Milyen hatással volt a karrieretekre A Királynő című szépségverseny?
Dammak Jázmin: Mindhármunknak voltak felkérései, amiket A Királynő miatt kaptunk, illetve nagyon sok helyre meghívtak minket. Mozgalmas egy év volt. Szerintem jól éreztük magunkat.
Freire Szilvia: Én is hasonlóan gondolom. Egy nagyon szép élmény volt az, hogy királynők lehettünk, illetve még azok is vagyunk májusig. A karrierünk pedig abszolút pozitívan alakult, hiszen több munkánk van.
Polgár Krisztina: A felkérések mellett mind a világ-, mind azt itthoni verseny hatalmas élmény volt, az előzményekkel, az utózöngékkel együtt.
Mennyivel más egy hazai versenyen való részvétel, mint egy külföldi megmérettetésen?
P.K.: Míg itthon az a fontos, hogy igazi királynőt válasszanak, aki méltó arra, hogy képviselje az országot, addig odakint más célok vannak. Például a Miss Earth szépségversenyen a Föld védelme áll a középpontban, és a környezettudatos életmód népszerűsítése. Vagyis olyan királynőt kerestek, aki ezt világszerte tudja hirdetni, és látszik is rajta, hogy őszintén gondolja.
Mennyire nehéz egy világversenyen a többi, külföldi lányhoz való alkalmazkodás?
F.Sz: A dél-amerikai lányok általában nem beszélnek nyelveket, ám felkészítik őket. A mexikói lány elmondta nekem, hogy egy évig járt szépségiskolába, ami azt jelentette, hogy reggel 8-tól este 8-ig ott ült az iskolapadban, és tanulta ennek a fortélyait, hogy hogyan kell viselkedni, mikor mit kell mondani, csinálni. Mi mindhárman beszélünk nyelveket, így a kommunikációval nem volt probléma, a többi pedig magától alakult.
A klikkesedés mennyire jellemző a külföldi versenyeken?
D.J: Van klikkesedés, de esetünkben ez semmiképp sem volt regionális felosztású. Vannak nyelvcsaládok, akik szeretnek összetartani, és egymást is előszeretettel szúrják hátba. Ha több nő van egy kupacban, nyilván ott több a probléma. Külföldön hatszor-nyolcszor annyian voltunk versenyzők, mint Magyarországon.
Mennyire jelentkezik a kifutón az, hogy ez egy verseny? Mennyire jelenik meg a temperamentum?
D.J: Van, aki jobban rázza magát, de azért egy ilyen világversenyen – akárcsak itthon – adnak útmutatót, vagyis elmondják, hogy mit várnak, mikor merre forduljunk, hogyan mozogjunk. Persze ezt el is lehet túlozni, de az nem biztos, hogy jó.
Mi volt számotokra a legnehezebb feladat a legelső versenyen, amin részt vettetek?
P.K.: Én először 16 évesen vettem részt versenyen. Nem éreztem, hogy bármi nehéz feladatnak bizonyult volna, ugyanis nem igazán fogtam fel, hogy miről szól ez az egész. Tehát elindultam a versenyre, amire egyébként édesanyám nevezett be, felmentem a kifutóra, mosolyogtam, és fel sem fogtam annak a súlyát, hogy ebből később lehet valami. Ezt a versenyt megnyertem, és utána úgy elindult a lavina, egyre több, egyre nagyobb versenyeken indultam.
F.Sz.: Teljesen véletlenszerűen kerültem be az első szépségversenyemre. Volt egy rendezvénysorozat, ahol hossteskedtem. Az esemény több kis versenyből állt, és a fordulók végén hosstesek közül is választottak egy döntős lányt, és ez lettem én. Végül harmadik helyezést értem el. Akkor még nem tudtam, hogy pontosan, mit kell tenni, tehát Krisztához hasonlóan én is csak kimentem, mosolyogtam. Borzasztóan izgultam, és emiatt két épkézláb mondatot nem tudtam utána elmondani. De ettől függetlenül nagyon jó élmény volt, hiszen harmadik lettem. Ennek az eredménynek köszönhetően vettem részt további versenyeken, hiszen szerettem volna egyszer első lenni.
