horoszkóp
IMG 1009

Interjú egy mezei nézővel, aki havonta 26 előadást néz meg

2018.01.16. 11:42 Módosítva: 2018-10-01 14:29:41

Évek óta rutin számomra, hogy ha megnézek valamit színházban, akkor amikor hazaérek az előadásról, azonnal elolvasom, mit írt róla a Mezei Néző című blog. Merthogy bármit nézek meg, nagy valószínűséggel a Mezei Néző blog szerzője már rég látta, valószínűleg többször is.

Ha az ember egy ideig olvassa ezt a blogot, akkor a posztokból apránként kiderül, hogy ez a bizonyos Mezei Néző csak annyiban mezei, hogy nem színházban dolgozik, hanem középiskolában tanít, tehát nem hivatásos kritikusként ül be az előadásokra, hanem csak mezei nézőként. Olyan szempontból viszont mégsem mezei, hogy sok előadást már a főpróbán megnéz, és hogy rendkívül elgondolkodtató posztokat ír róluk. Na de hogy tud valaki ennyit színházba járni, akinek nem is ez a munkája? És egyáltalán, pontosan mennyit jár színházba? És hogy lehet ezt a szenvedélyt összeegyeztetni a családi élettel, ha az embernek három gyereke van?

Makk Zsuzsára már évek óta kíváncsi voltam, most végre megkerestem a Facebookon, vállalta az interjút, és itt ül előttem Mucsi Zoltán-pólóban, amiről azt meséli, hogy a színész facebookos kommentversenyén nyerte. Egy lyukasórányi időnk van arra, hogy az iskolai orvosi rendelőben minden fontosat/érdekeset megbeszéljünk.

Mikor és hol kezdődött a színház iránti érdeklődésed?

Miskolci vagyok, 1978-ban láttam egy Lúdas Matyit Miskolcon, és akkor fogott meg a színház. Évente maximum 4-5 előadást láttam akkoriban, aztán egyre többet. Az apám minden szabadidejében az operáról beszélt. Azt hallgatva nőttem fel, hogy ők mennyit jártak Pestre operába, amíg én meg nem születtem, és hogy ez gyerekkel már nem megoldható. Folyamatosan beszéltek valamiről, ami nem volt jelen az életemben, csak Hungaroton-lemezek formájában – ez nagyon erősen hatott rám.

De aztán megérkeztél Budapestre...

1988-ban idejöttem egyetemre az ELTE-re – direkt azért ide és nem Debrecenbe, mert itt voltak a színházak. Amikor idejöttem, azonnal az első hétvégén megnéztem a Padlást, ami akkor egy friss előadás volt, talán fél éve ment. Aztán láttam még 3-4 alkalommal, de olyan embert is ismerek, aki a Padlást száznál több alkalommal látta.

IMG 0689
Fotó: Rostás Bianka

Mióta írod a Mezei nézőt a színházi élményeidről?

Most lesz február 14-én 5 éve, hogy elkezdtem a blogot írni. Azóta 1969 posztom lett, aminek egy része napi ajánló – egy-egy ilyen ajánló megírása durván fél óra. Ezeket azoknak csinálom, akik az utolsó percben döntenek úgy, hogy mennének színházba.

Mi volt a motiváció, hogy bár nem vagy hivatásos kritikus, mégis publikáld a véleményedet?

Ekkor volt Alföldi Róbert utolsó fél éve a Nemzetiben, és volt egy rádióriportban egy fél mondata, hogy „legalább megengedhetem magamnak, hogy azt gondoljak, amit akarok”. Erről az jutott eszembe, hogy voltaképpen én is megengedhetem magamnak ugyanezt, annak ellenére, hogy később rájöttem, hogy egy ilyen ajánlóblogban a maga nyersességében soha nem tudnám leírni a véleményemet. Szóval dokumentálni akartam azt az utolsó fél évet, aminek egyébként az összes előadásán ott voltam. Valamint a színházi világ megosztottsága borzalmasan zavart, és most is egyre jobban zavar, hogy vannak emberek, akik ilyen vagy olyan oldali színházban gondolkodnak, és emiatt néhány ember – talán mondhatom így – meg van bélyegezve.

Jól vettem észre, hogy a Mezei nézőből teljesen hiányoznak a negatív kritikák? Divatos kifejezéssel fogalmazva: egyáltalán nincs benne fikázás.

Teljesen azért nem hiányzanak a negatív vélemények, mert például előfordul, hogy van egy 12 szereplős darab, és csak hármat említek közülük a blogban. Néha főszereplőkről sem írok, ha nem tudok pozitívumot kiemelni. Abba nem teszem bele az energiámat, hogy ha van egy olyan szereplő, aki rám nem hat, akkor elkezdjem szidni.

