A TV2 arcát a múlt hét elején jogerősen elítélték közokirat-hamisításért a 2011 tavaszán indult rokkantkártyás ügyében, majd a hét utolsó munkanapján kiderült, hogy 14 évvel fiatalabb pasijával máris szétmentek. Liptai Claudia a hét lúzere.

A műsorvezető hiába fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, a Fővárosi Törvényszék múlt hét hétfőn helyben hagyta a Pesti Központi Kerülti Bíróság elsőfokú döntését, amelyben Liptai Claudiát bűnösnek mondták ki közokirat-hamisítás vádjában. Mint ismert, a műsorvezetőnő még 2011 áprilisában bukott le azzal, hogy elhunyt édesanyja mozgáskorlátozott-igazolványával jogosulatlanul parkolt a Centrál Színház előtt egy előadása alatt. Később a nyomozóknak azt mondta, hogy a kártyát nem szándékosan tette oda, mindössze kiesett a napfényellenzőből, amikor becsapta az ajtót. A helyben hagyott ítélet értelmében a jelentős jövedelemmel bíró Liptai Claudiának 150 napig naponta hétezer forintot kell fizetnie (összesen 1 milló ötvenezer forintot).

Három hónapig tartott

Tulajdonképpen már ennyi is elég lenne a hét lúzere címhez, hát még úgy, hogy a hét második felére kiderült: szétmentek nála 14 évvel fiatalabb pasijával, Szabó Benjaminnal. A negyvenéves műsorvezetőnő mindössze három hónapig járt a Csepeli Polgármesteri Hivatal kabinettagjával, pedig  eleinte hatalmas volt a lángolás. Liptai a kapcsolatuk kezdetén azt mondta, több mint egy évet töltött kapcsolatmentesen, a kislányával, a munkán kívül javarészt a barátaival és a lányával töltötte az idejét.

"Csak mostanában kezdtem úgy érezni, hogy újra nyitott vagyok egy kapcsolatra. Ez az érzelem pont úgy érkezett, ahogyan arra mindenki vágyik. Váratlanul és elsöprően. Két független felnőtt találkozása ez. Nagyon ritkán beszélek a magánéletemről, msot is azért teszem, mert szabadon szeretném megélni ezeket a napokat, csakúgy, mint bárki más! Elárulhatom: nagyon boldog vagyok" – áradozott új kapcsolatáról augusztus végén Liptai Claudia, majd bő egy hónappal később már egy nyilvános rendezvényen is megjelent a férfi oldalán.

Az érdeklődési körük nem passzolt

Majd' egy hónapig nagy volt körülöttük a csend, aztán, ugye, jött a hír, hogy szétmentek. Habár Liptai csak ritkán nyilatkozik a magánéletéről, a szakítás tényét megerősítette, és alaposan meg is indokolta. A Borsnak adott nyilatkozatának minden szava kincs. "Amikor az ember boldog akar lenni, soha nem az ésszerűség vezérli. Nem azon gondolkozik, két hétig tart-e majd vagy két évig, hanem csak azt hihetjük: örökké. Ha nem így van, akkor értelme sincs belevágni. Aztán ahogy telik az idő, kiderül, mennyire illik össze két ember. A mi esetünkben sem történt ez másként" – fogalmazott a műsorvezető.

A konkrét probléma nem a korkülönbség volt, magyarázta Liptai, és nem is az egymással eltöltött idő hiánya – az érdeklődési körük nem passzolt. "Én sajnálom a legjobban, de megtanultam, hogy a boldogság annyi helyen meglelhető. Ha ránézek az alvó kislányomra, nevetek a barátaimmal, vagy csak tudom, egészséges vagyok" – mondta Liptai. Ja, és mindezeken felül a műsorvezető TV2-nél dolgozik, ami korábban csakugyan kiérdemelte a hét lúzere címet.

A cikket kommentálhatja Facebook oldalunkon.

Kövessen minket a Facebookon is!