Csúnya véget ért a két egykori villalakó barátsága, már a bíróságot is megjárták.

Baukó Éva

Baukó Éva és Alekosz kapcsolata a korábbinál is jobban elmérgesedett, ezúttal a bíróságon néztek farkasszemet. Éva egy exkluzív interjú során elárulta, legszívesebben már pofon vágná Alekoszt, aki beperelte őt és ügyvéddel érkezett a tárgyalásra.

Az ügy Baukó Éva szerint akkor kezdődött, amikor tavaly Alekosszal mindkettejüket meghívták az Ázsia Expressz című műsorba, miután viszont aláírta a szerződést, Alekosz felháborító üzeneteket kezdett küldözgetni neki, melynek miatt ő úgy döntött, hogy nem szeretne szerepelni a műsorban. Az egykori villalakó szerint Alekosz nem úgy bánik a nőkkel, ahogy kellene és a műsorban párjával, Rékával is felháborítóan viselkedett.

Ezt követően Baukó Éva több elképesztő, Alekoszról szóló történettel is találkozott az interneten. Az egyik ilyen beszámoló szerint 2009-ben Alekosz zaklatott és egy táncóráról egészen hazáig követett egy 14 éves lányt, melyből aztán később rendőrségi ügy is lett. Ezen Éva annyira felháborodott, hogy mélyebben is elkezdett utánajárni a történteknek. Az egykori villalakót aztán több lány is felkereste, akik azt állították, hogy Alekosz velük is tiszteletlenül bánt, pedig még csak 15 év körüliek voltak. 

Baukó Éva szeretne kiállni a nők mellett és úgy gondolja, hogy egy ilyen embert nemcsak a médiának, de az egész társadalomnak ki kellene vetnie magából. Elárulta, hogy ő nem yitott a békülésre, mert nagyon erős az igazságérzete, nem kizárólag maga miatt állt bele az ügybe, fel akar szólalni nőtársai és az egész társadalom mellett, még akkor is, ha esetleg elveszíti a pert, amit Alekosz indított, mert Baukó Éva megsértette a jó hírnevét azzal, hogy az ügyekről posztolt.

Az ügyben Alekosz egyelőre nem nyilatkozott. A felkeresésre azt válaszolta, legközelebb a szeptemberi nyílt tárgyalás után kíván beszélni a történtekről. A nyílt tárgyaláshoz egyébként maga Alekosz ragaszkodik, mert úgy véli, ott ki fog derülni az igazság.

Szabó András

Szabó András, ismertebb nevén Csuti igyekszik nagyon tudatosan nevelni Kulcsár Edinával közös gyermekeit, Ninát és Medoxxot, akik még nem járnak iskolába, de az üzletember szerint már igénylik a tanulást.

Csuti elmondása szerint ösztönösen talált rá olyan módszerekre, melyekkel sikerült megtanítania a fejben számolást ötéves kisfiának, Medoxnak. Felidézte, hogy neki is rengeteget segített, mikor kiskorában édesapja már az iskolakezdés előtt segített neki elsajátítani a fejben számolás alapjait, majd kifejtette, hogy milyen különös módszerekkel próbálja oktatni gyermekeit.

Az apuka emellett fontosnak tartja a rajzolást és a színekkel való játékot is, míg a betűkkel való megismerkedést szivacs-betűk segítik, melyeket Csuti a csempére dobál, a kicsik pedig úgy állítják sorba őket, hogy értelmes szavakat adjanak ki.

(Borítókép: Baukó Éva. Fotó: Velvet)