Akkor fordítva kérdezek: mondjuk az Új Színházban hányszor voltál eddig ebben az évadban?

Az Új Színházba egyáltalán nem járok. Vannak olyan színházak, ahova nem szoktam elmenni, többféle okból is. Nem én vagyok a célközönségük, nehezen tudnám ajánlani így az előadásaikat. Az elmúlt fél évben havi 26-szor voltam színházban és még mindig vannak lemaradásaim. Ez a 26 egyébként úgy jön ki, hogy voltak olyan napok, amikor két-három előadáson voltam.

Egy naptári évben ez mennyi?

Tavaly 242 előadást láttam, de ebben koncert, opera, főpróba minden együtt benne van.

Velem életemben egy-kétszer fordult elő összesen, hogy egy színházi előadás annyira tetszett, hogy még egyszer elmentem rá. Nálad ez hogy néz ki?

Ha nagyon szeretek valamit, akkor 5-10 közötti alkalommal nézem meg, de ez az utóbbi három évben leginkább operákkal fordul elő. Ha „beleragadok” egy sorozatba, akár az összes előadását (4-6) is képes vagyok 1-2 héten belül megnézni.

Előfordult már, hogy egy előadásról kijöttél?

Igen, de nem túl sokszor, mert igyekszem nekem való előadásokat választani, és arra nem megyek oda, amitől nem várok semmit, hogy utána megírhassam, hogy milyen rossz. A kritika soha nem vonzott, mert dolgoztam is színházban rövid ideig, rendezőasszisztensként Kamondi Zoltán mellett, jó volt. Tudom, mennyi energia megy bele minden előadásba. A színházcsinálás kemény szakma.

A blogodból is kiderül, hogy édesanya vagy. Hogy zajlik otthon a családi élet, ha az anyuka az esték jó részét színházban tölti?

Három gyerekem van, közülük kettő gimnazista, akik délután úgyis láthatnak. A fiam csak kilenc éves, nem szívesen hagyom itthon, így most már őt is viszem néha magammal. Például a Hunyadit kétszer nézte meg 24 órán belül, mert egy szombat esti előadás után mondta, hogy ez neki annyira tetszett, hogy megnézi a vasárnap délelőttit is a másik szereposztással.

De hogy lehet ennyi előadásra egyáltalán bejutni? Budapest népszerű színházaiban a legritkább esetben fordul elő, hogy még van jegy egy aznap esti előadásra. Általában hónap elején eladják a következő hónap előadásainak az összes jegyét.

Nekem erről sok tapasztalatom van, 3283 előadásnál tartok 1985 óta, van erről egy pontosan vezetett listám. Ha valaki valahova nagyon be akar jutni, akkor bejut. Odamegy az ember, és bízik abban, hogy valami fog történni. Egyszer kollégista koromban egy számomra megfizethetetlen olyan Pavarotti-koncertre, ahol a legolcsóbb helyár is többszöröse volt a lehetőségeimnek, úgy jutottam be, hogy találkoztam egy bécsi emberrel, aki az operaénekes testvérével ment volna, aki egy koncert miatt nem ért rá jönni, így az illető bevitt engem. Szinte mindig van, hogy nem jön el valaki, vagy parkolás miatt késik, és ilyenkor átadják vagy eladják a jegyet. Vannak pótszékek, állóhelyek is. Például a Kamrába érdemes egy órával előbb odamenni és feliratkozni a várólistára, aztán várni hétig, amíg azt nem mondja a nézőtéri felügyelő, hogy akkor meg lehet venni a pótszéket. A Katonában jelenleg 30 főben van korlátozva az állójegyek száma, és ez néha kevés. Pintér Béla előadásainál a Szkénében is számítanak erre, ott is oda kell menni egy órával korábban. Nem olyan bonyolult, csak nagyon kell akarni. Ha az ember be akar jutni, de két hónapra előre nem tud tervezni, akkor így kell tennie. De ehhez jó energiaállapot kell, és nem lehet pesszimistán próbálkozni. Van, aki nem ilyen alkat, van, aki bizonytalanra nem megy oda soha semmire.

IMG 0745
Fotó: Rostás Bianka

Gimnáziumi tanárként hogy látod: sok a mai tizenéves között az olyan, aki hasonlóan lelkes?

