Az úgynevezett cancel culture, magyarul eltörlés kultúra több éve indult világhódító útjára. Azóta is számos közismert embert hallgattatnak és lehetetlenítenek el a sarkalatos véleményük vagy bicskanyitogató botrányaik miatt. Nem egy esetben előfordul, hogy bizonyítatlan vádakra alapozva túl hamar ítélkeznek egyes személyek felett, akik így pletykák miatt veszítenek el munkát, a jó hírüket pedig aláássák. Szép számmal vannak azonban olyanok is, akik megérdemelten kerülnek süllyesztőbe. Mutatjuk, 2023-ban kiket „törölt” el a publikum.

Danny Masterson

Az Azok a 70-es évek show című 1998-as sorozat sztárját múlt szeptemberben 30 év börtönbüntetésre ítélték két nő megerőszakolásáért. A színésszel majdnem együtt bukott a publikum szemében Ashton Kutcher és Mila Kunis, a házaspár ugyanis a férfi ítélete után levelet küldött a bírónak, hogy támogassák a barátjukat. A tettük hatalmas negatív visszhangot keltett, így kénytelenek voltak nyilvánosan magyarázkodni és elnézést kérni. Az esetről egy korábbi, az alább látható paparazzinkban számoltunk be.

Jonah Hill

Miután a színész volt barátnője, Sarah Brady azzal vádolta Hillt, hogy „érzelmileg bántalmazó” és „nőgyűlölő nárcisztikus”, a Zoey 101 című szitkom sztárja, Alexa Nikolas is előállt a színészt érintő vádjaival.

„Én is elolvastam Sarah Brady posztját Jonah Hillről. Csak annyit tudok rá mondani, hogy amikor 16 éves voltam, meghívtak egy házibuliba Justin Longs házába. Hill az ajtóhoz csapott és lenyomta a nyelvét a torkomon. Annyira megdöbbentem, hogy lelöktem magamról és berohantam a házba” – idézte fel az emlékeit a színésznő, akinek a vádjait Hill ügyvédjei cáfolták és kitalációnak nevezték.

Abel „The Weeknd” Tesfaye

A The Weeknd művésznéven elhíresült rappert az HBO The Idol című műsorában vállalt színészi és alkotói szerepéért hurcolták meg az X-en. A rajongók nemcsak Tesfaye színészi teljesítményét tartották vállalhatatlannak, de magát a műsort is a valaha készült egyik legrosszabbnak ítélték. Súlyos kritikákat kapott a szexista és ellentmondásos dialógusai, valamint az indokolatlan szexuális elemek miatt.

Elon Musk

Elon Musk jó ideje élő boxzsákként szolgál az interneten trollkodóknak. Legutóbb tavaly érte el őt az eltörlés kultúrája, miután hatalmas felháborodást váltott ki az akkor mg Twitter néven futó X felvásárlásával és az ezzel együtt járó tömeges kirúgásokkal.

A techmágnást ezúttal azért zárta ki a publikum, mert a közösségi felületein „tényleges igazságként” támogatja az antiszemita bejegyzéseket. Musk megjegyzéseit nemcsak az internet, hanem a Tesla befektetői, sőt még a Fehér Ház is kritizálta. Több hirdető, például a Disney, a Warner Bros és a Lionsgate is közölte, hogy visszavonja reklámjait az X-ről.

Justin Timberlake

Justin Timberlake hírneve azután kezdett mélyrepülésbe, hogy az exe, Britney Spears kiadta a The Woman in Me című memoárját, benne egy elég combos részt rászánva egykori kapcsolatára. A könyvben az énekesnő felfedte, hogy egy alkalommal teherbe esett, ám volt párja mondhatni kényszerítette őt az abortuszra.

Az internet népe azóta rosszallással tekint vissza Timberlake korábbi tetteire, kezdve azzal, hogy nyilvánosan beszélt a médiának a Spears-szel való szexuális kapcsolatáról, egészen odáig, hogy látszólag az énekesnő népszerűségét és a kapcsolatukat használta fel a szólókarrierje fellendítésére. A Cry Me a River című dala például egy félrelépő partnerre utal, a klipben pedig egy Spears-hasonmás szerepel.

Doja Cat

A saját rajongóinak szidásától kezdve a divatbakikig Doja Cat tavaly több olyan baklövést is elkövetett, amelyek miatt az Instagram-követői száma félmillióval csökkent.

Az énekesnő körül utoljára akkor bontakozott ki kisebb botrány, amikor októberben feltöltött a közösségi oldalára egy képet egy pólóban, amelyen a kétes hírű internetes komikus, Sam Hyde látható puskával a kezében. A rajongók gyorsan hangot adtak aggodalmuknak és kritizálták, hogy Doja Cat látszólag támogatja a rasszista és szexista nézetek terjesztéséről hírhedt figurát.

(Style)

(Borítókép: Justin Timberlake és Doja Cat. Fotó: Getty Images)