A celebóvoda következő helyszíne vélhetően a tárgyalóterem lesz, Kiszel Tünde ugyanis állítólag feljelentette Sarka Katát becsületsértés és rágalmazás miatt. A Tornóczky-Sarka kettős a juj.hu kamerájának nyilatkozva elmondta, Kiszel eseményekről történő kitiltásával sokan egyetértettek, és bár mindketten ugyanazon a véleményen vannak, a magát dekoratív médiaszemélyiségként jellemző Kiszel csak Sarka Katát perelte be. Mester Csaba, Hajdúék ügyvédje áll a magánvádas büntetőeljárás elébe.

Ismét a Kiszel Tünde ekézésének teret adó juj.hu-tól tudtuk meg, hogy a magát dekoratív médiaszemélyiségnek valló celeb büntetőfeljelentést tett Sarka Kata ellen becsületsértés és rágalmazás miatt. Az okot vélhetően a Sarka-Tornóczky páros legutóbbi nyilatkozata adta, amelyben Sarka Kata Kiszel Tünde bojkottjára szólított fel, persze, miután belelovalták magukat a médiaszemélyiség szapulásába. Kiszel Tünde eseményekről történő kitiltása azután lett ilyen népszerű téma, hogy a juj.hu rögzítette, hogyan nem engedték be a celebet meghívó hiányában a Glamour-partira. Persze a bojkott mit sem ért, mert a vérig sértett Kiszel nemcsak perel, de közben partiról partira jár, és ebben sem a juj.hu, sem Pantl Péter, sem a Tornóczky-Sarka Kata kettős, sem a nem létező celeb-feketelista nem tudja megakadályozni.

Magánvádas feljelentés Sarka Kata ellen

A juj.hu most Hajdú Péter születésnapján járt, azon az eseményen, ahol Dömsödi Gábor egy viccesnek gondolt parkolótáblát ajándékozott a KRESZ szabályait több ízben is megsértő Mr. Frizbinek. Az eseményen természetesen Tornózky Anita és Hajdú asszonya is részt vett, így tudtuk meg, hogy cselekedetük gratuláló e-maileket eredményezett, meg egy büntetőfeljelentést Sarka Kata ellen. „Én megkaptam az ügyvédi levelet, úgyhogy várom a folytatást” – nyilatkozta a juj.hu riporterének a várandós Hajdú-asszony, akit Tornóczky egészített ki. „Engem valami rejtélyes okból nem, szerintem azért, mert a nevét Kata mondta ki. [...] Mester Csabának a volt ügyvédbojtárja Tünde ügyvédje, úgyhogy lehet, hogy nem kellene kiállni.”

Mr. Frizbi ünnepléséből Hajdú Péter ügyvédje, Mester Csaba is kivette a részét, a részletekről ő tájékoztatta a portált. „Van ilyen ügy? Valamit hallottunk róla, semmi komolyat, csak annyit, hogy állítólagosan büntetőfeljelentést tett a nevezett hölgy a Kata ellen annak okán, hogy megkritizálta azt a magatartást, amelyet tanúsított az ominózus rendezvényen. Hát, hogyha büntetőeljárás indult, mert állítólagosan becsületsértés illetve rágalmazás miatt egy magánvádas büntetőeljárást kezdeményezett a Kiszel Tünde, hát állunk elébe."