Miután a Cosmopolitan olvasóinak szavazatai alapján megkaptad a Cosmo – Te vagy a legjobb díját az Év Modellje kategóriában, azt mondtad, ezt felfoghatod életműdíjnak is. Miért éppen ezzel a díjjal koronázod meg a modellpályád?
Úgy értettem, hogy tizenkét éve vagyok a szakmában, ez elég hosszú idő. Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, habár tök jó, amit csinál, rengeteget tanult belőle, ezer dolgot látott a világból, ideje váltani és frissíteni a hétköznapokat. Ugyan még modellkedem, de már bejöttek az életembe más dolgok is. Ezért furcsa, hogy épp rám esett a választás, ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés. Bele sem gondoltam még abba, hogy milyen az, ha valakiről azt mondják egy adott kategóriában, hogy a legjobb, ez az érzés még nem ment le egészen mélyre.
Idehaza gyakori, hogy modell kategóriában a seniorokat díjazzák. Amikor a leginkább aktív voltál a modellpályán, hasonló figyelemben részesítettek, mint az utóbbi időben, amikor a modellkedésen kívül már mással is foglalkozol?
Nagyon kevés időt töltöttem itthon, szinte állandóan külföldön dolgoztam. Amit itthon ez a díj jelent nekem, azt jelentette kint a siker a munkában. Amikor dolgoztam nagyon profi emberekkel, és visszahívtak, mert elégedettek voltak a munkámmal, és azt hiszem, a személyiségemmel is, az volt számomra az elismerés.
Melyik volt a első olyan munkád, amelyik sokat jelentett neked?
Az életem első nagy bemutatója Párizsban volt, a Louvre-ban. Az első haute couture, amire hívtak, Nina Ricci bemutatójára. Remegett kezem-lábam, hosszú időbe telt, amíg rájöttem, itt vagyok, kellek ide, tényleg én kellek. Ez igazán lázba hozott. Az ember végigmegy egy harminc méter hosszú kifutón, villannak a vakuk, üvölt a zene. Ezt helyre kell tenni.
Mennyi idő volt feldolgozni?
Hosszú évek (nevet).
Azt az egy Nina Ricci bemutatót?
Nem csak azt, mert utána jött a többi. A magyar nőkre jellemző - ahogyan a keleti blokkban élő nőkre általában - hogy nem vagyunk megáldva önbizalommal. Egy magyar nő nehezen hiszi el, ha valami jó történik vele. Idő, mire eljut odáig, hogy azt mondja: megérdemlem.
Szóval kifejezetten nekünk szól a L’Oréál- Mert megérdemlem kampányának az üzenete, amelyikben egyébként te is dolgoztál?
Biztosan. Bennem az játszódott le a Louvre-ban, hogy én, egy tizenhatodik kerületi lány, hogy kerülök ide?
Évekig gyorsabban zajlott a szakmai életed, mint ahogyan fel tudtad volna dolgozni?
Igen. Ehhez hozzátartozik az is, hogy nem vágytam modellkarrierre, nem születtem erre. Nem az a fajta kislány voltam, aki az anyukája körömcipőjében mórikálja magát a tükör előtt. Velem csak megtörténtek a dolgok. Édesanyám olyan közegben mozgott, amelyikben voltak, akik felfigyeltek rám, de egészen tizenkilenc-húsz éves koromig mereven elutasítottam, hogy modell legyek. Készültek rólam fotók, de soha egy lépést sem tettem azért, hogy nevem legyen a szakmában. De amikor jött egy lehetőség Párizsban, onnantól kezdve nagyon keményen kezdtem dolgozni. Érdekes, ha valakinek nem egy nagy álma válik valóra, akkor minden egészen másképp csapódik le benne.
Pedig amit az előbb elmondtál, abból úgy tűnik, komolyan vetted ezt a pályát. Mi volt a gyerekkori álmod?
Egészen pici koromban mozdonyvezető akartam lenni, aztán állatorvos. Egyik sem jött össze. A Külkereskedelmi Főiskolára jelentkeztem, mert jól fekszenek nekem a nyelvek. Biztonsági útnak gondoltam, az volt a fejemben, hogy alapvető a továbbtanulás, de nem vettek fel. A rákövetkezendő évben meghalt az édesanyám, és itt hagytam csapot-papot. Nem is gondoltam arra, hogy nekem lehet még életem itthon. Akkor, abban az állapotomban nem tudtam szembenézni a ténnyel, édesanyám halálával, és nagyon kapóra jött a párizsi felkérés. Így alakult.
