-
Óriásmellű hoszteszlány
Eddig nem a celebek érdekesek, hanem az, ahogy a Corinthia civil szállóvendégeinek férfirészlege próbál minél többször elmenni a vendégeket fogadó hoszteszlány előtt, akinek óriási mellei vannak. Ez aztán az exluzivitás!
Az Update-pápa és családja most sem vett részt a Corintha Grand Hotel Royalba szervezett Story-díjátadón, de Szabó Zsófi megjelent Jessica Rabbitként. Sarka Kata melloldalt villantott, Ördög Nóra meg Az év műsorvezetőnője lett. Így zajlott a 14. Story-díjátadó percről percre.
-
Schoberték biztosan nem lesznek ott
Az ember hajlamos azt hinni, hogy kétszer nem követ el ugyanakkor hibát egymás után, de mi mégis megtettük: már tavaly is megszakadt a szívünk, amiért Schobert Norbert és Rubint Réka Update-bálja helyett a Story-gálán táncizunk, de idén még fájóbb a tény, hiszen számíthattunk volna rá, hogy ez lesz. Mentségünkre szóljon, hogy a második Update-bálnak ezúttal a létezére is csak egy erre utaló Facebook-bejegyzésből jöttünk rá. Most már csak az Alakreform tábor maradt.
-
Story-díjat bárki nyerhet, egyszer
Feszült izgalommal várjuk, hogy kik kapják meg idén a Story Ötcsillag-díjakat. Idáig kevesen dupláztak: ide kattintva megnézheti, hogy az elmúlt 13 alkalommal kiknek osztották ki a celebvilág szuperelismerését.
-
A meghívottak listája
Liptau Claudia, Stohl András, Medveczky Ilona, Hajdú Péter, Zacher Gábor – a celebmeghívottak teljes listáját megnézheti az alábbi képen. Schobertéket is meginvitálták, de minek. Ők inkább külön buliznak.
-
Na de ki lesz a nagy távolmaradó?
Jó, Schoberték nem lesznek ott, ezt már tudjuk, pedig egy Story-gálán ugyebár mindenkinek ott a helye, aki legalább egyszer pózolt már életében a családjával valamelyik bulvárlapban. Hajdú Pétert nem hívták meg két évvel ezelőtt, most rajta van a listán, asszonya a Bors szerint erősen kivágott ruhával készül az eseményre. Azért reméljük, hogy a nagy állatvédő, mellesleg rókaszőrmét viselő Medveczky Ilona ott lesz, és azt is, hogy Kiszel Tünde sem hagyja ki az eseményt.
-
Még a bértapsolók sincsenek ott
Fél órával az esemény előtt még csak pár fotós várja, hogy megérkezzenek a bértapsolók, aztán meg a hírességek. Rondán esik az eső.
-
És tudnak újítani
Mert statiszták nincsenek, a hírességek viszont taxi helyett limuzinnal érkeznek.
-
Idén is csúszik minden
Jelenleg még több az újságíró, mint a celeb, szóval idén sem kezdődik pontosan a díjátadó.
-
A Nyári-lányok apja a zongoránál
Ahogy tavaly, úgy idén is a Nyári-lányok apja zongorázik, a fehér hangszert viszont feketére cserélték, amit maga Ómolnár Miklós, a Story főszerkesztője is megjegyzett.
-
Mit vesz fel Kiszel Tünde?
Találgatni sem merünk elkezdeni arról, idén milyen ruhakölteménnyel rukkol elő Kiszel Tünde. Mindig nagy ruhát vesz fel, 2011-ben például akkora ruhája volt, hogy két szék is kellett neki. Idén szinte biztos, hogy foglalt lesz a mellette lévő szék, ha nem a ruha miatt, akkor azért, mert szerzett magának egy 21 éves hódolót, a vibráló egyéniségű Martint. Amíg nem derül ki, milyen Kiszel idei ruhája, nézze meg, milyen volt Kiszel Tünde élete Martin nélkül!
-
Óriásmellű hoszteszlány
Eddig nem a celebek érdekesek, hanem az, ahogy a Corinthia civil szállóvendégeinek férfirészlege próbál minél többször elmenni a vendégeket fogadó hoszteszlány előtt, akinek óriási mellei vannak. Ez aztán az exluzivitás!
