Bíró Ica kilakoltatási ügyében új bizonyítékok merültek fel, amelyek szerint a végrehajtási eljárás jogellenes volt, és a bank is megtévesztette az énekesnőt.

A közismert énekesnő, Bíró Ica kilakoltatása körüli ügyről újabb részletek derültek ki. Bár korábban elárverezték az ingatlanjait, Bíró Ica nem adta fel a harcot, hogy visszaszerezze azokat. A  Blikk  információi szerint új bizonyítékok kerültek elő, amelyek szerint a végrehajtók és egy bank is megtéveszthette az énekesnőt.

Bíró Ica jogi képviselője, Kocsis Imre elmondta, hogy a végrehajtó jogellenesen folytatta le a végrehajtási eljárást, az iratokban pedig olyan részleteket találtak, amelyek visszaélésekre utalhatnak.

A közjegyző által kiállított felmondólevél szerint a bank azt állította, hogy Bíró Icának jelentős összegű, lejárt ügyleti kamat tartozása van. Az elszámoló levél szerint azonban az adósság valójában kevesebb összeg volt.

A bank több mint 28 ezer svájci frank nem valós elmaradásra hivatkozva mondta fel a szerződést.

Ezt egy közjegyző is okiratba foglalta, és egy másik közjegyző engedélyezte a követelések végrehajtását” – magyarázta Bíró Ica jogi képviselője. Hozzátette, hogy a banknak először az adós elmaradt tartozására kellett volna elszámolnia az összeget, ami Bíró Ica esetében 8002 svájci frank volt.

Kocsis Imre szerint ha a bank ezt megtette volna, a felmondására okot adó körülmény megszűnt volna, így a felmondást érvénytelennek kellett volna minősíteni és Bíró Ica szerződését helyreállítani.

Kocsis Imre, aki a Lelkiismeret ’88 nevű szervezet alelnöke, felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a követelést megvásárló társaság a tisztességtelenül felszámolt összeget késedelmi kamatra számolta el, ami törvényellenes. A végrehajtó ennek ellenére több mint 70 millió forintot hajtott be Bíró Icán késedelmi kamat címszó alatt.

Ez a fejlemény újabb kérdéseket vet fel a végrehajtási eljárás törvényességével és a banki gyakorlatokkal kapcsolatban, amelyek továbbra is vizsgálat tárgyát képezik.

(Borítókép: Bíró Ica. Fotó: Kaszás Tamás/Velvet)