Isabella Cruise pasija, Eddie Frencher már belépett a szcientológusok elit szervezetébe; a lány vagy követi, vagy szakítanak. Előbbi esetben mehet kukát takarítani, a világtól elzárva. A magyar szcientológusok eközben sunyin próbálnak terjeszkedni.

Isabella Cruise a személyes Facebook-oldalán bejelentette, hogy barátja, Eddie Frencher belépett a Sea Orgba, a szcientológia bentlakásos félkatonai szervezetekben dolgozó „elitjébe” – írja a Voice Blog. (A fiatalembernek ehhez egy egymilliárd évre szóló szerződést kellett aláírnia, amelyben vállalja, hogy örökké szcientológus marad, viszont soha nem veszi fel a kapcsolatot a külvilággal és nem-szcikkel.) Frencher azóta már egy Los Angeles-i bázison képzi magát.

Mint arról Bonyai Péter, a tapasztalatairól könyvet író és blogoló egykori szcientológus a Velvetnek már beszámolt, a Sea Org tagok csak a szervezeten belül házasodhatnak. A Voice-nak nyilatkozó egykori Sea Orgos vezetők is úgy vélik, Isabella Cruise-t a következő időszakban arra próbálják majd rávenni, hogy maga is lépjen be a Sea Orgba, amennyiben fontos neki szerelme – vagy szakítsanak. Erre azonban kevés az esély, mivel (megintcsak saját forrás szerint) néhány napi különlét után a tizenkilencéves lány komolyan fontolgatja, hogy követi Frencher példáját.

Az ügyről megkeresték Tom Cruise és a Szcientológia Egyházának sajtósait is, választ egyelőre nem kaptak.

Isabella Cruise?

Házasélet?

A Sea Org tagokra szigorú szabályok vonatkoznak. Házasságkötés előtt ttilos a szex, és nem vállalhatnak gyereket. Ha mégis összejön, akkor a terhes anyát vagy rábeszélik az abortuszra, illetve ha ez nem sikerül, akkor kirúgják. A párja dönthet, hogy marad-e a Sea Orgban (ekkor viszont el kell válni a terhes feleségétől), vagy követi őt és otthagyja a Sea Orgot. A homoszexuális cselekményekért azonnali kirúgás jár a Sea Orgból.

Tom Cruise még Nicole Kidmannel kötött házassága alatt fogadta örökbe Isabellát, illetve fiát, a most tizenhétéves Connort (aki rendszeresen dj-zik a szcientológus bulikon). A válás után idejük nagy részét apjukkal töltötték, mindketten meggyőződéses szcik lettek – bár Isabella az utóbbi években lázadt apja és „egyháza" ellen. Év elején azonban összejött Frencherrel, aki maga is szcientológus. Los Angelesben költöztek össze.

Sea Org?

A Sea Orgnak rövidített Sea Organizationt a hatvanas évek végén alapította L. Ron Hubbard. Tagjai az „egyház" legelkötelezettebb dolgozói, akik azért szerződnek évmilliárdos hűségre, mert hisznek abban, hogy haláluk után újjászületnek, és ismét a Sea Org tagjai lesznek. Heti száz órát is dolgozhatnak, amiért 40-50 dollárt (körülbelül 8900-11000 forintot) kapnak, szabadnapot viszont nem.

Amy Scobee, egykori Sea Org tag 2005-ben hagyta ott a társaságot, látva, hogyan zsákmányolja ki tagjait az „egyház". „Minden nap öt órán át tanulni kell, amúgy meg a fedélzeten dolgozni – szemetet válogatni, felújítani, vagy más, piszkos munkát végezni. [Frencher] a kantinban eszik majd, és nem a világ legjobb kajáját. Akárhová megy, sietnie kell majd. Nincs tévé. Elég sokkoló lesz neki." Ugyanez vár Isabellára is, ha csatlakozik, bár lehet, hogy egy kis engedményt kaphat, ha már Tom Cruise az apja – például találkozhat vele. De egy celebgyerekként felnőtt fiatal nőnek nem biztos, hogy vonzó perspektíva a kukatisztítás egy világtól elzárt helyen.

