Már majdnem elhittük neki, hogy alkoholproblémái vannak, de kiderült: az elvonókúra csak imázsfogás volt. Lindsay Lohan durvábban bulizik, mint valaha, persze egy éjszaka húsz csík koksszal lehet bírni a tempót. És a pasikat is.

Lindsay Lohan kevesebb mint két hónappal elvonókúrája után még durvábban belehasított a partianimal-életmódba, és most már nem is piával hozza magát pörgésbe. Ráadásul előszeretettel dicsekszik azzal, kik voltak meg neki Hollywood jópasijai közül.

Lindsay épp tolja
A színésznő - aki nemrég beismerte, New Yorkban józannak maradni, Los Angelesben pedig egyedül aludni képtelen - egy ismerőse szerint egy éjszaka akár húsz csík kokaint is tol, a News of the World pedig szerezett is egy mobiltelefonnal készült videót az akcióról. Lohan ezen egy egy éjszakai klub vécéjében szippant két barátnőjével, egyiküknek még maga is segédkezik, amikor a lány orrába tunkol egy adagot. A lap csak fotókat közöl a videóból, de ezen is látható, ahogy Lohan egy szál tangára vetkőzve szippantja fel a következő csíkját a klub egyik asztalánál - ismerősei szerint egy átlagos éjszaka legalább huszat. Arról pedig szó sincs, hogy már ne inna.

"Lindsayt abszolút hidegen hagyja, hogy ki látja őt drogozni, vagy hogy hol van. És a piától sem tartóztatja meg magát. Egyfolytában egy teli ásványvizes palackkal mászkál, hogy hülyítse az embereket, akik azt gondolják, most már tiszta, csakhogy ebbe víz helyett vodka-szódát tankol" - mondta el a lapnak egy ismerőse.

Húsz csík után már nem számolta

A színésznő a videón a hollywoodi Roossevelt Hotel Teddy's nevű klubjában látható, ahová éjjel 11 körül futott be. Nem sokkal később eltűnik két barátnőjével a mosdóban, miután egy kis zacskó fehér port vesz elő a táskájából. Előbb barátnője orrába tol be egy kis mintát, majd magának is húz egy csíkot - és a filmecske alig húsz nappal azután készült, hogy Lohan büszkén elhagyta az elvonót. Igaz, oda azért jelentkezett be, hogy leszokjon az alkoholról, egy hónap után azonban kijött, és - barátai szerint - már egy héten belül hollywoodi bulikban drogozgatott.

"Aznap éjjel láttam, hogy húsz kövér csíkot szippantott fel. Aztán már nem is számoltam. Este 8-kor kezdte, és másnap délelőtt 11-kor még javában pörgött, és még csak titkolni se próbálta" - számol be a látottakról az ismerős, aki szerint Lohan egyfolytában a figyelem középpontjában akar lenni, mikor kokszol. Ilyenkor előszeretettel neki is vetkőzik, és imád félpucéran korzózni jobbra-balra, miközben a tükrökben nézegeti magát. "Egyik éjjel nála kötöttünk ki, mint mindig, és ahogy beléptünk az ajtón, azonnal mindent ledobált magáról, letérdelt a dohányzóasztalhoz és betolt egy csíkot. Később a vécéülőkéről is szippantott".

Drog-, pia- és pasifüggő

Benicio Del Toro is megvolt
Kattintson!
Bár Lohan legutóbb épp egy DJ-csajjal bonyolódott viszonyba, alkohol- és drogfüggőségének kielégítése mellett intenzíven fogyasztja a pasikat is. "Eldicsekedett vele, hogy megvolt már neki James Blunt, Jude Law, Calum Best, Joaquin Phoenix, Benicio Del Toro, Jared Leto és James Franco" - sorolta fel az impozáns névsort a haver.

"Imádja az angol pasikat, a múlt hónapban James Blunttal kavart néhányszor" - osztotta meg az olvasókkal a News of the World nőnemű informátora. "Legutóbb április közepén egy házibulin találkoztak, onnan eltűntek egy szállodába. Nagyon féltékeny rá, amikor megtudta, hogy én is találkozom vele, azonnal küldött egy sms-t, h "Tartsd tőle távol magad, te szuka, ő az enyém". Leonardo Di Caprioval is sokat lógott egy időben, de azt állítja, ő nem volt meg. Úgy két hónapja csak azért ugrott el New Yorkba, hogy lefeküdjön Jude Lawval, múlt novemberben Calum Best volt műsoron. Általában nem számol be róla, milyen velük az ágyban, de hát amúgy is túlságosan kész szokott lenni ahhoz, hogy emlékezzen rá" - biztosított értékes részleteket a sajtónak a vélhetően már nem olyan közeli barátnő.

Alkoholelvonó a címlapok kedvéért

Aki azt is megosztotta a közzel, miszerint Lohan egész alkoholelvónós műsora csak a közvéleménynek szólt - ettől függetlenül továbbra is reménytelenül rajta van a szeren. "Rehabra menni, ezt csak a publicitás kedvéért találta ki. Azt akarta, hogy lássák, hogy ő próbál segítséget keresni, de ettől nem jött le a drogokról. Egy átlagos estén Lindsay két és fél gramm kokaint tol be egymaga. Sose ő veszi, mindig kapja a haverjaitól meg ismerőseitől. Dühöngő szörnyeteg lesz tőle. Többször is láttam ilyenkor, úgy bánik a személyzetével, mint a felmosóronggyal". A barátnő szerint mindennek nagyon rossz vége lehet: "Azért tettem közzé ezt a videót, hogy a világ láthassa, mit művel Lindsay, és hogy ezek után már ne hazudozhasson magáról összevissza". Azt nem tudni, a magazin mit fizetett mindezért az áldozatos gesztusért neki.