horoszkóp

Hogyan kötött ki Jude Law Zimány Lindánál?

2014.04.19. 10:25
Bőven akadt afférja  a Spy című film forgatása miatt Budapesten tartózkodó Jude Law-nak, mielőtt még atomrészegen csókolgatta volna Zimány Lindát a Kolorban. Összeszedtük, hogyan kötött ki a háromgyerekes családapa a magyar glammodellnél, és lett belőle atomrészeg, glammodelleket gyűjtő láncdohányos.

Első házasság és swingerpartyk

Jude Law a Shopping forgatásán találkozott Sadie Frost színésznő-divattervezővel, akivel 1997-ben összeházasodtak. Született három közös gyermekük, és egy darabig mindenki azt hitte, végleg megállapodtak. Ám az A.I. Mesterséges értelem forgatásán kiderült, Frost szülése óta depresszióban szenved, sőt, a pár már nem is él együtt. 2003-ban váltak el.

Se veled, se nélküled Sienna Millerrel, és a dadus

A 41 éves színész az Alfie forgatásán dolgozott együtt Sienna Millerrel, akivel már 2004-ben randizgatni is kezdtek, sőt később a lánykérésig is eljutottak. Ám 2006-ban felbontották az eljegyzést, mert Law állítólag megcsalta menyasszonyát egy dadussal. Law nyilvánosan elismerte, hogy viszonya volt gyermekei bébiszitterével, Daisy Wrighttal. Ezután többször összejöttek és szétmentek, majd elölről, amíg meg nem unták.

Sienna Miller egyébként tudhatta, mire számítson, hiszen Law kapcsolata gyermekei anyjával sem véletlenül ment tönkre. A színész egy idő után unta a kétszemélyes szexet, és Sadie Frosttal egyre több swingerpartin fordultak meg. A Law–Frost házaspár állítólag rendszeresen összejárt dugni a Supergrass dobosával, Danny Goffey-val és feleségével, Pearl Lowe-val. Nem nehéz kitalálni, milyen eredménnyel.

Híres románcok

2007-ben volt egy rövid, három hónapos afférja Kim Hersovval, a brit Harper's Bazaar szerkesztőjével – aki nem mellesleg kisértetiesen hasonlít Sienna Millerre. Ugyanebben az évben egyébként Cameron Diazzal is kavart, akire ez most is ráférne. Reméljük, még tudják követni.

Jude Law és Cameron diaz a Holiday című filmben.
Jude Law és Cameron diaz a Holiday című filmben.
Fotó: Zade Rosenthal / Northfoto

2008-ban a Doktor Parnassus és a képzelet birodalma forgatásán jött össze Lily Cole-lal. (Mindenestre tényleg jól csinálja, milliókat kaszál a filmekkel és közben csajozik.) 2008-ban egyébként még Rod Stewart lányával, Kimmel fotózták le egy kocsmában, úgy tűnt, sosem áll le.

Jude Law, Samantha Burke és a gyerek affér

Law-nak és Samantha Burke modell-színésznőnek még 2008 karácsony környékén volt viszonya, a Sherlock Holmes forgatása alatt. Aztán kitört a botrány: kiderült, hogy a lány terhes a színész-producertől, akit milliós tartásdíjra perelt.

2009-ben pedig – láss csodát – újra visszatáncolt Sienna Millerhez és állítólag csodás karácsonyt töltöttek együtt Law három gyerekével együtt Barbadoson. Ekkor 2011-ig húzták, majd szétmentek. 

2012-ben Jude Law kivételesen nem egy celebnővel jött össze, hanem Ellen Crawshaw öltöztetővel, akivel a Dom Hemingway forgatásán ismerkedett meg. Ennek a kapcsolatnak is vége lett, utána Ruth Wilsonnal fotózták le – akivel azóta is Sienna Millerhez hasonló, hol együtt-hol külön kapcsolatban vannak Law nőügyei maitt. Na, ezután jött Zimány Linda.