Hihetetlen élményről számolt be az Egyesült Államok hadseregének egy korábbi tagja: a férfi állítja, hogy 92 napot töltött el egy földönkívüli anyaűrhajón, ám ez a Földön mindössze 18 percnek felelt meg.

Alex Collier, az Amerikai Egyesült Államok hadseregének egy korábbi helikopterpilótája azt próbálja bizonyítani, hogy a '80-as években kapcsolatba került két földönkívülivel, akik  az űrhajójukra vitték őt. Állítása szerint éppen bújócskát játszott egy kukoricamezőn, ahol álomba szenderült, majd egy több mint egy kilométer átmérőjű idegen űrhajón tért magához, a testén egy speciális szerkezettel.

Collier meg is nevezte az andromédiai űrlényeket, akiket Vissaeus-nak, illetve Moroanay-nek hívtak.

„1989-ben abban a kiváltságban volt részem, hogy három hónapot – egészen pontosan 92 napot – tölthettem az andromédiaiakkal az egyik anyahajójukon. Ez földi időben, attól a pillanattól kezdve, hogy elvittek, mindössze 18 perc volt.

Az időutazás nagyszerű dolog

– magyarázta egy 2007-es Japánban tartott előadásán Alex Collier, akinek a hajón eltöltött időben állítása szerint lehetősége volt megfigyelni és tanulmányozni az andromédiaiak társadalmát.

„Mindeközben úgy éreztem magam, mint hal az akváriumban, hiszen ők is megfigyeltek engem, miközben a gondolataimban olvastak. Akkoribban a mi világunkról oktatták az utódaikat” – magyarázta az egykori pilóta, aki azt is elárulta, hogy milyen őrült tudományokat űztek az idegenek az űrhajó fedélzetén.

„A hajó mérete külsőleg valamivel több mint egy kilométer átmérőjű volt és meg kellett felelnie az adott világ fizikai törvényeinek. Odabent azonban másfajta fizikai törvényekkel kell megküzdeni. Abban a percben ugyanis, ahogy átlépsz egy másik dimenzióba, a tested változásokon megy keresztül. Éppen ezért egy speciális övet adtak rám, amely egyben tartotta az atomjaimat, a molekuláimat és a sejtjeimet. Ez az eszköz akkora volt, hogy egy valóságos burkot képzett körülöttem, mégis képes voltam megérinteni a lényeket, ahogy ők is engem. Az egész csodálatos érzés volt, fizikailag könnyebbnek, magasabbnak és sokkal energikusabbnak éreztem magam” – állította Alex Collier, aki a mai napig beszédeket tart a világ minden táján.

A férfi egy ideje amolyan kripto-szakértővé avanzsált, a témát pedig előszeretettel szövi bele az ufókról szóló meséibe, amelyek sok esetben ellentmondásosak, mégis rendre hallgatóságra lel velük. A hitében osztozó fanatikusoknak általában az sem tűnik fel, hogy míg a történet elején azt állítja, hogy az űrhajón eltöltött 92 nap csak 18 perc volt a Földön, később már arról beszél, hogy egy nap a hajón 31 földi napnak felelt meg, így sokszor elbóbiskolt, ami miatt az idegenek azt hitték, hogy „beteg”.

(DailyStar)

( Borítókép: Földönkívüli űrhajó. Illusztráció: Getty Images)