Nem mindenki ért el a szappanopera után olyan szakmai sikereket a színészi pályán, mint például a múltkori cikkünkben említett Szabó Erika. Utánanéztünk még pár exszereplőnek a Barátok köztből: Csomor Csillának alig van munkája, és a sorozat Kertész Botondjának, Hári Richárdnak sem jön össze a filmezés, csak járja a világot és vendéglátózik. Tilda Erikje, Réti Barnabás is inkább külföldön keresi a kenyerét egy pubban, de ő legalább emellett főszerepeket is kap.

Réti Barnabás

A sorozat Szeibert Erikje három év után, 2009-ben lett kiírva a sorozatból, a forfatókönyv szerint elcsábította Palitól Tildát, és Szegedre költöztek. Réti Barnabás ezek után a színházi munkáira koncentrált főként, több főszerepet eljátszott Budapesten, ezekből a legnagyobb siker Stephen King Tortúrájának férfi főszerepe volt a Karinthy Színházban. "Utoljára Caligulát játszottam magyar színpadon, illetve forgattam több kisfilmet, és benne voltam néhány nagyobb külföldi produkcióban (pl. a Katedrálisban, a Razzia című francia filmben és a Brad Pitt-féle World War Z-ben)" – mesélte a Velvetnek a színész. "Mindezek ellenére tavaly úgy döntöttem, külföldön folytatom. Londonba költöztem, hogy itt folytassam a karrieremet. Elkezdtem dolgozni egy pubban, ahol most supervisor vagyok, de közben szerencsére egyre több színészi munkát kapok. Több reklámfilm és énekes munka után nemrég főszerepet játszhattam a Sky egyik új krimisorozataban, egy ismert gyilkosságokat feldolgozó rekonstrukciós krimiben, ahol a híres lengyel írót és gyilkost, Krystian Balat játszhattam. Emellett folyamatosan színésztréningekre járok es amennyire lehet, innen segítem a magyarországi színházi társulatom munkáját."

Dósa Mátyás

Berényi Miklós és Balogh Nóra fogadott gyereke a sztori szerint autóbalesetben hunyt el, így az Egresi Tónit alakító Dósa Mátyás 2006-ban távozott a sorozatból. "Már előtte megérintett a színészet és a színház varázsa" – mesélte a Velvetnek Dósa Mátyás. "Ezért szerencsére nem kezdőként kerültem a Barátok köztbe, és így még időben ki tudtam lépni (önszántamból), és folytatni tudtam a színházi munkánkat, plusz ami még közelebb áll hozzám, az éneklést. Jelenleg a Szolnoki Szigligeti Színházban dolgozom már hetedik éve, mint színész." Az 1987-es születésű színész magánéletéről annyit tudni, hogy egyik kollégájával, Molnár Nikolettel van együtt már négy éve, akivel a Rómeó és Júlia című darab próbái alatt jött össze.

 

Csomor Csilla

Berényi Zsuzsa karakterét 2008-ban írták ki a szappanoperából, akkor hagyta el a szerepe szerint Berényi Andrást egy másik pasi miatt. Csomor Csilla azóta néha feltűnik a képernyőn, de csak átutazóként szerepel a Barátok köztben, mindeközben viszont a Szeress most!-ban és a Szeszélyesben is szerepet kapott. A színésznő az elmúlt évek alatt igyekezett golfkarrierjére és színpadi szerepeire koncentrálni, de a lapok inkább csak a magánéletéről cikkeztek. 2010-ben aztán megszűnt a közalkalmazotti státusza a Magyar Színháznál, és hiába tervezte a televíziós golfmagazint, munkanélküli, vagyis finomabban fogalmazva szabadúszó lett. "Azt gondolom ma már, hogy nagyobb előnyben vannak azok, akik napi szinten szerepelnek a médiában. Több lehetőségük van, és én azért jöttem el a szappanoperától, mert színházat akartam csinálni. Az élet furcsa fintora, hogy pont a színháznak nem volt rám szüksége" – nyilatkozta Csomor tavaly a storyonline-nak, helyzete pedig azóta se lett rózsásabb, jelenleg egy modellügynökség segítségével próbál állást találni.

