horoszkóp

A bundázásra mehetett rá Konta Barbara házassága

2014.04.16. 21:26 Módosítva: 2014-04-16 21:54:45
Hét év után válik Konta Barbara fogadási csalással gyanúsított férjétől, a kétszeres válogatott focista Németh Norberttől. A pontos okot nem árulta el, de a pletykákkal szemben nincs szó harmadik félről a távkapcsolatot is kibírt házasságban.

Hét évet bírt a Barátok közt Hoffer Esztereként az ország lelkében kitörölhetetlen nyomot hagyó Konta Barbara házassága a kétszeres magyar válogatott focista Németh Norberttel. „Szeretnék mindenféle spekulációt megelőzni, ezért elismerem, elválok Norbitól. Már elindult a válási procedúra, amelynek semmi köze a bundabotrányhoz. Franciska velem él, hogy Norbival mennyit lesz, még nem tudom, de biztosan megegyezünk, mert a kapcsolatot tartjuk egymással" – mondta a Borsnak a nyilvánosságtól szinte teljesen visszavonult Konta. Bár a hírek arról is szóltak, hogy a válás hátterében Németh hűtlenkedése állt, ezt a Velvetnek szűkszavúan cáfolta: „Annyit tennék hozzá, hogy nem egy harmadik fél miatt válunk. A többi pedig azt gondolom, csak ránk tartozik.”

A távolság nem volt akadály

Konta Barbara még 2007-ben házasodott össze az akkoriban a Vasas focistájaként varázsoló Németh Norberttel, 2008 decemberében pedig meg is született lányuk, Franciska. Ekkoriban Konta egy utazási irodában dolgozott leginkább, mert elmondása szerint megutálta a kamerát. Az életük akkor lett igazán nehéz, amikor férje szerződést kapott a szibériai Tom Tomszk csapattól. Az elején Konta Barbara kislányukkal együtt kiköltözött a félmilliós orosz városba, ahonnan eredetileg csak pár havonta akartak visszalátogatni. „Oroszország teljesen más közeg, ott máshogy állnak a futballhoz. Akkoriban ez volt Szibéria egyetlen első osztályú csapata, és az ottaniaknak ez az egyetlen szórakozási lehetősége. Ott olyan érzése lehet egy focistának, mint itt harminc-negyven évvel ezelőtt” – nosztalgiázott a Velvetnek Konta Barbara.

Hamarosan műsort is vezethet.
Hamarosan műsort is vezethet.

2011-ben végül visszaköltözött a család Magyarországra, Németh Norbert a Vasas, a Budapest Honvéd, majd az Eger focistája lett, Konta pedig asztrológusként próbált elhelyezkedni, hangoztatva, hogy előbb-utóbb nagyon szeretne egy sportműsort vezetni. Ez úgy állt, hogy össze is jön, de a Sport Klubon látható Calcio című műsor végül nélküle indult el tulajdonosváltás és egyéb technikai okok miatt, de ha minden igaz, hamarosan tényleg láthatjuk Konta Barbarát a csatorna valamelyik műsorában.

Nem Szibériában, Egerben voltak gondok

Az ember azt hinné, a szibériai kalandozás, és egy csecsemő költöztetése után már minden nehézségen túl lett a pár, de a legnagyobb gond az volt, amikor  2013-banaz Egri FC-ről kiderült, hogy komoly pénzügyi nehézségei vannak, a játékosoknak, így Németh Norbertnek is hónapokig nem adtak fizetést, akik ezért annak rendje és módja szerint elkezdték eladni a meccseiket. Németh Norbertet júliusban vették őrizetbe, és azzal gyanúsítják, hogy öt NBI-es meccs manipulálásában vett részt, jelenleg is szabadlábon védekezik. Mivel a férfit a Magyar Labdarúgó Szövetség kitoltotta a versenyrendszeréből, előbb a szlovák ötödosztályba, majd az osztrák negyedosztályba igazolt, ahol bár az egri nemlétező fizetéséhez képes biztos tisztességesebben bántak vele, valószínűleg komoly anyagi visszaesést jelentett. Arról, hogy a férfi rendőrségi ügye mennyire járult hozzá a pár válásához, csak találgatni lehet, de Konta Barbara többször is hangoztatta, hogy hisz férje ártatlanságában.

Hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!