A kötelességei ellógása miatt koronájától megfosztott szépségkirálynőnek, Carrie Prejeannak egy ellenkeresettel vág vissza a Miss California USA szervezőcége: 5200 dollárt követelnek tőle, pontosan annyit, amennyit ők a szépségversenyző mellnagyobbítására költöttek, miután a lány elnyerte a Miss Kalifornia címet. A melegházasság-ellenes, lépten-nyomon konzervatív nézeteit hangoztató Prejean egyébként újra pózol, igaz, ezúttal bibliailag korrekt módon: a Konzervatív Mozgalom naptárjában kapott helyet, felöltözve.

A Miss Kalifornia címtől megfosztott Carrie Prejean szeptember elején perelte be a verseny szervezőcégét, a K2 Productionst, ugyanis szerinte azért fosztották meg a koronájától, mert nyilvánosan hangoztatta melegházasság-ellenes nézeteit, és egyébként is, ez az egész egy politikai összeesküvés volt ellene. A bibliai korrektséget gyakran emlegető Prejean arra nem tért ki a keresetben, hogy több eltitkolt félmeztelen fotósorozat is előkerült róla, amit tilt a verseny 12 oldalas szabályzata, ahogyan arra sem, hogy ő egyébként a csillagokat is lehazudja az égről, ha kell. A magát szigorúan konzervatívnak valló szépségversenyző valószínűleg azt sem említette meg a hivatalos papírokban, hogy bár kötelessége lett volna, többször is ellógta a szépségkirálynői pozíciójával járó feladatokat, a verseny atyaúristene, Donald Trump végül emiatt is rúgta ki.

Egymilliót kell visszafizetnie

Prejeant mindesetre most egy ellenkeresettel támadta be a K2 Productions, akik jogi úton követelik vissza azt az 5200 dollárt (közel egymillió forintot), amit szépségversenyzőjük mellnagyobbító műtétére költöttek, miután Carrie Prejean megkapta a Miss Kalifornia címet. Az implantátummal megnövelt melleket Prejean be is mutatta egy fotósorozaton, de erről elfelejtette értesíteni a szervező céget, megszegve ezzel a királynői címmel járó szerződést. A szervező cég emellett azt is követeli a trónfosztott szépségkirálynőtől, vonja vissza a keresetéből azt a részt, amiben őket támadja a személyes adatok közléséért, ilyen ugyanis nem történt. „Az állítólagos személyes adatok a mellnagyobbításra vonatkozhatnak (ami akkortól nem számít személyes adatnak, hogy Prejean részt vett a Miss USA szépségverseny bikinis fordulóján)” – idézte a TMZ.com a K2 Productions ellenkeresetének egy részletét.

„Sajnáljuk, hogy vissza kellett perelnünk Carrie Prejeant” – mondta a cég egyik szervezője, Keith Lewis egy, az E-Online-nak adott nyilatkozatában hétfőn. Hozzátette, természetesen nem a pénz miatt perlik az egykori Miss Kaliforniát, sokkal inkább azért, hogy megtartsák a Miss CA USA szervezet tiszta mivoltát. „Nem a pénzügyi elégtétel a célunk, minden befolyó centet egy alapítvány fog kapni, ami a mi szervezetünk értékeit hirdeti.” Az ellenkeresetben többek között szerepel még, hogy a cég képmutatónak tartja Prejeant, aki úgy hirdeti a keresztény erkölcsiséget, hogy közben cselekedeteivel egyértelműen meghazudtolja azt.

A TMZ.com egyébként ismét előkerített egy fotót Prejeanról, aki ezúttal nem egyedül, és nem félmeztelenül szerepel a képen. A Miss USA verseny atyja, Donald Trump által is kiutált Prejean a konzervatívok legújabb poszterlányaként debütált a 2010-es Great American Conservative Women Naptáron, amelyben a Konzervatív Mozgalom legkiemelkedőbb nőalakjai között kapott helyet.

Először csak félig, majd tényleg kirúgták

A volt Miss Kalifornia még áprilisban verte ki a biztosítékot – elsősorban Perez Hiltonnál, aki először lehülyepicsázta a melegházasság-ellenességét nyíltan vállaló Prejeant, később bocsánatot kért tőle, majd visszavonta. Ezután úgy tűnt, a földbután hazudozó lány magától megbukik a sorra előkerülő eltitkolt félmeztelen fotóival, de kiderült, hogy Prejean a verseny szervezőcégének tulajdonosának, Donald Trump szívének csücske.

Az amerikaiak Fásy Ádámja szorgosan kitartott a majdnem-Miss USA mellett, mit sem számított neki, hogy kedvence hazudozott, valamint olyan eseményeken jelent meg, és olyan mozgalmak arca lett amire a szervezők nem adták jóváhagyásukat. Aztán egyszer csak a Miss Kalifornia verseny szervező-zsűritagja, Shanna Moakler is megunta az igazságtalanságot, és lemondott addigi posztjáról. Júniusra végül már Trump is belátta, Prejean cikisebb, mint amilyen csinos, meg amúgy sem jelent meg olyan rendezvényeken, amire a szerződése kötelezte, nem beszélve arról, hogy "úgy bánt a szépségverseny munkatársaival, mint egy darab szarral".