Kovács László, a Magyar Vendéglátó Ipartestület elnöke szerint az általános olyan káros és pontatlan, mintha ő azt mondaná, hogy hülyeségeket beszél a rádiós.

„Ma már senki sem lehet biztos abban, ha nutellás palacsintát kér a büfében, akkor nem csak egy silányabb, mogyorókrémes desszertet adnak neki. Ma már szó szerint divattá vált becsapni a vásárlókat.

Bezáratom az összes büfét, aki azt ígéri, és mégsem igazi Nutellával árulja a palacsintát

– fogalmazott élő adásban Bochkor Gábor, majd meg is fenyegette a csaló büféseket azzal, hogy van ismerőse az illetékes hivatalnál, és ha kell, azonnal feljelenthet bárkit.

A kijelentés és a fenyegetés hamar eljutott a balatoni büfésekhez is.

Olvastam a hírt, de nem hallottam az adást, mert nem Bochkorék hanem Sebestyén Balázsék műsorát szoktam hallgatni

– szúrta oda Szili Zsolt, Zamárdi egyik partközeli büféjének üzemeltetője, aki sértve érzi magát Bochkor Gábor általánosító bírálata miatt.

A Blikk tesztjéből kiderül, hogy a Szili Zsolt által üzemeltetett büfében nem nutellás, hanem mogyorókrémes palacsintát kínálnak és így is szerepel az étlapon a desszert.

„Nem érné meg a márkás olasz krémet használni, mert a sokszorosába kerül, mint az egyszerű mogyorókrém, ár-értékarányban nekünk nem jó. Drágábban kellene adnom a palacsintát, azt meg a vendégek nem díjaznák” – magyarázta a büfés.

Ahol pedig mégis eredeti Nutellát használnak, ott a büfés büszke is erre.

„Tényleg az van benne.

Néha megkérdi egy-egy vendég, azt szoktam nekik mondani, ha nem az, a fejemre boríthatják a tányért

– mondta el a portálnak Élő Gábor, egy másik balatoni büfé üzletvezetője.

„Ha néhány vendég rákérdez, akkor biztosan volt rossz tapasztalatuk. Tudom én is, hogy vannak, akik trükközni próbálnak, ők inkább szerencsejátékosok, nem vendéglátósok, azt gondolják, így majd egy nyár alatt meg lehet gazdagodni. Hát, nem. Én 35 éve vagyok itt, és csak úgy boldogulhatsz, ha elégedett a vendég és visszajár. A Nutellát pedig szinte mindenki azonnal meg tudja különböztetni a sima mogyorókrémtől” – tette hozzá az üzletvezető, aki szerint van alapja a vádaknak, de az általánosítást visszautasítja.

Ugyanígy gondolkodik Kovács László, a Magyar Vendéglátó Ipartestület elnöke is.

Az általánosítás olyan káros és pontatlan, mintha én azt mondanám, hogy minden rádiós hülyeségeket beszélt.

Pedig én tényleg kedvelem Bochkor műsorait. Legalább annyira, mint a Nutellát” – mondta el a szakember.

A Nébih sajtóosztálya a Blikkel azt közölte, hogy az ellenőrzések során – az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások mellett – kiemelt figyelmet fordítanak a helyettesítő termékek használatára és a fogyasztók megfelelő tájékoztatására is. Kiemelték, hogy az ilyen termékek használata nem tilos, ha a vendéget erről tájékoztatják, így a vállalkozás akkor követ el mulasztást, ha például tejföl helyett „pusztafölt” tesz feltétként a lángosra, de az étlapon „tejfölös lángosként” kínálja azt.

Ezt hangsúlyozta a Magyar Vendéglátó Ipartestület elnöke is, aki elfogadhatatlannak tartja, ha bárhogyan is félrevezeti a vendéglátó a vendéget.

„Nem korrekt, ha tejföl helyett növényi pótlékot tesznek a lángosra. Ami csak olyan, mint a tejföl, az nem tejföl. Akkor már inkább írja ki büszkén az étlapra az üzemeltető, hogy vegán föl vagy hasonló, és a vendég eldöntheti, ilyet kér vagy igazit.

Én biztosan az igazit választanám, és egy harapásból megmondom, mi van rajta

– mondta Kovács László.

(Blikk)

(Borítókép: Bochkor Gábor Fotó: Kaszás Tamás/Index)