horoszkóp

Ki a franc adott volna Oscart Mickey Rourke-nak?

2009.02.24. 19:05
A színész volt a legesélyesebb a Legjobb Férfi Főszereplőnek járó szoborra, ő azonban úgy vélte: annyi mindenkivel kicseszett pályafutása során, akik most az Oscar-bizottságban ültek, hogy nem igazán lát esélyt arra, hogy bármelyikük is rá szavazna. Persze ezt már megint jól megfogalmazta. Pazar mélyinterjú arról, hogyan lehet példásan elkúrni egy karriert, majd visszatérni, súlyos gyerekkorról, anyáról és kutyákról. És végre az is kiderül, direkt műttette-e felismerhetetlenné magát.

A szanaszét csúszott arcú egykori botrányhős lehet 2009 nagy visszatérője: a legesélyesebb volt a hétvégi Oscar-díjátadón a Legjobb Férfi Főszereplő díjára a Pankrátor című filmben alakított főszerepéért. Ő maga viszont nem sok esélyt látott erre. Mint a Daily Mail újságírójának adott mélyinterjúban elmondta: „Ezt a moziipar nagyágyúi szavazzák meg, én meg a múltban szinte mindannyiukat átvertem valahogy. Mert ebben aztán jó voltam, nem esett nehezemre. Voltam olyan hülye, hogy azt gondoljam, a színészkedés nem való egy igazi férfinak. Megfenyegettem producereket, összevesztem rendezőkkel, elfelejtettem az ügynököm nevét. Tényleg minden hidat felégettem magam mögött. És sokaknak elég jó a memóriája. Hát ezek után ki a franc szavazna rám?”.

Rourke sorsa és a Pankrátorban játszott szerepe közt azonban jó adag hasonlóság fedezhető fel, önreflektív alakítása pedig eddig már egy Golden Globe, majd egy kurvára megköszönt BAFTA-díjat is hozott a számára.

A Pankrátor főhőse, Randy „The Ram” Robinson a nyolcvanas években volt sztár a maga terepén, a hivatásos küzdősportok pankrációnak nevezett ágában, ahogy Rourke karrierje is ekkor volt a csúcson. Ezután mindketten sikeresen cseszték el a maguk karrierjét, és míg Robinson jelenleg egy New Jersey-i lakókocsiparkban él – ahonnan néha kirúgják díjhátralékai miatt -, egy élelmiszeráruház húspultjában szeleteli a sonkát, és már csak néha, műkedvelőkkel meccsel egyet, addig Rourke az ő történetével úgy tűnik, visszajuthat oda, ahonnan húsz éve gondosan kigolyózta magát.

Elcseszési útmutató a profitól

Mélyrepülése az azóta már kultfilmnek számító Angyalszív alatt kezdődött: „Ott kezdtem elbaszni” – jelentette ki karakánul az újságírónak. „Teljesen elvesztettem a kontrollt, és azt gondoltam, ez a parti sose ér véget. Bármelyik szállodában lakhattam, megvehettem, amit csak akartam [egyszer például hat Cadillacet, melyekért készpénzzel fizetett, majd elajándékozgatta őket – a szerk.], és az egész társaságnak én fizettem. A Beverly Hills- lakásom úgy nézett ki, mintha a Halloween III. díszletére ráeresztették volna a besavazott Elvist. A tesómnak és nekem hat-hat motorunk volt, a garázs felett ott lengett a konföderációs-, meg egy kalózzászló, a szomszédaink meg sose bírták egy hónapnál tovább”.

Az Angyalszív forgatásakor a rendező, Alan Parker sem nevezte a legkellemesebb élményének a közös munkát Rourke-val: „Mickeyvel dolgozni kész rémálom. Egyszerűen veszélyes, mert sose tudod, mit várhatsz tőle a következő pillanatban”.