Fodor Zsóka

Magdi anyus szerepe 2011-ben ért véget, amikor a pletykás öregasszony egy galacsin miatt legurult a lépcsőn, és meghalt. Fodor Zsóka eredetileg csak nyolc hónap szabadságra szeretett volna menni, ám a sorozat producere sokallta ezt az időt, úgyhogy a kiírás mellett döntöttek. A most 71 éves színésznő akkoriban úgy érezte, a Barátok közt forgatásai mellett nem jut elég ideje saját magára, angolul szeretett volna tanulni, utazgatni, és tervei közt szerepelt a lakáscsere is. A színésznő azóta több színházi szerepet kapott, sportol és nyaralni jár, reklámban szerepelt, a legfrissebb hírek szerint pedig valóban eladta ingatlanát. Először albérletbe ment, majd vásárolt magának egy 30 négyzetméteres, angol típusú mobilházat és elköltözött a Balaton melletti Örvényesre.

Kinizsi Ottó

A tatabányai származású Kinizsi Ottó 2010-ben szerepelt utoljára a Barátok köztben, mint Balassa Imre. A történet szerint barátnőjével és annak kislányával Szerbiába távozott, hogy haldokló apját ápolja. Kinizsi a későbbiekben rendezőként dolgozott a sorozaton, majd társrendezőként kapott lehetőséget egy websorozatban. A színész/rendező jelenleg is Deutsch Anitával él együtt, akivel a sorozat forgatásai alatt estek egymásba, két kislányuk született a kapcsolatukból. A Blikk információi szerint legutóbb egy angol akciófilm-sorozatban kapott szerepet, amiben egy német turistát alakít. "Világszerte elismerik a magyar filmes műszaki stáb szakmai színvonalát. Míg itthon lenézik a napi sorozatokban, szappanoperában szereplő színészeket, addig az angol stáb a szereplőválogatásán kifejezetten előnynek tartja ezt a fajta rutint" – panaszkodott vagy épp dicsekedett Kinizsi a lapnak.

Hári Richárd

Kertész Botond szerepe szerint Kanadában él vér szerinti nagyapjával, miután kiderült, Magdi anyus jól félrelépett Vili bácsi mellett. Sokakhoz hasonlóan a karakterét eljátszó Hári Richárd se ért el túl nagy sikereket a színész szakmában, miután 2009-ben kiírták a sorozatból. A Velvet egyik, neve elhallgatását kérő informátora szerint Hári sokat dolgozott/dolgozik külföldön, sportedzői ágon próbálkozik, ehhez mérten rendesen ki is gyúrta a testét. Bár folyamatosan castingokra jár, a filmezés nem igazán jön neki össze, itthon és külföldön is a vendéglátóiparban dolgozik, hol bártrénerként, hol mezei felszolgálóként, mikor mi jön neki össze.

Deutsch Anita

Bár Szilágyi Andrea karaktere 2007-ben elköltözött a Mátyás király térről, Deutsch Anita vendégszereplőként néha még felbukkan a sorozatban, aminek forgatókönyve szerint Pesten lakik fiával, Oszkárral. Kinizsi Ottó felesége 2010-ben hozta világra második gyereküket, úgyhogy leginkább az anyasággal kapcsolatos dolgokat intézi. "Nyilvánvaló, hogy nem a szakmai karrierem csúcsát élem az elmúlt években, de ennek magam is oka vagyok, nem keresem elég kitartóan a lehetőségeket, mert két gyermekem van, és nem tudom félvállról venni az anyaságot" –olvasható egy július 15-i interjúban a stop.hu-n. "Miattuk nem szívesen mennék vidéki színházhoz. Nem járok partikra, eléggé visszavonultan élek, ez sem kedvez a karrieremnek, ez egyértelmű." Deutsch időközben elvégzett egy spinning oktatói tanfolyamot, jelenleg heti két alkalommal edz másokat, de a kerékpáros aerobik órák mellett olykor színészkedik is, és egy baba-mama magazinnal is jelentkezett tavaly a VIASAT3 csatornán.