horoszkóp

Lindsay Lohannek boncasztalokat kell majd mosnia

2011.10.20. 18:35
A színésznő zokogva hagyta el a tárgyalótermet, miután a bíró visszavonta a próbaidejét, és csak azzal úszta meg a börtönt, hogy százezer dollárt fizetett. Lohant november elején hallgatják ki újra, akkor megint ott lebeg majd a feje fölött a börtön, mert a vádak szerint nem teljesítette közmunka-kötelességét. A színésznőnek a novemberi tárgyalásig 16 óra közmunkát kell teljesítenie egy hullaházban, hogy kompenzáljon, első napján el is késett. A hírek szerint hullákkal nem kell érintkeznie.

Lindsay Lohan a rá kiszabott hullaházi közmunkáról csütörtökön elkésett, reggel 8-kor már ott kellett volna lennie, de 20 perc múlva sem volt sehol. A TMZ úgy tudja, 7:40-kor hívta az asszisztens Lindsay Lohant, aki azt ígérte, 10 percen belül a hullaházban lesz. A színésznő ezzel  megszegte a próbaidejét, ezért határozott úgy a Los Angeles-i bíróság, hogy hullaházban kell dolgoznia.

A színésznő azzal szegte próbaidejének feltételeit, hogy kilenc alkalommal nem jelent meg közmunkán, így újra bíróság elé kellett állnia. Lohan rendesen felbosszantotta a bírónőt, mert nem elég, hogy nem jelent meg a kötelező közmunkán, de még rengeteget bulizott is.

Az eredmény az lett, hogy november 2-án újra bíróságra kell mennie, és még az is lehet, hogy másfél évre lecsukják. Most pedig bilincsben vezették ki a tárgyalóteremből, és arra kötelezték, hogy a következő tárgyalásig 16 órát dolgozzon le egy hullaházban.

A színésznő zokogva vette tudomásul a döntést, ráadásul csak azzal úszta meg, hogy börtöncellában kelljen éjszakáznia, hogy kifizetett százezer dollár (21 és fél millió forint) óvadékot. A pletykák szerint Lohannek a hullaházban konkrétan hullákhoz nem kell majd nyúlnia, de azért nem lesz leányálom ez a munka – írja a TMZ. A hírportál információi szerint Lohannek alapvetően takarítania kell majd, de a vécék és a padló mellett a boncasztalokat is, ahol viszont különféle testnedvek gyűlnek össze.

A lap szerint a színésznő megérti a bírónő dühét, egy utolsó nagy figyelmeztetésnek fogja fel az egészet, és fogadkozik, hogy ezúttal rendesen helyt fog állni. Ehhez hasonló mondatokat egyébként még sose hallahttunk tőle, a legutóbbi száz utolsó esélye kapcsán sem. De nem, ez persze nyilván vicc.

Azt mindenesetre a barátok állítják, hogy a bűnbánó Lohan nem dühöng a bírónő döntése miatt, és tényleg tisztelettudóan végzi majd a dolgát.

Azt nem tudni, hogy a színésznő számított-e rá, hogy hullaházba küldik majd dolgozni, de a sminkje alapján akár úgy is tűnhet, hogy készült a dologra. Az egészen jóindulatú TMZ szerint csak a Rocky Horror Picture Showban Tim Curry által játszott dr. Frank-N-Furternek öltözött. Szerintünk közelebb áll egy családon belüli erőszak halloween-jelmezéhez, vagy  egyszerűen csak zombikra akart hasonlítani ezzel a határozott színű hosszúkás folttal az orcáin.

lohan

Azzal, hogy végül bilincsben vezették el a bíróságról, Lohan számára még nem értek véget a cikis események: amikor előzetesen felvették az adatait, azt írták a kartonjára, hogy férfi. Pedig az eddigi meztelen és félmeztelen képei alapján nagyon is nőnek tűnt. A kartonról az is kiderül, hogy a színésznő 52 kilót nyom, de ezek után ezt lehet fenntartással kezelni, hiszen ugyanazok állapították meg, akik férfinek nézték.