Isten, áldd meg a magyart jókedvvel!... vagy Szíj Melindával
Magyarország himnusza egy kétségbeesett ima, ami annyiban illik hozzánk, hogy imádunk kétségbeesni, de annyiban nem, hogy imádkozni viszont nem szoktunk. Mindenesetre mi az első dolog a magyarok kívánságlistáján eszerint a Himnusz szerint? Természetesen a jókedv. Persze másod- és harmadsorban a bőség és egy védő kar is elkelne, de ami a legjobban hiányzik ennek a sírva vigadó nemzetnek, az a jókedv. Már Kölcsey is megmondta, hogy a magyar egy krónikusan rosszkedvű nép, pedig akkor még hátra voltak a XX. század kesergésre bőven okot adó csapásai, és még Szíj Melinda sem lépett színre.
A Megasztárban feltűnt énekesnő révén csak egy dologról nem lehet vita: hangja meg tehetsége kétségkívül van neki. Viszont ő maga már se nem karizmatikus, se nem szép, se nem fiatal, ha egyáltalán az volt egyszer - amit a közönség természetesen el se tud képzelni. Éppen emiatt nyilvánvalóan a magyar Susan Boyle-nak próbálta őt beállítani a TV2. Aztán most ősszel kiderült, hogy Szíj Melinda sokkal inkább magyar, mint amennyire Susan Boyle.
Rossz reakció
Odáig tényleg csak a másfél éves, de sokkal régebbinek tűnő angol sikersztori megismétlődésének tűnt a dolog, amíg a csúnyácska, középkorú asszony azzal a béna foglalkozásával és savanyú képével leénekelte a zsűri és a közönség haját a válogatásokon és az elődöntőkben. Innentől kezdve, ha a Susan Boyle-forgatókönyv szerint haladt volna tovább a sztori, Szíj Melindának extázisba kellett volna jönnie, ajkaira letörölhetetlen vigyornak kellett volna rögzülnie, és a szemében ki kellett volna gyúlnia valami tébolyult fénynek. Nem ez történt.
A magyarok ugyanis nem úgy reagálnak a sikerre, mint a világ összes többi népe. A sikerre a világ lakosságának zöme szerint a normális reakció az öröm és büszkeség, extrém léptékű sikerre pedig, amint azt Susan Boyle példája is mutatja, az őrületbe hajló öröm és büszkeség a normális reakció. Mi viszont, Szíj Melindával az élen, magyarok vagyunk, és utáljuk a sikert. Sajátunkat is, másokét is. Hogy melyiket jobban, azt néha szinte el se tudjuk dönteni.
Együtt lehet vele keseregni
Susan Boyle sztorijának lényege ennyi volt: íme egy szerény, szegény, szerencsétlen valaki, aki most végre eléri a sikert, ami különleges tehetsége miatt már évtizedekkel ezelőtt járt volna neki. Susan Boyle-lal együtt lehetett örülni. Szíj Melindával ezzel szemben sose lehetett együtt örülni, de nem azért, mintha nem lenne sikeres, sőt, hanem azért nem, mert ő maga sem örült sosem saját sikerének. Pedig a celeb szó töve eredetileg ünnepet, ünneplést, ünnepelt személyt jelent. Jellemző, hogy a magyarban ez a szó is negatív értelemmel honosodott meg.
Szíj Melinda egy magyar csoda, aki miközben fent énekel a színpadon meggyőző teljesítményt nyújtva, közben egyszerre ott is ül a nézők soraiban, és ugyanúgy nem örül saját sikerének, mint ahogy a magyarok soha nem szoktak örülni senki semmilyen sikerének (talán az olimpiai aranyérmeket kivéve). Ünneplésről szó sincs. A magyar közönség jellemzően ellendrukker, általában nem valakinek szorít, hanem mindig valaki ellen szurkol.
Szíj Melinda olyannyira azonosulni tud ezzel a közönséggel, hogy szintén saját bukásának drukkol: kéri a nézőket, hogy vessenek már véget kínszenvedéseinek, amit egy meggondolatlan, azóta ezerszer megbánt lépéssel okozott magának (mármint hogy jelentkezett a Megasztárba), és ne zavazzanak rá. Együtt örülés helyett vele inkább együtt keseregni lehet. Nem csak rajta, mint a többi celeben, hanem vele is.
Ő is utálja magát, mi is utáljuk magunkat
Úgy tűnik, valahol a közönség is érzi, hogy Szíj Melinda személyében egy olyan celebről van szó, amilyet még nem pipáltak, és amilyet csakis az ő hazájuk termelhetett ki. Az énekesnő, aki mindig mintha pont a közértből érkezett volna a színpadra súlyos és szakadozó nejlonszatyrokat cipelve, nemcsak a Megasztár saját szavazásán áll általában az élen, hanem a sajtóban is szinte mindenhol tarol. Lassan több bulvárhír szól róla, mint az idei duplázott karaokémezőnyből bárki másról. Most ráadásul még az újdonság erejével is hat, így a nyomokban egész szimpatikus, de egyébként állandóan elszontyolodott és aggódó Szíj Melindánál nincs jelenleg érdekesebb celeb Magyarországon.
Az egész jelenség paradox mivoltától a leglenyűgözőbb. Mivel Szíj Melinda azonosul az őt utáló közönséggel, a nézők közül azok, akik nem szeretik őt, valószínűleg pont azért nem bírják elviselni, mert a hölgy éppen azt jeleníti meg, amit önmagukban is annyira utálnak. Szíj Melinda története elviselhetetlenül pontosan adja vissza azt, hogy milyenek vagyunk mi, magyarok.
Hogy képtelenek vagyunk saját tehetségünknek vagy sikerünknek örülni, képtelenek vagyunk akár csak egyszer is, egyetlen pillanatra önfeledten megfürdeni a fényben, hogy szeretjük savanyú képpel gondjainkat elhatalmasodni hagyni, mert úgy gondoljunk, hogy az általunk kiállt szenvedés minden felelősség alól felment minket, ahogy irigykedünk mindenkire, akinek több jutott, mint nekünk, és legfőképpen ahogy utáljuk saját magunkat ezekért a tulajdonságainkért. De pontosan mert annyira szeretünk utálni és szenvedni, Szíj Melindával foglalkozni is szeretünk. Ezért pontosan ezt tettük ebben a cikkben, és ezt fogja most folytatni ön is a kommentekben.