Kelemen Anna
Az egész világot megdöbbentette a hétvégi Donald Trump elleni merényletkísérlet, így Kelemen Anna sem hagyhatta szó nélkül a történteket. Donald Trump már jól van és ott lehet a republikánus párt jövő heti jelölőgyűlésén, de nem ő az első híresség, aki ellen merényletet követtek el.
Donald Trumpot kiengedték a kórházból: 5+1 közismert személy, aki ellen merényletet követtek el
A playmate azonban nem hazudtolta meg önmagát, úgyhogy a véleményét úgy fejtette ki, hogy mellé egy fotót posztolt magáról, amelyen csak egy „Elnökválasztás” felirat takarja bájait.
„Már csak az a kérdés, hogy milyen arányban nyeri az elnökválasztást Trump” – írta a posztja alá Kelemen Anna.
„Egy ideje Biden jelenléte egy távoli galaxisba vész, míg a ma történtek bizonyítják, Donald Trumpon a golyó sem fog” – tette hozzá a playmate. Kelemen Anna a felnőtt tartalomgyártás elmúlt húsz évének minden jelentősebb változásánál jelen volt.
Kelemen Anna: „Szeretem a latexet, de hogy valakit elverjek, ahhoz nem mindig van kedvem”
Szabó András
Csuti barátnője, Sudár Bianka 2018-ban a Miss Balaton döntőse volt. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy aki ilyen magasra jut egy szépségversenyen, annak elég kiállnia a kamerák elé és máris jönnek a milliók. A Tények Plusz riportjából azonban kiderül, hogy a valóságban ez egyáltalán nem így van. Csuti üzletébe betörtek és jelentős anyagi kárt okoztak neki, miközben a biztonsági szolgálat tétlenül nézte; most az ellopott pénz után nyomoz.
Csuti nem volt elég óvatos: lenullázták, most fut a pénze után
Sudár Bianka például a Miss Balaton alatt egy elektronikai termékeket gyártó cégnél dolgozott.
„Értékesítési részlegen dolgoztam, amit nagyon szerettem. Onnantól tudtam, hogy értékesítés vagy marketing, mindenképp szerettem volna emberekkel kapcsolatot tartani” – fogalmazott Sudár Bianka, aki sikerei után sem akart felállni az íróasztal mögül, mert mindig is az volt a célja, hogy egy olyan munkája legyen, amiből stabilan meg tud élni, és ami biztos. A szépség jelenleg egy marketingügynökségnél dolgozik, árajánlatokat, megrendeléseket készít. Nemzetközi gazdálkodás, majd nemrég pedig vezetés és szervezés szakon diplomázott.
„Mindenképpen szeretnék saját vállalkozást. Nekem egyébként a szüleim is vállalkozók, Csuti is, úgyhogy én mindenkitől ezt a szemléletmódot látom” – tette hozzá.
Polyák Lilla és Gömöri András Máté
Polyák Lilla és 16 évvel fiatalabb férje, Gömöri András Máté tavaly nyáron Kanadába költöztek világot látni és kipróbálni magukat külföldön. A színész házaspár kezdetben sok nehézségbe ütközött, de egy év elteltével sikerült kialakítaniuk a kinti életüket. Most azonban mindketten hazatérnek – derül ki a Blikk beszámolójából. Kanadában kapott lehetőséget Gömöri András Máté.
Polyák Lilla és Gömöri András Máté közös házukat árulja
A sztárpár elárulta, hogy Torontó minden eddigi várakozásukat felülmúlta, nagyon szerettek ott lakni. Polyák Lilla karrierje is remekül alakult, online énekórákat adott, a zenekarával is fellépett, illetve egy nagyszabású ABBA Tribute Show-ban is szerepelt. Férjét pedig felvették az ottani Seneca College-ba színész szakra, ráadásul nagyobbik fiúk Amerikában tanult, így hozzá is közel lehettek.
Azonban a sztárpárnak gyakran honvágya van, hiszen az itteni életüket is szerették. Polyák Lilla korábban többször is hazarepült egyedül a munkái és a színház miatt, de most mind a ketten összecsomagoltak, igaz, mint kiderült csak két hétre. A páros elárulta, hogy a közös zenés estjük, forgatások és podcastműsorok miatt érkeztek Magyarországra és hamarosan zenés élménybeszámolót tartanak a külföldi életükről Szeretettel Kanadából címmel.
(Borítókép: Kelemen Anna. Fotó: Szécsi István/Velvet)