Michael Jackson kimagasló tehetsége ellenére életének utolsó húsz évében erősen megosztotta a közvéleményt; ezek után a halála alkalmából rendezett megemlékezés sem lehetett másmilyen. Bár a két hete elhunyt énekes egy régi interjújában egyszer elmondta, temetése legyen a világ legnagyobb tűzijátékos bulija, azért nyilvános megemlékezés keretében színpadra hurcolt koporsót, kamerák kereszttüzében síró árvát talán ő sem tervezett volna. A Jackson-család és a pénze után szaladó londoni koncertturné-szervező AEG Live Entertainment azonban igen: ezért megrendezték az évtized könnyfacsarását kedden a Los Angeles-i Staples Centerben koporsóval, zokogó árvával, könnyező barátokkal és üzletfelekkel. Jackson halála amúgy is hisztérikus érdeklődést hozott az énekes munkássága iránt, lemez-eladásai és számainak internetes letöltései megugrottak. Érdekes adalék lehetne egy olyan friss kimutatás, mennyivel nőttek az eladások a közvetítés után.
A 12 nap alatt összerántott parádé a gyászoló rajongók számára természetesen nyilván utolérhetetlen élmény volt és marad: "még a gyerekeimnek is mesélni fogom" - idéz a CNN egy random megkérdezett alanyt a Staples Center környéki tömegből, de a mintavétel nyilván történhetett volna a világ bármely részén, tetszőleges nemzetiségű Jackson-rajongók közül.
Aznap más nem történt
Kedden este nagyjából az összes nagy tévétársaság a megemlékezést közvetítette, és bár még nincsenek pontos adatok, úgy saccolják, nézettsége akár Lady Diana esküvőjéét vagy Obama beiktatásáét is közelítheti. Az online közvetítés 33 százalékkal növelte az internetforgalmat: csak a CNN oldalán keresztül 10 millióan követték az eseményeket, a Yahoo-nál pedig ötmillióan, emellett a FaceBookon és a Twitteren is kiugró forgalmat generáltak a Jacksonnal vagy a megemlékezéssel kapcsolatos bejegyzések.
Ettől még azonban egyáltalán nem mindenkinek tetszett is, amit látott. A Los Angeles Times szerint a végeredmény leginkább olyasminek tűnt, mintha a visszatérő turnéról Jacko halálával örökre lemaradt rajongókat szerették volna kárpótolni valamivel, amiben vannak celebek, túlcsordulnak az érzelmek, és a végén, váratlan fordulatként Jacko síró kislányával még a katarzist is megkapták. Az Independent szerint a műsor egyszerre volt a megindító és a sziruposan giccses szürreál keveredése, ami épp annyira volt ellentmondásos, mint maga az énekes és élete. A lap végül arra jut: "Van abban valami szomorú, hogyan csúszhatott ennyire félre egy megindítónak szánt nyilvános megemlékezés - ugyanúgy, ahogy az arénában kézzelfoghatóan érezhető szomorúság is annak a sztárnak szólt, aki bár feltalálta a moonwalkot, mégis fizikai roncsként, üldözöttként, a hírnév áldozataként kellett meghaljon."
A Sun szerkesztője, Gordon Smart is azon akadt ki, ahogy a gyászoló család mikrofon elé nyomta Jackson kislányát, aki a sírástól alig tudta elmondani, mennyire jó volt az ő apukája. De azért persze el kellett neki.
Michael Jackson életében igyekezett gyerekeit minél kevésbé kiszolgáltatni a médiának - tudta, mitől féltse őket, neki sem volt gyerekkora. A 11 éves Paris, 12 éves bátyja, Prince Michael és a hét éves Prince Michael Jr. életük első éveiben csak fátylakkal takarva vagy maszkokban jelentek meg nyilvánosan, és apjuk annak a jövedelmező és népszerű celebszokásnak is képes volt ellenállni, hogy exkluzív interjúkban, érzelmes és művészi fotósorozatokkal megfejelve teregesse ki családi életüket.