Rourke viszont nem vette észre, milyen spirálba került: „Eszedbe se jut, hogy ez egyszer végetérhet, amikor pedig mégis, az bazi ijesztő. Végül mindenemet elveszítettem: a házam, a karrierem, a feleségem. Az életem egyetlen óriási katasztrófasújtotta övezetté változott. Senki nem tudta, mennyire le vagyok égve. Egy egyszobás lakásban laktam a kutyáimmal, havi 500 dollárért, és ha nem lett volna egy haverom, aki néha adott pár százast, nem lett volna mit ennem”.

Rourke a balhék mellett egy rakás jobbnál jobb filmlehetőséggel is tett önnön karrierje ellen: mint most felsorolta, megkínálták az Aki legyőzte Al Caponét című filmben később Kevin Costner által eljátszott Eliot Ness szerepével; Dustin Hoffman pedig személyesen keresgélte őt telefonon, hogy felajánlja neki az Esőember másik főszerepét (amit aztán Tom Cruise kapott), ám Rourke még csak vissza se hívta. „Egyszer Quentin Tarantino is hívott, asszem, a Pulp Fiction miatt. Arról a szerepről lett volna szó, amit aztán Bruce Willis kapott. Én meg el se olvastam a forgatókönyvet”.

A színész magánéletében sem jeleskedett: hatévi viszony után vette feleségül Carre Otis Revlon-modellt, akivel a Vad Orchideák című – már inkább cikis, mint sikeres – filmjében együtt is szerepelt. 1994-ben aztán házastársi erőszakkal vádolták, miközben Otis egyre súlyosabb heroinfüggőségével küzdött. Otis akkoriban úgy jellemezte férjét, mint akinek „vannak elbűvölő és tehetséges korszakai”, amiket „borzalmasan erőszakos” viselkedéssel váltogat. „Nagyon szerettem őt” – idézi vissza most Rourke, miközben megmutatja, karjára tetoválva még mindig viseli a nő nevét. „De olyanok voltunk, mint a tűz és víz. Aztán elhagyott, és évekig vártam, hogy visszatérjen. Akkor mondtam le róla, mikor a testvérem, Joe három éve meghalt. Annyit tudok róla, hogy Coloradóban él és lett két gyereke”.

A kutyái a mindene

167118 005

Az interjú mindössze pár nappal kedvenc csivavája, a 18 éves Loki halála előtt készült Rourke-kal; a kutya ekkor még ott volt vele: mint az újságíró írja, a „kasmír kezeslábast, gyémánttal kivert nyakörvet viselő kutya mélyen alszik a kanapén”. „Ő Loki" - mutat rá Rourke. "18 éves, már a szülei is velem voltak, és a két testvére is az enyém. A kutyáim tartották bennem a lelket”- mondta el, nem először, sőt Golden Globe-díját nekik is megköszönte. Loki, akit Rourke szinte mindehnová magával vitt – büszkén vállalta, hogy szinte csak akkor engedi ki a kezéből, amikor forog a kamera -, pár nappal később a színész karjában halt meg végelgyengülésben.

Súlyos gyerekkort kellett feldolgoznia

A színész Joe nevű öccsénél 25 éve, még tinédzserkorában fedezték fel a rákbetegséget, 2005-ben bátyja karjában halt meg. Rourke ezután még magányosabbnak érezte magát, mert most már egyedül kellett megküzdenie súlyos gyerekkori emlékeivel: „Az apánk még egész kicsi korunkban lelépett, és soha többé nem volt ránk kíváncsi. Az anyánk aztán férjhez ment egy zsaruhoz, aki testileg és lelkileg egyaránt terrorizált bennünket. Olyan dolgok történtek Joe-val és velem, amelyeknek soha nem szabadott volna, anyám pedig soha semmit nem tett ez ellen. Ez így ment tíz évig. Próbáltam megvédeni Joe-t, még ha csak egy évvel is voltam idősebb, apja helyett apjának éreztem magam. Nagyon közel álltunk egymáshoz” – beszélt a lapnak elhunyt testvéréről, miközben el is sírta magát.

