Nádai Anikónak és Istenes Bencének nyolc hónapra volt szüksége ahhoz, hogy be merjék vállalni kapcsolatukat a nyilvánosság előtt. A VV4-es Nádai egyébként a műsor vége óta is a RTL Klubnál dolgozik, sőt a jövőben is komoly lehetőségei lesznek a csatornánál. Ennek megfelelően lelkesen és szorgalmasan dolgozik, és még haknizni is jár, mert sokan szeretik.

Nádai Anikó exvalóvilágos és Istenes Bence műsorvezető nyolc hónap után beismerték: tényleg együtt vannak, sőt együtt is élnek. Először tavaly májusban jelent meg a hír, hogy a Nyugati pályaudvarnál smárolnak, aztán Istenesnek megvolt VV Zsófika is, vagy mégse. Istenes Bence az RTL Klub Reflektor című magazinműsorában azt mondta, eddig azért nem erősítették meg a híreket, mert ő maga tucatszor megégette már magát, amikor nyíltan vállalta magánéletének fejleményeit.

Másrészt azért is titkolóztak, mert a kapcsolatukban voltak hullámvölgyek, amikor a sok munka miatt nem tudtak eleget találkozni, előfordult, hogy egy kicsit elhidegültek egymástól. Most viszont nagyon komoly a dolog, hiszen másképpen ugyebár nem is nyilatkozott volna róla Istenes Bence. Jó, nyilván a Blikk friss csókolózós képének is köze van a vallomáshoz.

Az RTL Klub számít rá

Nádai Anikó cikkünk írásának időpontjában még nem nyilatkozott a kapcsolatukról, azt a hiánypótló információt viszont megtudtuk, egyelőre sok szabadideje van a műsorvezetés mellett, mivel körülbelül hetente háromszor van képernyőn (VV Bécivel és VV Olivérrel váltásban) a késő esti VV-s kísérőműsorban, a BeleValóVilágban.

„Folyamatosan tervezgetek, hogy mit szeretnék csinálni, de úgy néz ki, hogy az RTL Klub számít rám a továbbiakban is, nem feltétlenül műsorvezetés terén, akkor is, ha vége lesz a VV5-nek februárban. Nem mondhatok részleteket, de nagyon örülök neki, hogy bár a BeleValónak vége lesz, nem szűnik meg a tevékenységem a csatornánál” – mondta a Velvetnek Nádai, aki ennek megfelelően nem is próbálkozik más területen, más munkákkal, viszont a BeleValóval sokat foglalkozik.

Minden este érettségi

„Minden egyes adás olyan, mintha leérettségiztem volna, annyira izgulok, hogy az hihetetlen. Úgy gondolom, hogy addig jó ez a dolog, amíg megvan ez az egészséges izgalom az emberben, amíg nem égett ki ebből a szakmából. Szerintem még Lilu is izgul” – mondja. Az ex-VV-s az este 11-kor kezdődő műsor előtt már 5 órával a munkahelyén van, beül a sminkbe, a fodrászhoz, megnézi az összefoglalót és megtanulja a bekonfokat. A kérdéseket nem ő írja, csúcsteljesítményt azért mégse várjunk, ugye.

Nádai roppant fontosnak tartja a pártatlanságot - ezt műsorvezető-társába, VV Bécibe is beleverték -, így soha nem foglal állást senki mellett. Ezt annyira szem előtt tartja, hogy még a vele készült interjúban sem beszél senki ellen, minek, kérdezi, nem tart attól, hogy az új széria emberei kiszorítják őt a képernyőről. Ha jó és látják benne a lehetőséget, úgyis megtartják.

A VV4-esek mögött nincs produkció

Nádai azon kevés VV-sek egyike, akik máig a reality hozta népszerűségből élnek: a BeleValóVilág mellett haknijai is vannak. „Az a szerencse, hogy még mindig járok haknizni, érdeklődnek utánam, szeretnek, és ez tök jó érzés. Hogy mit csinálok a fellépéseken? Beállok a DJ pultba, beköszöntgetek, ilyenek. Az a baj, hogy a VV-sek mögött nincs produkció, jó, Béci énekel, de én csak nagyon kedves próbálok lenni, mosolygok, autogramot osztok, fényképezkedek”.

Játékostársai közül leginkább Ginával és Kristóffal tartja a kapcsolatot, olykor Lacival is beszél, mással viszont nem igazán. "Gigivel és Bécivel munkakapcsolatom van, illetve volt, míg tartott a NekedValó. Szandika más vonalon mozog, az a helyzet, nem igazán van itthon, hogy tudjunk találkozni, vagy valami más dolga van” – mondja Nádai, aki abból a szempontból is példás nyilatkozó, hogy semmi terhelőt nem mond csatornatársairól, még a Dubajba utazó Gigiről sem, nem az ő dolga.

Jól öltözik, az tény

VV Anikót egyébként rendszeresen beválasztják olvasóink a legjobban öltözött hírességek közé: ez nagy bók lehet az őt öltöztető ruhaszponzornak is. „Szerencsém van, van egy szponzorom, aki a villában is támogatott, tőlük kapok sok ruhát. A BeleValóban a stylistok hoznak ruhákat, de ha úgy gondolom, felvehetem a saját ruháimat is” – mondja Nádai, aki majdnem az év abszolút legjobban öltözöttje lett önök szerint, de végül Osvárt Andrea lenyomta.