Bár három éve még bőszen hajtogatta, nem vetkőzik többé, mert gyereket akar, amint bejelentette válását, Szentiványi Hajnalka újra egy férfimagazin címlapján kötött ki, persze ruha nélkül. A 27 éves modell harmadjára vetkőzött a CKM-nek, most éppen Nagyváradi Mercédesszel pózolt, akit ő, Éder Krisztián és AFC Feka választott győztesnek a CKM Címlaplány versenyen.

Az elején sosem kellett róla beszélni, mert mindig egyértelmű volt, hogy továbbjut. Ahogy fogytak a versenyzők, rá kellett jönnünk, hogy nem tudunk belekötni. Olyan csajt kerestünk, aki nemcsak hogy jól néz ki, de benne van a dög” – méltatta a CKM Címlaplány verseny győztesét, Nagyváradi Mercédeszt a lapnak adott interjújában Dundika, aki AFC Fekával és Éder Krisztinnal ült a zsűribe, hogy együtt döntsenek a megmérettetésben résztvevőkről.

Olyanok voltak, mint két jó barát

Miután Szentiványi Hajnalka 2005 és 2008 júniusa között egy híján annyi címlapot szerzett magának, mint ahány gyereke Angelina Jolie-nak van, az új címlap nem tűnik olyan váratlannak. Pedig valójában az, mert Dundika két éve egy férfimagazinnak sem vetkőzött, amit korábban azzal indokolt, a gyermekvállalás nem fér össze az aktfotózással. Csakhogy közben a helyzet változott, mert hiába dolgozott férjével az utódon rendületlenül, erőfeszítésüket nem koronázta siker, a pár nyolcéves kapcsolatát pedig egy válókereset zárta le.

Az énekléstől a lemezlovasság felé forduló playmate-nek így újra van ideje magára, meg a férfimagazinokra, ezért gyorsan le is vetkőzött a CKM-nek, amelynek Ördög Nóra talán-férje, Nánási Pál fotózott. Mint a lap interjújából kiderült, bár Nagyváradi Mercédesz eleinte tartott a közös fotózástól, végül nagyon jól érezte magát, amit a győztes a következőképp indokolt: „Azt hiszem, a képeken is látszódik: olyanok voltunk, mint két jó barát, akik nagyon közelről ismerik egymást.”