Tavaly is bőven akadt dolguk a külföldi celebszülészeknek

2010.01.03. 08:22 Módosítva: 2010.01.03. 08:22
Bár idén mintha csökkent volna a celebek hajlandósága, ami gyermekük első fotójának magazinokban való mutogatását illeti, azért a születések száma nem csökkent, sőt, számos külföldi celebcsalád bővült egy újabb taggal. Volt, aki életében először lett édesanya, mint például Jenna Jameson, a világ leggazdagabb pornószínésznője, volt, aki most már nyolcadik gyermek büszke szülője, mint például Mel Gibson. Az örökbefogadási láz sem csillapodott. Bár sokan csak elméletben fejtették ki véleményüket az adoptálással kapcsolatban, Madonna és Katherine Heigl a tettek mezejére lépett. Sarah Jessica Parker és Matthew Broderick pedig egy harmadik világbéli gyermek örökbefogadása helyett inkább egy béranyára bízta, hogy hordja ki kisfiuk testvérét.

Míg tavalyelőtt sorra adtak életet gyermekeiknek a híres külföldi sztárok, és a magazinok komoly harcot vívtak az első fotókért, 2009-ben jóval kevesebb celebszülő és celebbaba köszönt vissza a címlapokról. Ennek ellenére nem panaszkodhatnak azok, akik szívesen olvasnak egy újabb sztárgyerek érkezéséről. 2009-ben is voltak olyan híres nők, akik életükben először lettek anyák. A Spice Girls tagjai közül egyedül Mel C várt a gyermekvállalással, februárban azonban ő is világra hozta első gyermekét. A tavalyelőtti családi tragédia után bizonyára Jennifer Hudsonnak is megnyugvást jelentett, hogy augusztusban megszületett első fia. December közepén pedig Róísin Murphy is csatlakozott kolléganőihez Clodagh nevű kislányával.

Az énekesnőkhöz a modellek is felzárkóztak, ugyanis Karolina Kurkova és Gisele Bündchen is anya lett. A brazil származású szupermodell sokáig titkolta, hogy terhes, és a névválasztást sem kapkodta el. A sok külföldi celebanyuka közül szinte csak Hugh Hefner egykori barátnője, Kendra Wilkinson döntött úgy, hogy igent mond egy magazin felkérésének, és hivatalosan egy címlapon mutatta be a nagyvilágnak a gyermekét, akinek természetesen nem a Playboy egykori alapítója, hanem utódja, Hank Baskett, az Indianapolis Colts játékosa az édesapja. Jenna Jameson, egykori pornósztár ikerfiainak - Jesse Jameson és a Journey Jett Ortiznak - már születésük előtt szemmel lehetett követni fejlődésüket , ugyanis édesanyjuk MySpace oldalán közkinccsé tette a gömbölyödő pocakjáról készült képeket. Jameson márciusban adott életet gyermekeinek.

Egy gyereknél nem állunk meg

Bőven akadtak hírességek, akik testvérrel örvendeztették meg gyermeküket vagy gyermekeiket. Az évet Jennifer Garner második kislánya, Seraphina Rose Elizabeth nyitotta, akit Sophie Ellis Bextor második kisfia, Kit Valentine követett a sorban. Ami a nemek szerinti megoszlást illeti, Nicole Richie nem duplázott, ugyanis kislányát, Harlowt egy fiútestvérrel lepte meg. Heidi Kluméknál is kiegyenlített a helyzet, ugyanis a német szupermodell októberben egy egészséges kislányt szült, így Seallel most két lányt és két fiút nevelnek. A kor követelményeinek megfelelően Lou Sulola az interneten keresztül mutatkozott be a nagyvilágnak. Klum három fiatalabb gyermekének az énekes a vérszerinti apja, de Seal még karácsony előtt örökbe akarja fogadni a híresség elsőszülött gyermekét, Lenit, akinek Flavio Briatore az édesapja. Bár úgy tűnt, Heidi Klum idén nem vesz részt a Victoria's Secret nagyszabású éves bemutatóján, hat héttel a szülés után mégis végigvonult a kifutón.

Büszke apák

Tavaly sok híres férfi lett sokadszorra is édesapa új avagy régi kedvesének köszönhetően. A sort Kevin Costner indította, akinek februárban született meg hatodik gyermeke, Hayes Logan Costner, aki egy cowboy után kapta a nevét. Jamie Oliver harmadik gyermeke is kislány lett, Petal Blossom Rainbownak nevezték el a szülei. Dave Grohl pedig a pár hónapos Harper Willownak köszönhetően csak egy kislánnyal van lemaradva a brit séf mögött. Tobey Maguire szintén másodszorra izgult végig kilenc hónapot, és jelenlegi állás szerint a Pókember filmek sztárja egy kislány és kisfiú büszke édesapja. Bobby Brown igazi nagy öregnek számít a gyerekvállalás terén, ugyanis Whitney Houston volt férjének májusban megszületett a negyedik gyermeke. A kicsit Cassiusnak nevezték el szülei, akik bizonyára Muhammad Ali előtt akarták leróni tiszteletüket. A világhírű bokszoló ugyanis szintén ezt a keresztnevet kapta szüleitől.

