Gazsi Gizella jósnő, életviteltanácsadó szerint 2023 a 7-es év, vagyis a változások, megújulás, megtisztulás éve. A sztárjósnő szerint nagyon fontos, hogy az érzelmeinket, a szerelmet is ennek megfelelően fejezzük ki.
„Nagyon sok válás, szakítás volt tavaly és tavaly előtt is. A pandémia rengeteg mindent előidézett. Azzal az emberrel kellett együtt élni, akit szeretünk, de más az együttélés úgy, ha eljárunk dolgozni is, amiből hazaérve megéljük a szép perceket. Ha össze van zárva két ember, aki szereti egymást, az sok mindent befolyásol. Akkor azt is meglátod a másikban, amit nem szeretnél. A feszültség. Mert nincs szabaság. Ezért volt ennyi válás, szakítás. A sztárvilágban is és sajnos még lesznek is. Ha empatikusak lennének egymással, mindez nem lenne így. Erre kellene odafigyelni. A sztárokra jellemző, hogy szakítanak, aztán meg úgy érzik, hogy mégis együtt kellene folytaniuk. Lesz egy pár ilyen kapcsolat még. Lehet, hogy lesznek állapotosak is, de meg kellene gondolni, hogy ebben az időszakban érdemes-e babát szülni, de én azt mondom, hogy óvatosabbnak kellene lenni” – magyarázta a TV2-nek Gazsi Gizella.
(Borítókép: szakítás. Illusztráció: Getty Images)