Csütörtöki hírösszefoglalónkban még: ez okozta Peller Mariann válását, Marsi Anikó elárulta milyen anyagi körülmények között él.

Ambrus Attila

A viszkis rabló, vagyis Ambrus Attila a Mutasd magad! című műsorban idézett fel egy kínos történetet arról, hogy milyen is volt a két éve elhunyt Berki Krisztiánnal együtt játszani az Ázsia Expresszben.

„Az elején nagyon jóban lettünk, de kint Vietnámban csúnyán összevesztünk, két nap után majdnem haza is jöttem” – emlékezett vissza.

„Nem tartotta be dolgokat...Helyretettem, mert a többi versenyzőt is átverte, azt mondta nekik, ha odaadják az érmeiket, visszaoszt nekik a nyereményből, de ez soha nem történt meg.

Krisztián hozta a formáját, engem is több millióval lehúzott, de én tudtam, hogy átver.

A többi versenyző viszont a mai napig haragszik rá. Maradjunk annyiban, hogy én is mínusszal jöttem ki a műsorból” – fogalmazott Ambrus.

Az interjú eljutott Berki Krisztián édesanyjához is, aki nem érti miért kell fia halála után két évvel ilyen történetekről beszélni.

„Nem találom a szavakat! Hát, miért kell ezt csinálni a fiammal? Két éve meghalt már, miért kell így beszélni róla? Én csak szeretném, ha végre békén hagynák őt...” – mondta el a Borsnak az egykori bulvárhős édesanyja.

Ambrus Attila reagált a megjegyzésre és kiemelte, hogy ő nem haknizik a történettel, csak a műsorvezető hozta fel és ha már szóba került, akkor elmondja az igazat.

„Tudom, hogy Krisztián már nem tudja megvédeni magát, és jogos észrevétel az édesanyjától, hogy fájdalmas neki ezt hallani, de sajnos, az igazság az igazság” – magyarázta az egykori viszkis.

„Az édesanyjával kapcsolatban pedig az a meglátásom – minden tisztelettel a hangomban –, hogy

ha Krisztián rendesen lett volna nevelve, nem lesz belőle fehérgalléros bűnöző. Nem csap be másokat, nem húzza le a pénzt mindenkiről…

– tette hozzá Ambrus Attila.

Peller Mariann

Peller Mariann 2022 októberében tudatta a szomorú hírt az Instagram-oldalán, miszerint tizenkét év után úgy döntött, kilép a házasságából. Mivel a férjével, Juni Györggyel óriási volt a szerelem köztük, az ismerőseiket is váratlanul érte a szakításuk.

A válópert azonban nem indította el a pár, mert családjuk érdekében helyre akarták hozni a kapcsolatukat. A próbálkozásaik azonban kudarcba fulladtak, ez pedig nagyon megviselte a műsorvezetőt, aki pszichológus segítségét is kérte. Peller Mariann sokáig házasságáról vagy annak felbontásáról nem nyilatkozott, néhány héttel ezelőtt azonban megtörte a csendet, amikor a Csőrike nem hal meg című, a férfi-női kapcsolatokról, tabu témákról szóló előadás premierje után saját tapasztalatai alapján fogalmazott meg érdekes gondolatokat.

Keresem a válaszokat az életre, és lehet, nem ez a megoldás, de nem lenne jó, ha nem élnénk egyfolytában együtt a párunkkal, és külön is töltenénk bizonyos időszakokat?

– tette fel a kérdést.

„Így minden találkozás ünnep lenne, és a hétköznapi mókuskeréknek sem a párkapcsolat látná kárát, hiszen a különféle feladatok közötti egyensúlyozás, a munka, a gyerekek körüli teendők nincsenek mindig jó hatással a kapcsolatra” – tette hozzá a Story Magazin szerint.

Lehet, hogy ezért megköveztek, de az utóbbi időben azon töprengek, mennyivel jobb lenne, ha a házasságok nem örökre szólnának, hanem mondjuk ötévenként újratárgyalhatnánk őket.

Hiszen ennyi idő alatt sokat változunk, fejlődünk, reagálunk az élet adta körülményekre. Nem az esetleges kikacsintás lehetősége miatt csinálnám ezt, hanem mert olyan gyakran előfordul, hogy egy házaspár ellentétes irányba fejlődik, esetleg valamelyikük egyáltalán nem változik, a másik fél pedig igen” – fűzte tovább gondolatát és kifejtette, hogy szerinte ezek a tabuk már rengeteg kapcsolatot tettek tönkre.

A műsorvezető úgy látja, hogy a férfiak életében még inkább jelen van az érzelmek eltitkolása.

Nekik nem feltétlenül engedték meg az előző generációk, hogy kimutassák az érzéseiket.

Ezért egy részük egyáltalán nem tanulja meg megfelelően verbalizálni az érzéseit, inkább elfojtja. Bizonyos szempontból ők életük végéig kisfiúk maradnak” – jelentette ki Peller Mariann.

Marsi Anikó

A TV2 kétgyermekes műsorvezetőnőjétől nem áll távol a spórolás, hiszen gyerekkorában ebben nevelkedett. Ma már országosan ismert televíziósként nem kell aggódnia az anyagiak miatt, de így is mindig meghúz egy határt vásárlásai során.

„Megteremtettem magamnak a kényelmesebb körülményeket, de soha nem felejtettem el, honnan jöttem.

Sem akkor, sem azóta nem hozott lázba egy Gucci táska vagy egy méregdrága cipő.

Megtehettem volna, mert az első férjem, Palik Laci mellett is mindig anyagi biztonságban voltam, de nem költöttem luxusmárkákra, mert teljesen feleslegesnek tartottam” – árulta el a Story Magazinnak, majd hozzátette, hogy fiaitól sosem sajnál semmit, annak ellenére, hogy nagyon figyel az anyagiakra.

„Ha viszont például a fiúk lazacot akarnának enni, arra soha nem sajnálnám a pénzt” – fogalmazott.

A tévés már új házasságban él Gyarmati Gábor mellett, akivel közösen vágtak bele egy építkezésbe Budapesten, aminek során gyakran sajátkezűleg dolgoznak, hogy ezzel is spóroljanak. Azonban tudja, hogy nem kell aggódni, mert volt férje nagyon jó apa és tudja, ha bármi történne vele, Palik László akkor is gondoskodni fog gyermekeiről.

„Egy pillanatig nem kell aggódnom amiatt, hogy ha velem történne valami, mi lesz a fiúkkal. Ha ezt nézem, meg persze, azt is, hogy dolgozom, elmondhatom, nincs rajtam anyagi nyomás, de nem is dúskálok a földi javakban” – jelentette ki.

(Borítókép: Ambrus Attila. Fotó: Labancz Viktória/Viasat3)