A Narconon anyukámat akarja

Múltkori cikkünkre reagálva egy olvasónk levélben hívta fel a figyelmünket arra, hogy a szcientológiához köthető Narconon Magyarország Alapítvány egy bravúros húzással a Facebookon,a Szeretem az anyukámat csoporton keresztül próbál még több követőt szerezni magának. Valamennyi sikert elkönyvelhetnek maguknak: huszonnégyen megosztották felhívásukat.

A kép alatt beszúrt link a Narconon Magyarország Alapítvány oldalára vezet, ahonnan kiderül, a szcientológusok akciójához újabb celebek adták az arcukat, így például Győrfi Pál mentőszóvivő, aki ezen a képen például nagyon örül annak, hogy kapott az „egyház" felvilágosító füzetéből. Mentősként biztos sok újat tanult belőle.

Győrfi nem nézte meg, kikkel mosolyog kedvesen – mentségére szóljon, nem egy deklaráltan szci rendezvényre ment. Mint azt Bonyai a blogján írja, a teljes szcientológus tábor kapott egy közleményt az eseményről, ebből első olvasásra mintha az derülne ki, hogy a MagNet Magyar Közösségi Bank egészségnapjára hívták meg a szcientológusokat, és még számos egyéb szervezetet. (Pedig nem.)

„A csütörtöki napon fontos meghívásnak tettünk eleget. A MagNet Magyar Közösségi Bank vendégei voltunk, amely a saját székházában megrendezett Egészségnapra invitált meg bennünket. Olyan, a médiából már jól ismert alapítványokkal és szervezetekkel együtt jelentünk meg, mint a MikulásGyár, vagy az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért. [...] Standunk természetesen felkeltette Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője figyelmét is. Egy kis tapasztalatcsere után nagy örömmel fogadta a szülőknek szóló drogprevenciós kiadványunkat." Bonyai megjegyezte: „nagyon szerencsétlen dolognak tartom, hogy egy közismert, rendszeresen nyilatkozó és szimpatikus közszereplőt arra használ a Narconon, hogy saját, kétséges kimenetelű módszereit népszerűsítse (ld. előző bejegyzés)".

A történet azonban nemcsak ebből a szempontból szerencsétlen: a szcientológusok hírlevele a legnagyobb jóindulattal tekintve is erősen félreérthető. Mint azt Molnár Csabától, a bank közösségfejlesztési vezetőjétől megtudtuk, az egészségnapot egyrészt nem a bank szervezte. "A MagNet közösségi bank a Dr. Carddal együttműködve szervezett egy önkéntességen alapuló, egészséggel kapcsolatos civil rendezvényt, amelyhez mi biztosítottuk a helyszínt. A civil szervezeteknek szóló felhívást széles körben terjesztettük, nagyon sokan jelentkeztek rá, az önkénteseket együtt igyekeztünk szűrni." Ebből is látszik a második probléma: „ha egyértelműen tudtuk volna, hogy az egészségnapra jelentkező civil szervezetek közül az egyik szcientológiával kapcsolatos szervezet, biztosan nem jutnak át a szűrőn és nem állíthattak volna ki ezen a rendezvényen". A történtek kommunikációja tehát olyan képet fest, mintha a Narconon más, elfogadott brandekkel próbálná magát független, egészséggel kapcsolatos szervezetnek feltüntetni.

Talán nem újdonság, hogy az Aljas Kúszóbab is a szcientológusokkal karöltve hirdeti a drogmentes életvitel fontosságát, de az még minket is meglepett, hogy Danny Blue, a régen ködbe veszett mentalista is a Narconon csapatát erősíti.