D.J.: Én is körülbelül 16 éves körül voltam, amikor az első versenyemen elindultam, és engem is édesanyám nevezett be. Akkoriban színpadi tánccal foglalkoztam, úgyhogy én nagyon magabiztos voltam, és nem is nagyon érdekelt, hogy ez most szépségverseny. Másrészt azt gondolom, hogy a királynőségre is meg kell érni. Nem véletlen, hogy a Miss Universe Hungary címet most kaptam meg. Az, hogy jól helytálltunk, annak is köszönhető, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy külföldön voltunk hosszabb ideig.
Mit tanácsoltok azoknak a lányoknak, aki most fontolgatják, hogy jelentkezzenek-e egy szépségversenyre?
F.Sz.: Próbáljanak meg magabiztosak lenni, ez az egyik legfontosabb dolog szerintem.
D.J.: Magunkhoz képest kell a maximumot nyújtani, mert ha másokhoz képest mérjük magunkat, azt nem tudjuk optimálisan felmérni, hiszen ezért van a zsűri.
Korábban említettétek, hogy a külföldön vannak szépségkirálynőképzők. Mit gondoltok erről? Szerintetek Magyarországon volna szükség ilyen intézményre?
P.K.: Volt egy venezuelai lány, aki a verseny után egy nappal elmondta, hogy kilencszer műtötték meg csak az arcát, és négy évig szépségkirálynő-felkészítő iskolába járt. Kétségtelenül gyönyörű lett a lány, de hát ilyen áron én nem biztos, hogy szeretném. Szerintem ez Magyarországon eléggé elképzelhetetlen. Persze lehet, hogy ez lesz a következő nagy üzleti lehetőség.
F.SZ.: Hozzá kell tenni, hogy valószínűleg azért hajlandóak erre a sok műtétre, meg a hosszú felkészítésre, mert úgy tudom, hogy nagyon sokszor a favellákból szedik össze a lányokat. Aki onnan kerül ki, annak valószínűleg egy jobb élet a célja, és mindent megtesz azért, hogy jó királynő legyen, illetve jól szerepeljen a nemzetközi versenyeken is.
Mi a véleményetek a gyermekek számára rendezett szépségversenyekről?
D.J.: Ha egy kisgyerekről beküldenek egy fotót, és az interneten lehet rá szavazni, az abszolút rendben van. Amíg a gyerek nincsen ennek a hatása alatt, ám a szülőnek ez a heppje, addig csinálja. De onnantól kezdve, hogy a gyerekre bármilyen nyomás nehezedik emiatt, onnantól kezdve nem tartom jó dolognak.
P.K.: Ezzel a szülők elérik azt, hogy a gyereknek ne legyenek igazi barátai, hogy öntudatán kívül is úgy viselkedjen, ahogyan nem kellene egy ilyen korú gyereknek.
D.J: Én titkoltam is eleinte az iskolában, hogy szépségversenyen veszek részt, mert nem akartam elveszíteni a barátaimat. Nem én mondtam el, hanem valahogy kiderült, és ez sokkal jobb volt így. Az előítéletekkel nap mint nap találkozunk, van, aki esélyt se ad arra, hogy megmutassuk, nem üresfejű libák vagyunk. Van, aki már eleve lekezelően beszél, esélyt sem ad arra, hogy az ember visszaszóljon.
P.K.: Engem nagyon nem szerettek akkor az osztálytársaim a versenyek miatt. Volt 1-2 barátom, akik igenis örültek a sikereknek, a többiek viszont ott áskálódtak, ahol lehetett, ott próbáltak megbántani, ahol lehetett. Volt olyan osztálytársam, aki például kivágott egy újságcikket, ami rólam szólt, mert ezt ugye nagyon sokáig nem lehet titkolni. Jött az újságcikk, és kért tőlem egy aláírást. Ennek az időszaknak szerencsére vége lett. Ez egy kicsit gyerekes viselkedés volt részükről.
Vállalkoznátok plasztikai műtétekre?
