Ákos: Ide tessék figyelni, mondani akarok valamit

Tavaly mi már ikonnak választottunk téged a Velveten az október 23-i évforduló kapcsán a 20 év, 20 ikon cikkben.

Igen, tudom. 1993 lett az évem talán?

Igen. Jól találtuk el, hogy ehhez az évhez kötődik pályád legfontosabb korszaka?

Nem látok korszakokat, a pillanatban élek, korszakolni a halott művészek dolgait szokták. De nyilván vannak nálam okosabb emberek, akik kívülről nézik ezt az egészet, és tudják, mi volt értékes, meg mi nem, és mikor. A Velveten általában azt olvasom, hogy mi nem. De nem baj, ez van, az élet harc.

Rengeteg Fonogram díjat kaptál már, a VIVA pár éve életműdíjat adott neked, mi is ikonná választottunk, és most az MTV is. Nem szokik hozzá az ember ehhez a szinte folyamatos díj- és elismerésesőhöz?

Minden díj annyit ér, amennyit az, aki adja, ilyenformán a díjak egy része megalázó is tud lenni. A díjjal járó figyelem terhes is lehet, de jó irányba is terelhető. Ha egyetlen díjat kéne mondanom, aminek igazán örültem, az az év legjobb videójáért járó Mahasz-elismerés volt 1998-ban, amikor még létezett ilyen kategória. Az első saját rendezésű klipem volt az Ikon, akkor tényleg öröm volt, hogy nyert. Törvényszerű, de igazán nem lehet megszokni, hogy 22 éve véleményzáporban élek. Nagyon ritkán találkozom olyan véleménnyel, amellyel azonosulni tudok. Sokszor ember alatti vagy ember feletti lényként kezelnek.

gallery

Rólad nagyjából olyan kép alakult ki az emberekben az évtizedek alatt, hogy  egy roppant magabiztos férfi vagy, aki tudja, hogy mit akar és azt is csinálja...

Emögött rengeteg küzdelem van. De ha végre eldől bennem, hogy mit akarok csinálni, akkor rögtön kap egy irányt a dolog, és ez már húz magával. Innentől kezdve az ember vagy megy vele, vagy abbahagyja. Nem az a fajta vagyok, aki feladja. Ha elhatározom, akkor végigviszem. De előtte, sőt közben is rengeteg kétely és vívódás van bennem.

Ez a vívódás miért nem jelenik meg abban, ami végül létrejön?

A színpadra nem lehet úgy fellépni, mintha ott se lennék. Nincs ott helye olyan embernek, aki nem tudja, mit akar, vagy esetleg nem is akar semmit. A színpadi létnek az a lényege, hogy „ide tessék figyelni, mondani akarok valamit”. Persze lehet, hogy nem is akarnak mondani semmit, de az „ide tessék figyelni” gesztusa alapkövetelmény. Ezekből a határozott gesztusokból mára paródia lett, pedig ahhoz, hogy az ember színpadra lépjen, kell karizma. Van olyan mai előadó, aki már ettől a szótól is megsértődik.

Akiket te idegesítesz, azok szerinted mit nem bírnak benned?

Kedves kérdés, ezt tőlük kéne megkérdezni. Lehet, hogy pont a határozottságot, ami pedig sok vívódás árán jön létre. De majd a kommentelők elmesélik itt, a cikk alatt. Miért ne fejthetnék ki a véleményüket? Ilyenkor lehet törleszteni. Ha bárki hírnévre vergődik egy ilyen kis országban, az sokakat idegesít.

Talán mi magyarok egy másik magyar embertől nehezen vesszük, ha ilyen nagy formátumú személyiségként jelenik meg, mert úgy érezzük, hogy ha ő is magyar, akkor neki is velünk egy szinten kéne lennie.

Száznyolcvan centi vagyok, ez nem olyan  nagy formátum. Ha mondjuk egy külföldi, nagyjából a mienkkel egyező műszaki igényű előadásra húszezer forintba kerül a koncertjegy, akkor rohannak az emberek, és fél óra alatt elfogy az összes. Ha mi hétezerért adjuk a koncertbelépőt, akkor takarodjak a francba, minek képzelem magam. Így megy ez.

gallery

Negyvenéves elmúltál, Magyarországon szinte példátlan karrier áll a hátad mögött. Mi az, amire ez a tapasztalat megtanított?

Tapasztaltam pár dolgot, de nem érzem magam tapasztaltnak. Az irígységre, a siker nyomában járó gyűlöletre nem készíti fel az embert semmi. Ha okoskodsz, mert segíteni akarsz valakinek, az rögtön elköveti az összes hibát, amitől meg akartad óvni.

Még a hit témájába szeretnék belemenni. Beszélhetünk erről?

Szívesen.

Mondd el, hogy milyen vallású vagy, miben hiszel!

Nem kaptam vallásos nevelést, de mindig is hittem, ez sok dalomban megjelent, elég talán A Megváltó címűt felidézni tizenkilenc évvel ezelőttről. Abszolút világi ember vagyok, de szeretném hinni, hogy a sok lehetőség között van egy jó irány, ez indított a hitem gyakorlására. A családommal évek óta a pasaréti templomba járunk, meg időnként Máriaremetére. Katkónak kereszteltek, római kaotikus vagyok. (nevet) De nem akarom ezt kitűzőként viselni, számomra ez tök természetes. Éppolyan gyarló vagyok, mint bárki más, vágyakkal, bűnökkel, de van egy mérce az életemben, amihez igyekszem tartani magam. Ennyi az egész. Nem túl hálás dolog erről beszélni, mert a tömegmédia alapvetően vallásellenes, a hívőket ájtatoskodó idiótaként vagy fanatikusként igyekszik láttatni. Vannak ilyenek is, persze, de a valós összkép ennél sokkal emberibb. Minden világnézet a vallás közösségi mintáit veszi alapul. Ahogy ma lejöttem a Gödörbe, teljesen egyformán különböző fiatalokat találtam itt: ugyanazokkal a fekete fülkarikákkal, ugyanazokkal a tetkókkal, ugyanazzal az öltözködési stílussal. El akarnak különülni, kívülállónak érzik magukat, közben tökegyformák, mint minden szubkultúra. A közösségigény, a hitre való éhség mindenkiben benne van, de szerintem ez közös eszmények nélkül iránytalan.

Valamilyen szinten minden közösségi élmény spirituális.

Ez igaz, ezért működnek ezek a közösségek. De valódi lelki mozzanat nélkül, például egy koncerten maximum annyi van, hogy jó hangosan szóljon a lábdob. Az mondjuk jó is!