Igencsak tré időjárással köszöntöttek be a legnagyobb ünnepségek Londonban, ahol II. Erzsébet trónralépésének 60. évfordulójáról emlékeztek meg. Ez azonban nem tántorította el az esőhöz szokott britek millióit, hogy megnézzék az ezer hajóból álló kötelék felvonulását vagy ne partizzanak egy hatalmasat a királynőért. Az események elmaradhatatlan kellékei voltak a celebek is.

Sok teával és sütivel fűszerezett partit adott az uralkodásának 60. évét ünneplő II. Erzsébet brit királynő tiszteletére Kelly Brook. A Female First beszámolója szerint a modell a buli előtt elmondta, hogy "kis koronákat fogok készíteni, és felöltözök az '50-es éveket idéző nyomott ruháimba". Rajta kívül nem kevés celeb hajt fejet a brit nyájat hat évtizede kormányzó uralkodó előtt.

A civilek is partiztak

Egy brit felmérés is készült az utcai partik előtt: eszerint mintegy hatmillió brit vesz majd részt az esemény miatti házibulin. Összesen a britek 12%-a ünnepli meg otthon a gyémántjubileumot. Fejenként 83 fontot (több mint 31 ezer forintot), összesen mintegy 424 millió fontot (160 milliárd forintot) költenek el erre.

A Downing Street-i miniszterelnöki rezidencián partit adó brit kormányfőn, David Cameronon kívül más hírességek is nagyot buliztak. Mint megírtuk, még az itt forgató Angelina Jolie és Brad Pitt is bevállaltak egy utcai bulit London egyik külső kerületében (Csak Angliában és Walesben 9500 utcát zártak le hasonló utcai rendezvények miatt.) Az epsomi  lóversenyen Mischa Barton jelent meg egy fess fiatalember társaságában, de egy fotón felfedezhettük Pudsey-t, a tehetségkutatóban nyertes csodakutyát, és gazdáját, Ashleigh Butlert, akik a királynő pacsijára várakoztak, később pedig bemutatót is tartottak.

London: eső, köd, a tömeg így is kitart

Londonban tipikusan angliai volt az időjárás: esős, ködös, nyákos, így sok Erzsébet-rajongót lehetett látni brit mintás esernyővel várakozni a Temze mentén. Volt, aki már kora reggel óta a rakparton ücsörgött, sőt olyanok is akadtak a Daily Mail fotói szerint, akik ott sátoroztak a hűvös idő ellenére. A vízlepergető ruházat mindenkinél alap volt, de a szutyok idő ellenére sokan szabályos hajónéző piknikre készülődtek, sok kajával. "Ilyesmi csak egyszer történik az ember életében, és itt leszünk az egész legvégéig" - mondta a fanatikus Karen Chen a Mailnek.

A 12 fokos, esős időjárás persze meg se kottyan egy született britnek, sőt az egyik hajón utazó londoni filharmonikusok az Ének az esőbent (Singing in the Rain) is eljátszották, és persze bátorították a nézőket, hogy danolásszanak ők is.

Erzsébet a Temzén

Az ünnepségsorozat vasárnap a brit ünnepi flotta Temzén való felvonulásával folytatódott mintegy ezer hajóval, amik közül a királyi pár a The Spirit of Chartwell nevűn utazott. A hajót elképesztően felcsicsázták, mindent elmond erről, hogy tízezer szál virág díszítette a bárkát, aminek az orrából integetett a királyi pár. A hajós felvonulást a szervezők szerint mintegy 1,2 millióan nézték a helyszínen: a Temze rakpartjain, a hidakon, de volt, aki fákra, ablakokra is felmászott.

Az esemény végére a szitáló eső átváltott szakadó esőbe, így mindenki bőrig ázott. Sok rendezvényt szintén elmosott az eső, a rossz láthatóság miatt a helikopteres bemutató is elmaradt a Temze fölött Londonban. Volt viszont 41 ágyúlövés (nemcsak Londonban, hanem országosan több helyen) és a Tower Bridge-ről indított tűzijáték is.

Szuperkoncert hétfőn

Hétfőn egy világsztárokkal tarkított szuperkoncerten vesz részt Erzsébet és férje, Fülöp herceg. A program szerint a koncert után a tömeghez fordulnak, és kifejezik köszönetüket a nemzetnek ezért a napért. Szintén hétfőn Britannia-szerte örömtüzeket gyújtanak majd, mintegy 4000 helyen (a pontos hétfői menetrendről itt olvashat). Hétfőre felhős-napos időt jósolnak, itt-ott szórványos záporokkal.

A magyar nép iránt érzett örökös szeretete miatt a Velvet is többször megemlékezett már Erzsébet 60. évfordulójáról. Írtunk már trendteremtő öltözködési szokásairól, uralkodása botrányairól, jubileumi partijáról és persze a legjobb olyan nőkről, akik lekezeltek Őfelségével.