Oszvald Marika rajong az unokájáért, ha kell, Mikulásjelmezt is ölt, hogy mosolyt csaljon az arcára, sőt, attól sem riadt vissza, hogy az ablakon másszon be.
Fotó: Oszvald Marika
„Ez az év nagyon különleges az életemben, mert megszületett Vince unokám. Azt tervezem, hogy barátságos Télapó néninek öltözöm a kedvéért, imádom a humort és a játékosságot, így ez könnyedén belefér. Remélem, hogy nem ijesztem majd meg. Apukám mesélte, hogy ő is beöltözött gyerekkoromban Mikulásnak, és én nagyon rácsodálkoztam, amikor belépett a szobába. Aztán rögtön észbe kaptam és mondtam neki, hogy: Mikulás bácsi, én jó voltam!” – emlékezett vissza a művész, aki igyekszik minden pillanatot megélni.
„Nagyon szeretek vele lenni, dajkálni őt, viszont már egyre súlyosabb. A vállamban van egy kis rotátorköpeny probléma, emiatt és a korábbi ízületi bajaim miatt elkezdtem egy gyógynövényes regenerálókúrát, ami nagyban elmulasztotta a fájdalmamat. Csupa olyan gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító van benne, amit már időszámításunk előtt is használtak, egyiptomi és kínai receptúrákban. A fűzfakérget a reuma ellen, az indiai tömjénfát a gyulladás kezelésére, a violát az ízületi bajokra.
Jól érzem magam a bőrömben, így tényleg minden mókában benne tudok újra lenni, akár az ablakon is bemászom Mikulásjelmezben is.
Visszakaptam a mozgásom és a szabadságom, ami nem csak a munkámhoz, de a boldogságomhoz is kell. A játékosság nem áll távol tőlem, még 70 éves koromra is megmaradtam gyereknek egy bizonyos fokig. Koncentrálok is rá, hogy ez ne vesszen el, hiszen akárhány éves az ember, játszani mindig jó” – mesélte a színésznő.
(Borítókép: Oszvald Marika)