A II. kerületi önkormányzat elismerte, hogy olyan szakértő véleménye alapján minősítették Zeuszt veszélyes ebbé, aki nem is látta. Elrendelték a határozat újratárgyalását, és Kelemen Anna kutyája az ideiglenes intézkedések értelmében közterületen csakis szájkosárban sétálhat.

Kelemen Anna ahogy azt korábban megfogadta, mindent megtesz és harcol Zeuszért. Októberben fellebbezett az önkormányzat határozata ellen, mely szerint kutyáját, Zeuszt el kellett volna kobozni, hogy azután elaltathassák. A modell ügyvédje, Beleznay Zsolt a Velvetnek elmondta, a fellebbezést elfogadták és visszavonták az önkormányzat korábbi határozatát, vagyis hatályon kívül helyezték Zeusz veszélyes ebbé nyilvánítását.

A II. Kerületi Önkormányzat jegyzője új eljárást rendelt el az ügyben, mivel az előző határozatot olyan szakértői vélemény alapján hozták meg, melynek készítője, Soós Attila egyszer sem látta élőben a kutyát.

Tekintettel a korábbi támadásokra, a jegyző a következő határozat megszületéséig ideiglenes intézkedéseket rendelt el. „Az ideiglenes intézkedés értelmében Zeuszt közterületen csakis szájkosárral és egy 2 méteres, nem flexibilis pórázzal lehet sétáltatni”, mondta el Beleznay Zsolt.

A modell ellen a kutyatámadások ügyében bírósági eljárás is indult. Kelemen Annát a bíróság hat hónap börtönbüntetésre ítélte, két évre felfüggesztve, amiért kutyája rátámadt egyik szomszédjára. Az ítélet még nem jogerős, a playmate ebben az ügyben is fellebbezett.