A modellkarrieredből adódott az a hivatásod, amire most készülsz, hogy dietetikus legyél?
Az igaz, hogy a modellek elmebeteg módon képesek fogyókúrázni, de engem inkább az kezdett el érdekelni, hogy mégiscsak a környezetemből szerzett anyagokból építem fel a testem. A kaja a legintimebb kapcsolat a környezettel. Kutatni kezdtem, hogy milyen hatással van az étel a szervezetemre. Borzasztóan érdekes, hogy halálos, vagy életveszélyes betegségek – mint a rák – befolyásolhatók a táplálkozással. Ugródeszkának jó volt, hogy amúgy is azzal foglalkoztam, hogy mindig jó állapotban legyek. Próbáltam sokat pihenni, rendszeresen edzettem, egészséges ételeket ettem.
Londonban tanulsz, de mostanában gyakran vagy itthon, legalábbis abból ítélve, ahány bejegyzést kapunk rólad a Feljelentő rovatunkban.
Úgy látszik, Krétán, ahonnan most éppen hazaestem egy négynapos fotózásról, nem olvassák az Indexet… Olvastam, hogy Novák Péter koncertjén beindultam. Nagyon szeretem a zenéjét és őt, olyan őserő van benne, ami csodálatra méltó. Visszatérve a témához, mostanában sok a feladatom itthon, mert a Rádió Q-n szombatonként van egy műsorom, és tévéműsort is vezetek. És ami talán fontosabb, beszálltam az OÉTI-vel egy három hónapos programba, ahol tíz év körüli gyerekekkel foglalkozunk. Megtanítjuk nekik a táplálkozási ismeretek alapjait. Miután a londoni iskola távoktatás szinten megy, és én itthon szeretném majd az ott szerzett tudást hasznosítani, gondoltam, nem árt, ha körbenézek, hogy állnak az emberek itthon mindezekhez. Vannak lemaradások. Úgy gondolom, kiskorban kell elkezdeni megtanulni az alapokat, amikor még nincsenek megrögzött szokások.
Tavaly a Topmodell című reality vége előtt léptél ki a produkcióból. Mivel akkor nem szerettél volna nyilatkozni, leginkább a produkció álláspontját ismerhettük meg a történetből, amit Árpa Attila képviselt. Hogy élted meg a konfliktust?
Nehezen éltem meg, nem tartottam fairnek, ami történt. Azért maradtam távol a nyilvánosságtól, mert nem állt érdekemben, hogy visszafröcsögjek. Tudtam, mi az igazság, és nekem ez volt a fontos.
Mi volt az igazság?
Nem tudtunk megállapodni a produkcióval, olyanok voltak a feltételek, a körülmények, amelyeket nem tartottam megfelelőnek. Ami azután következett, miután kiléptem, inkább arról szólt, hogy a magyar médiában szeretnek botrányokat olvasni, és ez az ügy pedig kiváló volt arra, hogy felfújják. Nem érzem, hogy túl ronda lettem volna a Topmodellbe, és azt hiszem, igazából a produkció sem gondolta ezt így. A felkérésnek anno borzasztóan örültem, mert láttam a nemzetközi sorozatokat: a Heidi Klum vezette német sorozatot, és Tyra Banksszel az amerikait, nagyon színvonalasnak tartottam mindkettőt. Sajnálom, hogy a magyar elmaradt ettől.
Ha egyáltalán érdemes összehasonlítani, a magyar változat szerinted miben maradt el az előző sorozatoktól?
A technikai körülményektől eltekintve? Úgy érzem, nem kapott elég hangsúlyt a modellek szakmai élete. Azzal semmi gond, hogy a sírást, az emberi konfliktusokat bemutatták, de a másik oldal nem volt eléggé kiemelve, vagyis hogy miről szól a modellszakma. Azok, akiket az érdekelt volna, hogyan lesz egy lány modell, nem tudom, mennyire tudták meg. Pedig érdekes út.