A Jackson-klán azonban nem egyszerűen odaállította az apjukat frissen elvesztett gyerekeket a halotti koporsó mellé (a Heal the World alatt Paris és a fiúk is csatlakoztak a színpadon éneklőkhöz), de a közvetítés csúcspontjaként egyiküknek mikrofont toltak az arcába, ami egyszerűen megbocsáthatatlan - írja az egyébként hasonló témákban maga sem szívbajos Sun részéről Smart felháborodott publijában, amiben ő is nagyjából mindenkit kioszt, aki részt vett a képmutatásban.
Ki szerette jobban?
A Jackson-család és az AEG közös médiacirkuszában elenyésző mennyiségű volt a Michael Jackson emléke előtti valódi tiszteletadás, sokkal inkább árulkodott viszont arról, miért is élt udvartartásnyi személyzete közt is magányosan, és halt meg végül 50 éves korában gyógyszerfüggő roncsként az elmúlt 40 év egyik vitathatatlanul legtehetségesebb előadóművésze. A gyerek-molesztálási perek után évekig Bahreinben bujkáló Jacksonért valahogy jóval kevesebben aggódtak, mint ahányan most színpadra álltak, hogy demonstrálják szeretetüket, tiszteletüket, és persze a könnyeiket minél előnyösebb kameraállásban.
A család például - a történtek alapján - nem sokat tett azért, hogy Jackson leálljon a gyógyszerekről. Igaz, meg se próbálhatták: a tévéinterjúkban elcsukló hangon nyilatkozó, a színpadon egymást támogatva zokogó fivérek szilárdan állítják, fogalmuk sem volt az énekes gyógyszerfüggőségéről. Legalább mondták volna azt, hogy tudtak róla, csak Jacko visszautasította a segítségüket: a házkutatáskor talált gyógyszermennyiség és a róla nyilatkozók vallomásai alapján Jackson állapotát nem lehetett nem észrevenni.
A fiát gyerekkorában testileg és lelkileg is terrorizáló, majd a halála kapcsán vadiúj lemezkiadóját reklámozó apát, Joe Jacksont családtagjai ezúttal szerencsére nem engedték mikrofonközelbe. Az egyetlen, aki a részvétel visszafogott módját választotta, az énekes édesanyja, gyerekeinek jelenlegi gyámja, Katherine Jackson volt: ő egyszerűen a családnak fenntartott VIP-helyen, az első sorban ülve fogadta a színpadról lejövő celebvendégek részvétnyilvánításait.
Jackson barátairól sem mondható, hogy összetörték volna magukat a megmentéséért. Az egykori barátnő, Brooke Shields - aki ilyen nézettséghez a Kék lagúna című filmjében juthatott utoljára - elcsukló hangon emlékezett vissza arra, milyen mély és szoros kapcsolat fűzte őt Jacksonhoz. Shields azt is elárulta, Jacksonnal 1991-ben, Liz Taylor esküvőjén találkozott utoljára. Az ugyan már18 évvel ezelőtt volt, de hát a mély barátságok próbája állítólag az idő.
Al Sharpton tiszteletes, családi barát és polgárjogi harcos sem vesztegette az adásidőt privát érzelmeinek megosztásására, inkább gyújtó hangú beszédet rögtönzött arról, micsoda jelentőséggel bírt Michael Jackson sikere a faji korlátok leomlásában. Ez tényleg fontos volt persze, csak talán nem annyira, mint az, hogy ez itt nem a Nobel-békedíj átadó ünnepsége.
