Schobert Norbert legkisebb gyerekével mindent teljesen máshogy szeretne csinálni: többet lesz otthon, pelenkáz és büfiztet. Megtudta, milyen a siker és a kudarc, és lánya lett a legjobb barátja.

„Szétszakadok, tényleg szétszakadok” – mondta el a Velvetnek Schobert Norbert, amikor arról kérdeztük, hogyan birkózik meg egyszerre harmadik gyereke születésével és a cégvezetéssel. Mint kifejtette, felesége, Rubint Réka mindig sokat segített neki – „ketten mindig erősebbek vagyunk” – ám érthető okokból ő most mással van elfoglalva. „Most mindent én csinálok egyedül. Ahol meg kell jelenni, oda én megyek, a forgatásokkal is rengeteg munka van, csakúgy, mint a termékfejlesztéssel, a klinikai vizsgálatokkal és a cégirányítással."

Legkisebb fia, Zalán megszületése óta a fitnesz-apostol reggel 6-kor kelt, futott fél órát, majd bement a kórházba, ahol délig maradt szeretteivel, aztán elment dolgozni, munka után pedig visszament a kórházba. "Amikor kihozták a műtőből, a kezembe adták, én meg fogtam a kis fejét, és éreztem, hogy olyan illata van, mint Rékának. Imádom.” Elmondása szerint csak azt bánja, hogy előző két gyereke születésénél nem volt ennyire észnél.

„Találkozik első alkalommal a lányom a kisfiammal, és azt mondja neki: Zazu, köszönöm, hogy vigyáztál anyára. Hát hogy mond ilyet egy hét éves kislány? Majdnem elsírtam magam. És ezeket a dolgokat 7-8 évvel ezelőtt nem vettem észre, mert nagyon felszínes voltam: rohantam, szerepeltem, csináltam, minden jól ment, elég sokat elértem, és pont emiatt nem volt időm megélni a pillanatokat.”

Hozzátette, felesége nem volt könnyű helyzetben az utóbbi hónapokban, mert, mint mondta, Magyarországon, ha valaki egészséges életmóddal foglalkozik, akkor állandóan jól kell kinéznie, fittnek kell lennie – az influenza is tilos –, gyönyörű, egészséges gyereket kell szülnie, de közben, ha azt mondja, hogy nem hízott el, akkor mégis utálják. „Ha a gyereket nem mutatod meg, akkor azt mondják, biztos torzszülött, elindul a találgatás, megjelennek a kikényszerítő cikkek. Ha viszont megmutatod, akkor „fúj, magamutogató büdös celebek”. Na ettől kímélem én most meg Rékát azzal, hogy én nyilatkozom helyette.

Az update-atya állítja, mindent másképp fog csinálni, mint az előző két alkalommal: szeretne többet otthon lenni, pelenkázni, etetni, büfiztetni. Meggyőződése, hogy eddigi életútját karmikus szempontból fontos volt végigjárnia, hogy megtudja, milyen érzés a siker, és milyen a kudarc. Schobert kifejtette: meglepő, de lánya lett a legjobb barátja, és későn érő típusként csak mostanában értette meg, hogy ő jelenti a biztonságot gyerekeinek.

„Nekem nem volt apám, de szerintem az apa nagyon fontos. Ha bármilyen szörnyűség ér, én mindig a meghalt nevelőapámhoz imádkozom, nem a Jóistenhez, vagy az édesanyámhoz. Az anya a szeretet, az apa a biztonság. És van ilyen, hogy kicsit el akarod hinni: akihez imádkozol, tényleg hallja, amit mondasz, és lepacsizza neked Szent Péterrel, hogy jó legyen.”