. Összesen kilencezer fontot feccöltek az eseménybe, ami kb. hárommillió forintnak felel meg.

Az 51 éves férj és a 41 éves feleség tavaly augusztusi, vegasi esküvőjén csak a tanúk voltak jelen, ezért szerettek volna most egy igazi nagy ceremóniát annak ellenére, hogy angol létükre Spanyolországhoz túl sok közük nem lehet, a katolikus valláshoz meg pláne nem.

Az esküvő Murcia városától nem messze lett volna egy tengerparti, frissen felújított templomban. Amikor a násznép odaért, a templom be volt zárva, nem volt a környéken senki. Amikor megérkezett a menyasszony, döbbenten látta, hogy még mindenki kint áll a bezárt templom előtt. Megkérte a sofőrt, hogy menjenek még egy kört az autóval, de a násznép ezalatt sem jutott be a templomba, és a helyzet akkor sem változott semmit, amikor a menyasszony kénytelen-kelletlen csatlakozott hozzájuk. Meadék ekkor csináltak magukról egy pár vicces fotót (ezek láthatók a galériában), aztán mivel a lakodalom már ki volt fizetve, a templomi ceremónia kihagyásával rögtön a dínom-dánommal kezdtek.

Legyen-e templomi esküvője annak, aki nem is hívő?

Frigyük egyházi megáldása valószínűleg úgysem jelentett volna a párnak semmit, a zabálás-piálás viszont így is megvolt, a költségeket meg nyilván visszahozta, hogy utólag eladták a sztorit meg a fotókat a lapoknak, ezért talán nem csoda, hogy az ifjú pár végülis nem tajtékzik a dühtől. “Igazából csak az maradt ki a napból, hogy fényképezkedhettünk volna bent a templomban is” - nyilatkozta később a menyasszony, aki a korábbi egyeztetés alkalmával arra is rávette a papot, hogy a ceremónián egyházi énekek helyett egy Elvis-számot játsszanak.

Azt most már sosem tudjuk meg, hogy a plébános nem vette-e esetleg zokon, hogy országát, templomát és vallását külföldiek puszta díszletnek akarták használni, mivel Meadék az eset után meg sem próbálták felvenni a kapcsolatot a pappal. A jelek szerint inkább a bulvárlapoknak telefonáltak.