A nap taplósági nagydíja mindenképp Sheila Jackson Lee texasi képviselőasszonyé, aki az ilyenkor szokásos "csak a szépre emlékezünk" elvvel ellentétben képes volt felhozni az elhunytat ért pedofilvádakat: ezekre hivatkozva említette meg az amerikai jogszabályok nagyszerűségét, melyek szerint a törvény előtt mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, amíg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik. A Gawker emiatt egyszerűen csak "valami bolond texasi politikusnőként" hivatkozik rá, főleg, amiért Lee mindezt még tudta fokozni azzal, hogy kitért rá, mennyire szerette volna, ha Jackson ártatlannak bizonyul. Ha esetleg valaki nem tudta vagy elfelejtette volna azóta: konkrétan és egészen pontosan ártatlannak végül nem nyilvánították az elhunytat, mindössze felmentették, de hát nincs is ennél stílusosabb téma egy megemlékezésen.
A lelkes szereplőkkel ellentétben az énekes két legendás jóbarátja, az énekesnő Diana Ross és Elizabeth Taylor színésznő egyaránt távolmaradtak az eseményről. Ross érzelmes üzenetben fejtette ki, bármikor készen áll támogatást nyújtani az énekes gyerekeinek - 2007-ben keltezett végrendeletében Jackson anyja után őt jelölte meg, mint a gyerekek szóbajöhető gyámját - , de nem tért ki távolmaradásának okára.
Liz Taylor azonban Twitter-oldalán egyértelműen megindokolta: esze ágában sincs részt venni egy ilyen "össznépi hacacárén". "Nem hiszem, hogy Michael azt akarná, hogy milliók előtt, nyilvánosan kelljen gyászolnom. Hogy mit érzek, az kettőnk dolga, nem tartozik egy nyilvános rendezvényre. [...] eszem ágában sincs közösséget vállalni ezzel az egésszel. Ehhez túlságosan szeretem őt" - fejtette ki finoman véleményét az ízlésről és annak határairól a színésznő, aki később már csak annyit tett hozzá mindehhez: "Minden részvétem Katherine-é, és Michael imádott gyerekeié".
Jackson exneje, Debbie Rowe is úgy döntött, a család által felkínált VIP-hely ellenére is inkább megtartja magának az érzéseit (bár ő a médiatámadásokkal indokolta döntését), és a Jermaine Jackson által állítólag keményen és hosszasan győzködött Justin Timberlake se hagyta magát rábeszélni a fellépésre. Persze nem maradtak le semmiről, az egész össznépi hacacárét nyilván hamarosan úgyis megnézhetik DVD-n: a AEG és a család a próbákról készült felvételek kiadása után hülye lenne pont ezt kihagyni. Mert lesznek, akik ezt is megveszik.
Miért kérnénk bocsánatot?
Levelek és kommentek tucatjai árasztották el a Velvetet élő közvetítésünk alatt és után, miszerint megsértettük Michael Jackson emlékét, hullagyalázók vagyunk, kérjünk bocsánatot, és egyébként is, húzzunk el a faszba. Nem húzunk. Fenntartjuk véleményünket, hogy itt nem mi voltunk, akik hullát gyaláztunk: ez a megemlékezés maga volt súlyosan gusztustalan, embertelen, és méltatlan Michael Jacksonhoz, és semmi más célt nem szolgált, hogy az AEG Entertainment minél több pénzt keressen az énekes halálát. A Velvet nevében utasítom vissza, hogy bárkinek a gyermekét felhasználják közönségríkatásra azzal, hogy a színpadra tolják, hadd sírjon élő adásban, miközben éppen gyászolt apja sosem mutogatta, még az utcára is csak kendőben engedte ki, és éppen ettől akarta őket megóvni. Mert mibe halt bele Michael Jackson a fanatikusok szerint? Hogy felkapták, sztárt csináltak belőle, miközben még gyerek volt, és élete végéig szeretett volna az maradni, de nem tudott, a showbiz nem hagyta. Erre kirakják a lányát, hogy nézzétek, hogy sír a kis árva? Ahogy Usher és Magic Johnson vigyorog, mint a klasszikus partifotókon, az mindent elmond a rendezvényről, a körítésről. Mi ezt adtuk vissza, és ennek semmi köze ahhoz, hogy bármilyen véleményünk volna Michael Jacksonról.
Zappe Gábor
főszerkesztő