A Daily Mailre mindig lehet számítani, ha az ember úgy érzi, hirtelen nem is tudja, mitől rettegjen. Frissen megismert, ártatlannak tűnő szeretőnktől vagy ifjú férjünktől például remekül lehet parázni, hiszen nemcsak az derülhet ki róla, hogy kettős nemi erőszakra készül, vagy hogy fölöslegesen áldoztuk fel érte karrierünket, az is előfordulhat, hogy igazából egy szociopata csalóról van szó, aki csak pénzt akar.

A világ első számú ijesztőlapja most egy olyan történetet közölt, amelyben a Sotheby’s aukciósház egy vagyonos felsővezetőjétől egy sármos őrült 800 000 fontot, azaz több, mint negyedmilliárd forintot csalt ki. Az áldozattá vált asszonyról nem lehet mondani, hogy egy buta liba lenne, a Harvardon tanult, és a jelek szerint a karrierjével sem lehetnek túl nagy gondok. Nina Siegenthalernek hívják egyébként.

Bizonyos Alistair Stewartnak azonban mégis sikerült magába bolondítania őt. Az 53 éves férfinak egy fillérje nem volt, de vagyonos befektetőnek adta ki magát, aki ráadásul megözvegyült és leukémiás. A románc Skype-on kezdődött és azzal ért véget, hogy Siegenthaler végre rájött, hogy az utólag öt és fél év börtönre ítélt férfi egy csaló, akinek ő már legalább az ötödik áldozata. A negyedmilliárdot a férfi Mercedesre, utazásokra és luxusvásárlásokra költötte, mire a nő észbe kapott, már csak harmincmillió forintnyi volt meg az összegből.

Csak egy módja van annak, hogy ön ne jusson hasonló sorsa: rettegjen és gyanakodjon, amihez a Daily Mail egy praktikus listát is közöl, aminek alapján könnyebben felismerhetők a szociopaták. Az alábbi 10 pont Donna Andersentől származik, erről a website-ról.

10 jel, amiből felismerhető, hogy szerelmünk igazából szociopata

1. Karizma és sárm. Ezért olyan veszélyesek és sikeresek az ilyen bűnözők: jó dumájuk van, mindenre van kész válaszuk, mindig tettre készek. Nagyon izgalmas mellettük az élet.

2. Hirtelen úgy érezzük, a lelki társunkat találtuk meg benne. Ezt azzal érik el a szociopaták, hogy megfigyelik, mire vágyik a kiszemelt áldozat, és elkezdik az ennek megfelelő szerepet játszani, azt a látszatot keltve, mintha a sors rendelte volna, hogy ez a két remekül összepasszoló személy találkozzon egymással.

3. A szociopaták különleges szexuális vonzerejüket annak köszönhetik a lista szerint, hogy túlteng bennük a tesztoszteron. Ennek köszönhetően sokan nagyon vonzónak, férfiasnak találják őket.

4. Akkor is gyanakodni kell kezdeni, ha ez a bizonyos férfi hirtelen eláraszt minket szerelmével. Mindig ott vannak, vagy hívnak, írnak, üzenetet küldenek, ajándékokat, meglepetéseket készítenek elő. Ha a sztorinak hinni lehet, ezt valószínűleg már a nő pénzéből csinálják, csak az még nem tud róla.

5. Mindig mindenért mást hibáztat, soha nem vállal felelősséget semmiért, nem képes elismerni, hogy ő rontott el valamit. Minden bajnak valaki más az okozója.

6. Szaporodó ködösítések, hazugságok, kitérő válaszok. A szociopaták kényszeres hazudozók, ami az átlagnál jobban is megy nekik, de egy idő után azért gyanús lehet, hogy a sok megdöbbentő részletből valahogy sehogysem áll össze egy logikus kép.

7. Intenzív szemkontaktus, avagy ragadozónézés - ez hangzik a legfélelmetesebben. Intő jel lehet, ha borsózik a hátunk attól, ahogy szerelmünk ránk néz. Ezt nehéz lehet megkülönböztetni attól, amit az ember akkor érez, amikor olyan valaki néz a szemébe, akibe őszintén szerelmes, ez is tud borsózást okozni ugyanis.

8. A szociopaták általában ajtóstul rontanak a házba, azaz az első randin szerelmet vallanak, azonnal összeköltözésről és/vagy házasságról beszélnek. Hogy a szülőknek való bemutatás ide tartozik-e, abban nem vagyunk biztosak, reméljük, hogy nem.

9. Sajnáltatják magukat, amint az a fenti sztoriban is olvasható: a férfi rákos betegnek adta ki magát, hiszen így könnyebben vált ki szimpátiát áldozatából.

10. És a tizedik gyanús jel a Dr. Jekyll - Mr. Hyde típusú személyiség, azaz a végletek váltakozása. Az egyik pillanatban tombol bennük a szerelem, a másikban gyűlölködnek, aztán bocsánatkérések jönnek és megint kedvességek, ajándékhullám, és így tovább.

Ha a szociopátiáról többet szeretne megtudni, talán érdemes egy pillantást vetni a Wikipédia megfelelő oldalára is, amely tíz pont helyett csak hárommal jellemzi a szociopatákat: nem szeret, nem szorong, nem tanul.