A híres sportolók közül Lance Armstrongnak szintén idén született meg a negyedik gyermeke. A korábban hererákban szenvedő biciklista kisfia kisebb fajta csodának számít, hiszen természetes úton fogant, míg testvérei mesterséges megtermékenyítés révén jöttek a világra. Az édesapa természetesen rögvest közzétette gyermeke fotóját a Twitteren. Jude Law egy röpke románcának köszönhetően most már szintén négy gyermek édesapja. Igaz, eleinte nem akarta elismerni, hogy szeptemberben született lánya valóban az övé lenne. A DNS-teszt persze igazolta a rokonsági kapcsolatot, de a színész azóta sem igazán kíváncsi a gyermekre. Az édesanya mindenesetre címlapra került az újszülöttel.

A celebapák közül mindenképpen Mel Gibson számít az igai csúcstartónak, hiszen feleségével hét közös gyermeke van, és ősszel megszületett a nyolcadik gyerek is. Igaz, a kislánynak a színész aktuális kedvese, Oksana Grigorieva az édesanyja. Szintén bővült Tommy Hilfiger, Colin Farrell, David Boreanaz családja, Wayne Rooney és Felipe Massa pedig most barátkoznak az apaszereppel.

Gyermek a harmadik világból

Angelina Jolie ugyan idén nem fogadott örökbe egyetlen jobb sorsra érdemes gyermeket sem, de azért akadtak, akik úgy döntöttek, hogy a családot egy rossz körülmények között élő, távoli országban született gyermekkel gyarapítják. Madonna például hosszas huzavona után mégis hazavihette a hároméves Chifundo “Mercy” Jamest, aki az énekesnő másik örökbefogadott gyermekéhez hasonlóan szintén Malawiból származik. A helyi bíróság első nekifutásra elutasította az 51 éves celeb kérelmét arra hivatkozva, hogy nem lakik 18 hónapja az országban, márpedig ez szükséges az adoptáláshoz. Később azonban megenyhült a szívük, és mégis engedélyezték az örökbefogadást. Valószínűleg sokkal könnyebb dolga volt Katherine Heiglnek és férjének, Josh Kelley-nek, akik egy koreai kislányt vettek magukhoz. A kislány a Nancy Leigh nevet kapta, és kiderült róla, hogy kéthónaposan meg kellett műteni, mert lyukas szívvel született. Bár a Grace Klinika sztárjáról viszonylag kevesen feltételezik, hogy merő önzőségből fogadna örökbe egy gyermeket, tavaly még túl elfoglaltnak tartotta magát a szüléshez.

Sarah Jessica Parker és Matthew Broderick vele ellentétben már régóta szeretné bővíteni a családot, és végül úgy döntöttek, hogy hatéves kisfiuk, James Wilkie testvérét illetve testvéreit egy béranya fogja majd kihordani. Sajnos a várandósság nem volt zökkenőmentes, ugyanis kiderítették a béranya személyét, és be is törtek hozzá. Az állítólagos tetteseket – két ohiói rendőrt – azóta elfogták. Az ikerlányok nyáron épen és egészségesen látták meg a napvilágot, és a büszke szülők pár nappal később már haza is vihették őket. Marion Loretta és Tabitha Hodge röviddel később pedig be is mutatkozott a világnak, ugyanis szüleik feltették az internetre az első közös fotók egyikét.

Szavazzon!

Ki az év külföldi celebbabája?

  • 517
    Heidi Klum és Seal második kislánya
  • 305
    SJP ikerlányai
  • 134
    Kendra Wilkinson és Hank Baskett kisfia
  • 92
    Nicole Richie és Joel Madden kisfia
  • 65
    Lance Armtrong negyedik gyermeke
  • 40
    Jude Law lánya, Sophia

Bár képet csak kevesen tettek közé gyermekükről, azért egy-két celebbabát büszkén mutattak be a szüleik a nagyvilágnak a magazinokon és az interneten keresztül, így idén is lehet voksolni a múlt év sztárgyerekére. Tavaly Halle Berry kislánya, Nahla Ariela Aubry lett a győztes. Ön szerint idén ki léphet a nyomdokaiba?