A jelenlegi tanítványaim olyan nagyon nem szeretnek színházba járni, a '90-es években még könnyebben jöttek. Budaörsön tanítottam akkoriban egy kis gimnáziumban, volt olyan, hogy a Ruszt József által rendezett Othellóra az egész iskolából szinte mindenki jött, a titkárnő, igazgató és a kollégák is. Arra legalább 200 jegyet megvettem rá az évek folyamán, van, aki többször is nézte, önkéntes alapon.

Nincs kötelező iskolai színházlátogatás?

Drámát is tanítok, és három évfolyamon van drámaóra. Itt félévenként egyvalaminek a megnézése az elvárt, de a diák maga választhatja az előadást. Én 11 előadást szerveztem meg a múlt félévben, de ha valaki mást akart megnézni és arról akart írni, megtehette. Van, aki azt mondja, hogy sok a rossz élménye és rosszul érzi magát a színházban.

Milyen előadást láttatok például?

A Mefisztofelészt még 2014-ben, ahol nem volt negatív visszajelzés a diákoktól. Ez az Operaházban volt este, 450 önként jelentkező jött három külön előadásra. Legtöbbjüknek az első élménye volt ez az Operaházban, csodálatos díszlettel, nagyon jó rendezésben. Nemrég az általam nagyon kedvelt Figaro 2.0-ra mindenki eljött az Operakaland keretében, az vegyes benyomást keltett. Végeztem erről egy közönségfelmérést is, viszont az is kiderült eközben, hogy amit a gyerekek korábban kötelezően láttak az Örkényben, azt nagy arányban szerették.

Mi volt, ami nem tetszett nekik?

A Tartuffe a túl sok káromkodás miatt a gyerekek nagy részét taszította. Olyan gyerek, aki maga is káromkodik, színházban nem tudja ugyanezt elviselni. Ezt rengeteg dolgozatban visszakaptam, hogy a Tartuffe-ben mennyire zavaró, hogy ennyit káromkodnak. De ezt leszámítva azt erősítette meg a közönségfelmérés, hogy a gyerekek nagyon szeretik az Örkényben az előadásokat. Ezen kívül próbálunk alternatív előadásokat is nézni. A Stúdió K-ban a Négyeshatosról 57 gyerek közül mindenki azt írta, hogy jó. Mindenki. És hogy a főszereplő Nagypál Gábor milyen zseniális. De maga a hely is átütő volt a gyerekek számára, szóval úgy tűnik, hogy az ilyen kisebb színházaknak is van jövője. Hasonló hatást keltett az I. Erzsébet a Szkénében.

Mit gondolsz a jelenlegi budapesti színházi támogatási rendszerről?

Van néhány magánszínház, például az Orlai Produkció/Belvárosi Színház, a Karinthy, a Rózsavölgyi Szalon és a Centrál, akik boldogulnak piaci alapon is, azt nyújtják, amit a néző szeretne: jobban érzi magát az ember az előadások után, egy ideig biztosan. A színházak tele vannak és az előadások működnek. Tehát meg lehet ezt magánforrásból is csinálni, csak persze nehezebb. Talán jobb lenne, ha méltányosabban lennének elosztva a közforrások: az alternatív színházaknak jelenleg alig jut támogatás.

Tudnál kedvenc színészt és rendezőt mondani?

A rendezők közül könnyebb: 1992 óta nézem Zsótér Sándort. Vannak olyan előadásai, amiket vagy nem értettem egészen vagy nem tetszett, de az, hogy ő gondolkodik a színházról, hogy alakítja azt és hogy érdekes nézni, az biztos. Róla 51 alkalommal írtam öt éven belül. Színészeknél nehezebb, de például Mucsi Zoltán mindenképpen nagy kedvencem, és mellette Molnár Piroska és Csákányi Eszter. Utóbbiakat 1985 óta nézem. Nagyon sok színészt kedvelek, a blogom címkéiből sok minden kiderül, de az, hogy kiket hányszor tudok megnézni, néhány esetben csalóka, leginkább a műsortól függ. A szövegekbe beleolvasva azért a további nevek is előjönnének…

Marad idő ennyi színházbajárás mellett bármi (egyéb) hobbira?

A túrázás, utazás. 3 gyerekkel megcsináltuk a teljes Kék Kört (2700 km). Szeretek tanítani, gyalog járok a városban mindenhova, és közben zenét hallgatok. Utóbbi mindenen átsegít. Az iskolaszünetben viszont leállok teljesen, akkor a gyerekekkel töltjük az időt.

Nincs másik valóság, nincs másik Index.
Támogasd a fennmaradásunkat!

https://index.hu/tamogatas