A színész arról is beszél, hogy bár sokáig hibáztatta anyját a történtekért, és hogy a fél felnőttkorát veszekedéssel töltötték, „de mióta fél éve Alzheimer-kórral diagnosztizálták, már nem emlékszik semmire, úgyhogy mostanában már kijövünk. Egész életemben őt hibáztattam, és könnyebb volt mindenki mással veszekedni emiatt, mint feldolgozni ezt az érzést. Amikor Joe meghalt, egy ideig szóba se álltam vele, mert Joe mindig őt hibáztatta. Szóval mindezekből rájöttem, miért akasztottam ki annyira az embereket. Sok mindent bánok ma már, de akkoriban nem tudtam jobb megoldást”.

goff bafta pr 080209 134

Rourke-nak közel egy évtizedes terápiába - és a kutyáival való mély beszélgetésekbe - került, míg rájött, hogy kommunikációképtelensége sodorta az önsorsrontásba: „Az idegesség mindenképp utat talál valahogy kifelé. Nálam képtelen volt szavakban megnyilvánulni, ehelyett ellenséges voltam. Egész Hollywoodot hibáztattam, és ezzel a hatalmaskodó apafigurával azonosítottam, aki bottal vert gyerekkoromban. Sokáig tanultam, hogyan legyek jó színész, majd félredobtam az egészet, mert annyira könnyen jött a siker és az elismerés”.

Aronofsky, a tökös rendező

Az új lehetőségért azonban nagyon hálás a film rendezőjének, Darren Aronofskynak, aki úgy is felvállalta az ő szerepeltetéséért, hogy eleinte minden finanszírozó kihátrált a film möbül, mikor meghallották, Rourke volna a főszereplője: „Most már senkivel sem vagyok haragban, csak örülök, hogy kaptam még egy esélyt a karrieremben. Ez már ajándék a Jóistentől. Aronofskyról jókat hallottam, ráadásul egyetlen szponzor sem tolongott a film körül, mikor meghallották, hogy engem akart főszereplőnek. Amikor találkoztunk, azzal kezdte: ’Senki nem akarja, hogy veled forgassam, mert már nem vagy sztár és 20 évig cseszted szét a karriered. De ha megkapom a pénzt és megcsinálhatom a filmet, akkor minden szavamra odafigyelsz és azt csinálod, amit mondok. Másként egy vasat se kapsz’. Én meg arra gondoltam, hoppá, micsoda tökös fickó, na, ez már nekem való!”.

A szerep kedvéért az 56 éves Rourke három hónapig edzett éjjel-nappal, több mint 15 kiló izmot szedett magára, valamint rettenetes, ám a Robinsont olyannyira jellemző hosszú szőke fürtöket növesztett póthajból. De nem a fizikai feladat volt az igazi kihívás: „Amikor elolvastam a forgatókönyvet, majd találkoztam Darrennel, tudtam, hogy nagyon sötét helyeket kell majd bejárnom, ami mind lelkileg, mind testileg fájdalmas lesz. De most iszonyúan boldog vagyok, hogy megcsináltam, mert ez a legjobb alakításom, amit életem legjobb filmjében nyújthattam”.

Rourke annyira komolyan vette a szerepet, hogy még a rizikós vagy veszélyes mutatványokhoz sem vett igénybe kaszkadőrt. Igaz, a szorító nem idegen számára, hisz 39 évesen, miután hollywoodi karrierjét valóban módszeresen tönkretette, úgy döntött, bokszolóként próbálkozik. Ennek eredménye egy kétszer eltört orr, amit ötször műtöttek, valamint egy betört arccsont. Az orrát a füléből kivett porcból kellett újraépíteni. Visszatérése kapcsán az egyik legkurrensebb téma, vajon jelenlegi külseje mennyire köszönhető a bokszolói pályafutása során szerzett sérüléseknek, més mennyire az elrontott plasztikai műtéteknek? Most kiderül, mindkettőnek: „Főleg a boksz miatt szétvert arcom összerakására irányultak a műtétek, de sajna nem a megfelelő fickóval csináltattam őket” – vallja be.