-
Curtis jóban van a Nyári-lányok apjával
A Nyári-lányok apja rég nem látott jó barátként üdvözli a rapper Curtist, aki odalépett a zongoránál ülő zenészhez.
-
Száraz Dénes a fotósok kedvence
Kevés a celeb, úgyhogy egyelőre Száraz Dénes a fotósok kedvence, pár percenként újabb és újabb fotós csinál róla képeket.
gallery 1Galéria: A mélyen kivágott dekoltázsok éjszakája a Story Gálán (Fotó: Szécsi István / Velvet) -
Dévényi Tibort is rendesen fotózzák
Száraz Dénes után ő a fotósok másik kedvence. De legalább már ő is ott van.
-
A welcome drink megmutatja, ki vagy
Egy dolog különbözteti meg a celebeket a nemcelebektől: a nemcelebek el merik fogadni a welcome drinkként kínált pálinkát.
-
Horváth Éva ruhája kivágott
A Viasat3 műsorvezetője is megérkezett, oldalt teljesen kivágott a ruhája.
-
Varga Izabella is erősen dekoltált ruhában
A Barátok közt Dr. Balogh Nóráját alakító Varga Izabella is kivágott ruhát választott. Egyébként rövidesen a Szombat esti lázban táncol majd, talán hasonlóan dekoltált ruhában.
-
Lola Brasch Bence nélkül
Lola full pirosban érkezett, Brasch Bence nélkül, vagyis nem ő kísérte. Az idei bálon nagyon népszerű a piros estélyi mar legalább négyen vannak ilyenben .
-
De hol van Kiszel Tünde?
Lehet, hogy ő lesz a nagy távolmaradó?
-
És itt a nagymellű hosztesz
Most már értik, miért járkálnak a hoszteszlány közelében a szálloda civil férfivendégei? A hoszteszek egyébként örülnek, hogy nincs őrült tömeg.
-
VV1 Ági fontoskodik
Szakmai elhivatottságunkat mi sem jelzi jobban, mint hogy felismertünk a tömegben egy igazán régi arcot is: az első Való világban feltűnt Kégl Ági is itt van, és nagyon fontoskodik. Egyébként újságíró a Life.hu-nál. Most mondja valaki, hogy nem jó ugródeszka egy valóságshow!
-
Bréking: Kiszel Tünde megérkezett!
Tehát nem ő lesz a nagy távolmaradó. A jelenség narancssárga óriásestélyit vett fel. És közben a voice-os Svarc Dávid megjött.
-
Kiszelék figyeltek a harmóniára
Pasija, Martin, tökéletesen kiegészíti Kiszel Tündét. Narancssárga nyakkendőjével csodásan kiegészíti Kiszel Tünde harangruháját.
-
Patkó Csenge is rövidet vett fel
Patkó Összeesküvők Csenge vadul takargatta a bugyiját a lépcsőn, mivel ruhája minden lépésnél fel akart csúszni.Elmondása szerint egy baj van vele: hogy rövid.
gallery(Fotó: Velvet) -
Lolán van bugyi!
A pirosruhás Lola azt mondja, van rajta bugyi. Állítólag mindenki ezt kérdezi tőle. Hát, mi nem kérdeztük.
-
VV3 Anett reklámszatyorral érkezett
A legprosztóbbnak járó díjat VV3 Anett (még rá is emlékszünk!!!) viszi, aki magával hozott egy Adidas reklámszatyrot is. Reméljük, meg tudja tölteni repiajándékokkal!
Update: van benne egy pár csizma is, úgyhogy valójában csak át akar öltözni.
-
A lépcső komoly akadály volt
Tavaly Kiszel Tünde és Medveczky Ilona is olyan ruhában érkezett, hogy komoly kihívás volt számukra felsétálni a vörös szőnyeges lépcsőn. Kiszel ruhája akkora volt, hogy nem látta tőle a lépcsőt és a lépcsőfokokat, Medveczkyé pedig annyira szűk volt, hogy nem tudta benne elég magasra emelni a lábát ahhoz, hogy fellépjen a lépcsőre. Kérdés, hogy idén is lesznek-e olyanok, akikkel elbánik a lépcső.