P.K.: Volt egy időszak, amikor nagyon erősen gondolkodtam azon, hogy nagyobb melleket csináltatok. Még orvossal is beszéltem, de utána arra jöttem rá, hogy nekem mindig az volt a védjegyem, hogy természetes vagyok. Tehát azonkívül, hogy a hajam be van festve, semmi más nincs rajtam, ami nem a sajátom. Úgy döntöttem, hogy talán majd két gyerek után majd esetleg kipróbálom.
F.Sz.: Már tizenéves korom óta szerettem volna megcsináltatni a cicimet. Nem azért, mert csúfoltak volna, egyszerűen magam miatt. Azért került rá sor ilyen későn, mert a szüleim nagyon sokáig ellenezték, majd rájöttek, hogy nekem ez mennyire fontos. A regenerálódási időszakban, ami 2-3 hónapig tartott, nagyon sokat segítettek. Szerintem mindenesetre csak az menjen bele, aki tényleg teljesen biztos és el tudja magát fogadni utána. Más műtétre már nem vállalkoznék.
D.J.: Amit nagyon sokan elfelejtenek, hogy cserélni kell az implantátumot, és bármi megtörténhet, például betokosodhat. Én csak akkor vállalkoznék rá, ha esetleg valami történne velem, és helyreállításra lenne szükség. Ha valaki tényleg nem érzi jól magát a bőrében, és tudja, hogy így javul majd a helyzet, akkor érdemes kés alá feküdni. Ha nekem kisebb lenne a mellem, akkor lehet, hogy én is így gondolnám. Szerencsére ez nem így van, egyelőre nem érzem úgy, hogy bármit változtatnék magamon.
Mi a helyzet a párkapcsolatok terén?
F.Sz: Lassan már öt éve élek boldog párkapcsolatban, együtt is lakunk már jó néhány éve, úgyhogy ezzel nincs probléma. Ha azt kérdezitek, hogy házasság, az még nincsen tervbe véve, persze már volt róla szó. Együtt képzeljük el a jövőnket, de nem hiszem, hogy a közeljövőben sor kerülne az esküvőre.
Meddig szeretnétek modellkedni?
D.J.: Ez abszolút attól függ, hogy ki meddig tartja magát formában. Van ismerősöm, aki 36 évesen is dolgozik a mai napig, és jó pénzt keres mind külföldön, mint itthon. Meg kell találni a piacot. 25 évesen lehet, hogy Párizsban már nem kapkodnának értem, de Isztambulban meg imádnának.
P.K.: Mindig fiatalon akartam édesanya lenni, úgyhogy nekem igazából ez a kitűzött célom. Addig modellkedek, amíg hívnak, amellett pedig bármit lehet csinálni, hiszen ez nem egy napi huszonnégy órás elfoglaltság.
Mihez fogtok majd, ha egyszer csak nem lesz több felkérés?
P.K: Egy idő után minden lánynak elege lesz egy kicsit ebből a világból. Nem esek majd kétségbe. Most végzek a főiskolán, és remélem, sikerül lediplomáznom. Az üzleti világ mindig is érdekelt.
D.J.: Amennyire én ismerem a lányokat, szerintem mindhármunkról elmondhatom, nagyon jó, hogy az adottságainknak köszönhetően eljutottunk eddig, de nem elégszünk meg ennyivel, ennél intelligensebbek vagyunk. Szeretnénk valami olyat elérni, amiért ténylegesen teszünk valamit, mert tudjuk, mert megtanultuk. Én az ötletekben hiszek, amiket akár kapcsolatok, akár rátermettség révén megvalósíthatunk. Egy vállalkozást elindítani elég nehéz, egy munkahelyen nulláról kezdeni egy friss diplomával szintén. Azért ennél már többet láttunk a világból, tehát szeretnénk az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatainkat hasznosítani.
F.Sz.: Közgazdászként végeztem, és most kommunikációt és médiatudományt tanulok. Később szeretném összekapcsolni ezeket a területeket, illetve szeretném felhasználni azokat a kapcsolatokat, illetve tapasztalatokat, amikre a szépségipar területén sikerült szert tenni. Hosszútávon egyikünk sem azt gondolja, hogy szépségkirálynő lesz élete végéig, és modellkedni fog élete végéig. Mindhárman tanulunk, diplomás lányok leszünk, úgyhogy inkább ez az irányvonal lesz mérvadó.