Britney Spears és exférje, Kevin Federline közt véres csata dúl a két kisfiúért, a kétéves Sean Prestonért és a 11 hónapos Jayden Jamesért. A gyermekvédelmisek sem kímélik Spears-t, de legalább az kiderült, hogy a kiskutyus jól van.

Larry Rudolph falazni akar Spears-nek

Az aggódó anya

Hétfőn zárt tárgyalást tartottak a volt házaspár gyermekelhelyezési perében, ahol Spears és Federline is jelen volt. Federline több hete nyomoz szorgosan, hogy bebizonyíthassa, Spearsnél nincsenek jó helyen a gyerekek. Túlzott szorgalomra igazából nincs is szükség, mert a lepusztult popénekes bőven szolgáltat botrányokat. Larry Rudolph, Spears korábbi menedzsere úgy nyilatkozott, hogy ki akar maradni az egész csatározásból - a People magazin szerint azért, mert tart attól, hogy véletlenül kikotyog valami terhelőt a zavarodott énekesnőről. Rudolph azonban hiába akar menekülni, Federline mindenképp szeretné, ha tanúként beidéznék a bíróságra. Az újság szerint a tavaly kirúgott menedzser azért nem akar megjelenni a tárgyaláson, mert "amit mondana, biztos, hogy nem válna Britney javára." A gyerekekért folyó harc augusztus 8-án kezdődött, amikor Federline ügyvédje, Mark Vincent Kaplan beadta a keresetét a bíróságon, amiben azt kérte, hogy az apánál helyezzék el a fiúkat.

A gyermekvédelmisek is üldözik a sztárt

Nem jön majd jól a perben Spears-nek, hogy a gyermekvédők is vizsgálják, hogyan bánik a kétgyerekes anyuka a csemetékkel. A TMZ úgy tudja, hogy nem pszichikai alkalmatlanság miatt indítottak vizsgálatot, hanem azért, mert a panaszos szerint Spears "nem biztosít megfelelő higiénés körülményeket, nem eteti őket rendesen és az alvási szokásaik sem megfelelőek." Azt, hogy ki nyomta fel a hanyag anyukát, nem árulják el a hatóságok, de a találgatások alapján az exférj lehetett. A TMZ úgy tudja, hogy egy névtelen bejelentést is kapott a gyermekvédelmi hatóság július másodikán, de azon a vonalon nem indult semmilyen vizsgálat. A hatóságok egyébként Federline és Spears alkalmasságát is vizsgálták már régebben. Az anyuka például tavaly Prestonnal az ölében száguldozott.

A kutyuska jól van

Spears-nek nehéz napja volt hétfőn, de azért egy kisebb megváltást is hozott számára ez a nap. Kiderült, hogy a lecsúszott énekesnő mégsem bánik rosszul yorkshire terrierjével. Spears terrierjéért sok állatvédő aggódott, mivel olyan bejelentések érkeztek egy állatvédő ligához, miszerint Spears kutyuskájának valószínűleg eltört a lába és nem kapott megfelelő ellátást. Azóta az állatvédő szervezet Los Angeles-i központjába megérkezett az állatorvos megnyugtató szakvéleménye, ami igazolja, hogy a kis állat - London - megkapta a megfelelő orvosi ellátást. Az állatvédő szervezet elnöke, Madeline Bernstein megerősítette a People magazinnak, hogy tagjaik azonnal reagáltak, amint a betelefonálók felnyomták a hanyag gazdit. "Az elmúlt pár napban rengeteg telefonhívást kaptunk." Bernstein hozzátette: "Köszönjük Ms. Spears-nek az együttműködést. A tagjainknak is szeretném megköszönni azt az áldozatkész munkát, mellyel elősegítik, hogy az emberek törődjenek az állatokkal."