Monique Covet életéről könyvet írt, egy német pornómágnás szolgálatába szegődik, és boldogan él egy nővel. Ami jó, mert ha valamelyiküknek megjön, a másik nem kötekszik.

Monique Covet pornódíva csütörtök éjszaka a második magyar spriccparti háziasszonyaként izgatta az összegyűlt magányos férfiakat. Az év elején még kórházban fekvő pornósztárt a rendezvény megkezdése előtt, öltözőjében találtuk meg. Mikor beléptünk a kis szobába, az eseménynek megfelelően szexisen alulöltözött színésznő mosolyogva fogadott, mi pedig a testfestőpisztoly zúgása közepette kérdeztük munkájáról és magánéletéről.

Üzleti karrier és intim kitárulkozás

Monique, aki egyébként Jenna Jamesonnal is forgatott, elmondta, hogy az estére nem készült fel különösebben, hiszen igazából a spontán dolgokat szereti. Azok sülnek el ugyanis a legjobban. Azért végre igyekezte kialudni magát, mert általában nem sok ideje jut a pihenésre. "Mostanában elég sokat dolgozom, és elég fáradt vagyok."- panaszkodott a színésznő. Aznap például egy magazin fotozásáról érkezett.

Klikk!

A három nyelven beszélő, marketing diplomával rendelkező színésznőt saját hardcore produkciós cégének vezetése mellett, jelenleg egy külföldi céggel kötendő szerződés előkészületei foglalják le, de az üzletről részletesen nem akart beszélni, hiszen, mint mondta, nagyon babonás. Annyit azonban más forrásból sikerült megtudnunk, hogy a német Hans Moser internetes pornóbirodalmának kelet-európai részlegét igazgatja majd. A pornómágnás, Teresa Orlovski volt férje egyébként épp gerincsérvvel fekszik egy magyar kórházban.

Üzleti tervei mellett Monique épp könyvének kiadását menedzseli. Ami nem is olyan könnyű feladat. A júniusi megjelenésért dolgozó gárda tagjai ugyanis minden aprósággal a színésznőt hívogatják, amitől, mint mondta, eléggé ki van borulva. "Csak tiporják az életem." A könyv egyébként a pornós életét 13 éves korában elkezdett naplója alapján mutatja be. Monique a naplóbejegyzéseket változatlanul hagyta, de felnőtt fejjel kommentálja életének történéseit, és őszintén beszél szüleiről és drogos élményeiről egyaránt.

Harmonikus havivérzés, elvárások nélkül

A beszélgetés során kiderült, hogy a spriccparti vendégeit orálisan kiszolgáló két lány közül az egyik Monique élettársa. Mary azelőtt még sohasem csinált ilyet, a pornószakmában is szűznek számít még. A szőke színésznő biztatja kedvesét, de, mint elmondta, a szereplésre nem ő beszélte rá. "Az ember független lény", így nem szabad olyasmire rávenni, amit igazából nem akar. "A szex a legelemibb, legörömtelibb dolog a világon, mindent meg kell benne tapasztalni."

Mikor felvetettük, hogy ez azért elég kemény debütálás, Monique elmesélte, hogy az ő egyik korai tapasztalata még ennél is durvább volt. Roccóval és harminc további férfival forgatott a Colosseum aljában, -7 fokban. Ráadásul ott nemcsak spriccelésről volt szó. Eredetileg egy másik lánnyal együtt kellett volna megoldania a feladatot, de az sírva fakadt, és otthagyta a helyszínt. Monique maradt, és végigcsinálta egyedül. Egyáltalán nem bánta meg.

Az előző pasija, Morgan óta nem volt barátja, és, mint mondta, nem is igazán vágyik rá. Ugyanis elege van a link alakokból. Maryvel ősszel ismerkedett meg, és december óta harmonikus kapcsolatban élnek. Barátnője első sperma fürdőjének tiszteletére Monique még a jobb karján díszelgő Morgan feliratot is Mary-re fújatta a körülötte szorgoskodó testfestővel.

Egy nővel együtt élni egészen más élmény - meséli a színésznő. Maryvel jó barátnők, és mindent meg tudnak osztani egymással, kapcsolatuk mégis sokkal intimebb, mint azokkal a barátokkal, akikkel egy kávéházi csevej során beszéli meg az ember a pasiügyeit. Ráadásul azon sincs vita, hogy ki végzi a házimunkát. Mary ugyan főzni nem szeret, de minden mást spontán osztanak meg. "A női agy teljesen más, nem összehasonlítható a férfi agy működésével. A férfiaknak elvárásaik vannak, erről közöttünk nincs szó. Ráadásul, ha valamelyiküknek megjön, a másik nem kötekszik."